-          A búcsú bulit követően -

Shane a szakítást követően tényleg teljesen ki volt borulva. Nem értette az egészet. Lázasan kutatott a fejében az emlékek után, hogy hol és mit követett el, amivel megbántotta Kyrát, de mind hiába. A lány homályos, zagyva magyarázatait sem értette. Mondott valamit arról, hogy messze lesznek egymástól, meg hogy kemény suli lesz és nem tudja mikor jöhet majd haza, de összességében úgy tűnt, ő maga sem érti, hogy miért teszi, amit tesz. Ennek ellenére még csak meg sem hallgatta Shane-t, ami nagyon bántotta és dühítette a srácot. Azok után, amit májusban csinált, mindent elkövetett, hogy ne vétsen újabb hibát. Vagy, hogy Kyra ne tudja meg, mi történt valójában… Nem volt büszke arra, amit tett, sőt! Még soha, semmiért nem szégyellte magát ennyire. Ráadásul nem okolhatta egyedül Rebekát a történtekért…

-          Hogy én mekkora egy barom vagyok!

Dühösen belerúgott az ágy lábába, és keresztül hajította a szobán az első kezébe eső tárgyat, ami történetesen egy kispárna volt. Ingerülten halászta elő a telefonját a zsebéből, és fejből tárcsázta Kyra számát. De végül nem nyomta meg a hívás gombot.

Olyan élesen látta maga előtt a lány kétségbeesett, szomorú pillantását, mintha a látvány egyenesen beleégett volna az emlékezetébe. De mást is látott azokban a szemekben a szomorúságon kívül. Könyörgést. Könyörgést, hogy ne mondjon semmit, ne tegyen semmit, ami még nehezebbé tenné a dolgát. Soha nem tett volna olyasmit, amivel fájdalmat okoz Kyrának, és épp ez okozta a bizonytalanságát. Talán attól félt, hogy ha mondd valamit, meggondolja magát… Talán mégis szereti még őt… De ha nem…

Idegesen túrt bele a hajába, és fel-alá járkált a szobájában. Végül a lány helyett az utolsó mentsvárát hívta: Tedet.

-          Hé, haver, segítened kell… - szólt bele köszönés helyett.

-          Nem ér rá holnaaaap? – érkezett a felelet a roppant nyűgös énekestől a vonal túlvégéről.

-          Nem – vágta rá határozottan Shane. ~Legalább egy dologban sikerül határozottnak lenned, brávó Shane!~ gondolta keserűen, ahogy a barátja válaszát várta.

-          Hát jó… - törődött bele a sorsába Ted. – Miről lenne szó?

-          Nem telefon-téma. Gyere ide… - sürgette a dobos.

-          Utállak, haver… - nyögte az énekes, majd bontotta a vonalat.

Mira a haverja megérkezett Shane kis híján gödröt járt ki a szobája padlójába. A nyűgös-nyúzott-durcás Ted mogorva pillantást küldött bandatársa felé, amint benyitott a szobába és szó nélkül az ágyra vetette magát.

-          Kár, hogy nyitva hagytad az ajtót. Izgalmasabb lett volna, ha még be is kell törnöm hozzátok, hogy meghallgassalak… - mondta az egyik párnába fúrva az arcát, aminek köszönhetően elég tompán hallatszott a hangja.

-          Oké, akkor máskor majd zárva hagyom. És amikor be akarsz jönni, a riasztó bekapcsol, apám meg a zsarukkal vitet el. Ez jobban tetszene?

-          Ha ők hagynak aludni…

-          Elég legyen már! Kelj fel! – csattant fel ingerülten Shane, és megrázta a barátja vállát.

-          Oké, oké, fent vagyok! Mi az a nagyon fontos, ami nem bírta ki még… - Ted az órájára pillantott, – négy órát?

-          Kyra szakított velem…

-          Mi? – A bejelentéstől egy perc alatt elillant az álom Ted szeméből. – Mit csináltál már megint? – nézett gyanakodva a másik srácra.

-          Nem én voltam! Most nem!... Vagy legalábbis nagyon remélem… Hacsak valaki el nem mondta neki… - a dobos félhangosan motyogva újra kezdte a járkálást.

-          Mit? Mégis mit nem tudott, amitől eléggé megharagszik rád ahhoz, hogy dobjon? – kérdezte Ted felülve az ágyon és figyelmes szemmel kísérte barátja lépteit.

-          Megcsókoltam… Egy megveszekedett barom vagyok, amiért megcsókoltam… - Shane látszólag meg sem hallotta az énekes kérdését.

-          Kit? Kyrát?... Nem is lettetek volna együtt, ha nem csókolod meg… Én már semmit nem értek… - csóválta a fejét Ted.

-          Nem! Nem Kyrát, hanem Rebekát! – tört ki Shane-ből.

-          Hogy mit csináltál? – Ted olyan lendülettel pattant fel az ágyról, amit néhány perccel ezelőtt még senki, még ő maga sem, nézett volna ki belőle. A pólójánál fogva megragadta a másik srácot és jó alaposan megrázta. – Mit csináltál?

-          Megcsókoltam… Azt hiszem én voltam… Akkor, ott a kávézóban… Iszonyú hülye voltam, de azt hiszem én tettem meg…

Ted elengedte a barátját és a fejét csóválta.

-          Ha ezt megtudta, akkor iszonyú nagy bajban vagy… Kyra már attól is teljesen kiborult, hogy majdnem megcsókoltad… Ha megtudta, hogy tényleg megtette, akkor…

-          Ne! Csak azt ne mondd, hogy elvesztettem… - nézett könyörögve a barátjára.

-          Jó, akkor nem mondom, de mást sem.

-          Mondd meg, mit tegyek most? Én… én… nem is tudom mit teszek, ha nem bocsát meg… - a srác lerogyott az ágyára és elkeseredetten a tenyerébe temette az arcát.

Ted is leült a barátja mellé az ágyra. Korábban sosem látta, hogy így kikészült volna egy lány miatt. Vagy nagyon szerelmes Kyrába, vagy fogalma sincs, hogy mi van… Bátorítóan megveregette haverja vállát.

-          Nyugi… Majd kitalálunk valamit. Majd… kitalálunk valamit…

Ted dühösen hajította el a telefont, miután Kyra bontotta a vonalat.

-          A fenébe!...

Shane épp ezt a pillanatot választotta, hogy betoppanjon a haverjához.

-          Na? Beszéltél már vele? Mit mondott? – kérdezte izgatottan.

-          Hát… beszéltem vele… - Ted idegesen toporgott. – Két hét múlva hazajön, de… véletlenül kicsúszott a számon, hogy megcsókoltad Rebekát… - hadarta, és óvatosan pislogott barátjára, kész arra, hogy az első jelre elfusson, ha Shane esetleg meg akarná verni…

-          Visszajön? Ez remek!... Várj, mit mondtál? – Egy pillanat alatt elszállt az öröme, amit a felett érzett, hogy Kyra visszajön. – Elmondtad neki? Hogy tehettél ilyet? Elszúrtad az egyetlen esélyemet! – kiabálta dühösen.

-          Tudom, ne haragudj! Majd azt mondom neki, hogy félreértettem valamit… Majd megoldjuk… - próbálta csitítani a barátját kevés sikerrel.

-          Találj ki valamit! Ha már elszúrtad nekem, csináld vissza! – kiáltotta Shane, meg sem hallva barátja szavait és bevágta maga mögött az ajtót távoztában.

-          A fenébe… - morogta Ted újfent.

Sóhajtott, majd nekiállt összerakni szétesett telefonját, hogy felhívja Noemit. Ha ő nem tudja, mivel hódíthatnák vissza Kyrát Shane-nek, akkor senki…

-          Noemi! Segítened kell, nagyon fontos! – szólt be sürgetően, mikor végre sikerült elérnie a lányt.

-          Rendben. Félóra múlva találkozzunk a Mace-ben…

-          Kösz! – mondta az énekes megkönnyebbülten és bontotta a vonalat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.