Kyra teljesen ki volt borulva, mire visszaért a kollégiumba. Quara és Theo a lányok szobájában üldögéltek, mikor Kyra benyitott.

-          Hello! Milyen volt a látogatás otthon? – kérdezte a szobatársa vidáman.

-          Életed legrosszabb napját emeld négyzetre, és utána képzeld el, hogy három napig élvezheted. Ilyen volt – mondta durcásan. – Megyek fürdeni…

Összeszedte a holmiját és kivonult a szobából. Barátai értetlenül néztek egymásra. Lehet, hogy nem ismerték még Kyrát túl behatóan, de azután, ahogy korábban viselkedett, ez nagyon nem rájellemző válasz volt.

-          Nem akarok visszamenni! – ellenkezett Kyra könnyes szemmel, mikor Zake végre ráakadt néhány saroknyira Shane-ék házától.

-          Ne csináld ezt, kérlek! Szükségünk van rád! Ne törődj Shane-nel, tudod, hogy milyen… - próbálta meggyőzni a lányt.

-          Na látod, épp ez az! Fogalmam sincs, hogy milyen… - dühös mozdulattal letörölt egy lecsurgó könnycseppet.

-          Nem számít. Ne foglalkozz vele! Úgy sem érdemli meg. Akármit is mondott, ne törődj vele, mert fantasztikus hangod van! És szeretsz énekelni, akkor meg mi más számít?

-          Sok minden… sok minden más is számít, de rendben van. A kedvetekért végig csinálom ezt holnap – sóhajtott fel a lány, mire a srác megölelte és visszakísérte a próbára.

Kyra abban reménykedett, hogy az elkövetkező két hétben lesz ideje és lehetősége találni valamilyen kifogást, ami megmenti a közelgő találkozástól Shane-nel. Ugyanakkor, rémesen rosszul érezte magát, amiért szíve szerint hátráltatná a fiúk karrierjét. És sajnos Noemi sem könnyítette meg a helyzetét. Semmilyen szempontból.

A Teddel való beszélgetést követően egyenesen visszament a kollégiumba, hogy majd onnan felhívja barátnőjét. Szerencséjére még Quara sem volt a szobában, de hiába hívta Noemit egyszer, kétszer, ötször, a lány minden alkalommal kinyomta őt. Az ötödik alkalom után értetlenül bámult a telefonja kijelzőjére, mintha azt várná, hogy az ő készülékében van a hiba, de persze nem így volt.

Dühösen gyömöszölte a zsebébe a kis készüléket, és úgy döntött, megnézi a kávézót, hátha talál ott valakit, és akkor legalább annyi sikere lesz a napnak, hogy szerez munkát.

-          A búcsú bulit követően -

Shane a szakítást követően tényleg teljesen ki volt borulva. Nem értette az egészet. Lázasan kutatott a fejében az emlékek után, hogy hol és mit követett el, amivel megbántotta Kyrát, de mind hiába. A lány homályos, zagyva magyarázatait sem értette. Mondott valamit arról, hogy messze lesznek egymástól, meg hogy kemény suli lesz és nem tudja mikor jöhet majd haza, de összességében úgy tűnt, ő maga sem érti, hogy miért teszi, amit tesz. Ennek ellenére még csak meg sem hallgatta Shane-t, ami nagyon bántotta és dühítette a srácot. Azok után, amit májusban csinált, mindent elkövetett, hogy ne vétsen újabb hibát. Vagy, hogy Kyra ne tudja meg, mi történt valójában… Nem volt büszke arra, amit tett, sőt! Még soha, semmiért nem szégyellte magát ennyire. Ráadásul nem okolhatta egyedül Rebekát a történtekért…

Másnap reggel az előkészítőre érkezett, alig harminc fiatalnak már nyolckor jelenése volt az akadémia nagytermében. Amikor Kyra és Quara nagyokat ásítozva belépett a terembe, Theo azonnal felpattant és hevesen integetve hívta a lányokat.

-          Foglaltam nektek helyet!

-          Kö… öszi… - válaszolta Kyra egy ásítást közbeiktatva.

-          Nem vagytok az a koránkelő típus, igaz? – vigyorgott a srác.

-          Mondd, hogy lehet ez ennyire éber? Svájcban nem divat az alvás, vagy mi? – nyögte a néger lány, és tüntetőleg a tenyerébe temette az arcát.

Már jócskán benne járt a délutánban, mire Oxfordba ért. Pedig igazán nem mondhatta, hogy sokat vacakolt útközben. Egy-két rövid megálló és végtelennek tűnő órák az autópályán… Be kell vallani, igen csak unalmas út volt…

De egyszer mindennek vége szakad, így ennek is. Ahogy közeledett az Academy-hez, izgatottan nézelődött. Hangulatában Oxford hasonlított eddigi otthonához és ez nagyban segített idegességtől kalapáló szíve lenyugtatásában. Talán mégsem lesz ez olyan idegen, amilyennek először gondolta. Leparkolt az Oxford Music Academy-hez tartozó kollégium parkolójában és kiszállt az autóból. Jól esően nyújtóztatta ki az autózástól elgémberedett tagjait és körülnézett. Már jó pár autó parkolt itt, de a gazdáik valószínűleg korábban érkezhettek, mert egy lelket sem látott.

Július utolsó napja volt. Egyben Kyra utolsó napja is a régi életéből, úgy mond. Másnap ugyanis indulnia kellett Oxfordba, ahol mint friss, elsőéves diákot, egy hónapos előkészítő várta az Oxford Music Academyn. Épp ezért Noemi és Shane az Illusion többi tagjával, úgy döntött szerveznek a lánynak egy búcsú buli a Nautilus-ba. Persze meglepetésként.

-          Shane! Mire készülsz már megint? Tudod, hogy holnap indulok és még egy csomó mindent nem pakoltam össze! – nyavalygott Kyra, mikor ajtót nyitva a barátjával találta szembe magát.

Izgatottan kereste elől a telefonját a zsebéből, miközben a lépcsőkön kapaszkodott fel a lakásába. Mikor végre sikerült megszerezni a kis készüléket, Noemi számát tárcsázta.

-          Mégis miért nem mondtad el nekem, hogy mire készülsz? – szólt bele a telefonba köszönés helyett, mikor barátnője végre felvette a sokadik csörgés után.

Három hét. Mindössze ennyi ideje maradt Kyrának arra, hogy megtanulja a Mozart-darabot, amit Mrs. Chors kijelölt szabadon választható darabjául. Vagy kitaláljon valamit, hogy mégis a saját alkotásával állhasson ki a versenyen. Márpedig mostanáig egyik téren sem sikerült látványos előrehaladást mutatnia…

A bejelentést követően fagyos csönd telepedett a szobára. Még Shane is elfeledkezett arról, hogy épp meg akarta verni Chuckot.

-          Ez most… jó, nem? – kérdezte Zake bizonytalanul pillantva a többiekre, akik, válaszul tétován bólogattak, vagy a vállukat vonogatták.

A következő naptól Kyra szinte egyáltalán nem találkozott Shane-nel. A Mace-ben legalábbis. Mert a kávézón kívül a srác szinte mindent elkövetett, hogy kimagyarázhassa magát Kyránál. Hol a Bertonwood előtt várta tanítás előtt vagy után, vagy a hazavezető úton toppant elé, vagy üzenetekkel és hívásokkal árasztotta el a lányt. De minden próbálkozása hiába valónak bizonyult. Még Zake-től és Noemitől is segítséget kért (akik mellesleg a szerződés-ünneplő buli óta együtt jártak), de ez sem segített. Már csak azért nem, mert először Noemi kereken megtagadta, hogy egyáltalán szóba álljon Shane-nel, azok után, hogy megkérte, vigyázzon a barátnőjére, képes volt így átverni. De végül – Zake rábeszélésnek köszönhetően – hajlandó volt meghallgatni az ő verzióját is, mely szerint Rebeka szabályosan rámászott, és ő csak megpróbálta levakarni magáról, mert nagyon jól tudta, hogy Kyra mennyire kiborulna, ha meglátná őket.

-          Jó napot! Miss Templton? Adela vagyok, a Megyei Kórházból. Megadta a telefonszámát, hogy értesítsem, ha Mr. Minim állapotában bármilyen változás állna be…

-          Igen, emlékszem! Mi történt? Jobban van?

-          Sajnálom, Miss Templton, de rossz hírt kell közölnöm. Az úrnál ma reggel komplikációk léptek fel, az orvosok mindent megtettek, de már nem tudtak segíteni rajta… Őszinte részvétem, kisasszony…

-          De… Mi… Hogy… - Kyra képtelen volt összetenni egy értelmes mondatot.

Erőtlen próbálkozásokat tett, hogy kiszabaduljon anyja karmai közül, de nem sokra jutott. A nő magával rángatta az emeletre, s miközben össze-visszafecsegett valami hihetetlen partiról, ráadott egy halvány bézs színű estélyi ruhát.

-          Micsoda? – kérdezte Kyra elsápadva; úgy érezte, hogy egy rossz álomba csöppent. Jó, persze, Mr. Minim már elég idős volt, de soha nem került még kórházba, amióta ő ismeri… Itt valami tévedésnek kell lennie…

-          A jövő hétre elkészülünk az új beosztással; hogy melyik tanárok tudják átvenni Mr. Minim óráit, és akkor folytathatod a felkészülést a versenyre – tette hozzá megnyugtatásképp az idős asszonyság.