Árnyék a múltból - 2. rész
2009.04.27. 22:01
Kyrion könnyű ügetésbe ugratta a lovat, s noha az erdő nem épp a legalkalmasabb terep a lovaglásra, az állat könnyedén megtalálta a fák között a számára járható ösvényeket. A férfi még véletlenül sem nézett az előtte ülő nőre, hideg kék szemeit az előttük húzódó útra szegezte, de a gondolatai szüntelenül az útitársa körül forogtak.
Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára látta őt. Ha hitt volna a Sorsban, talán égi jelként értelmezi, hogy pont itt és most találkoztak újra. Az összecsapásuk után a nő és a társai szétszóródtak az erdőben, s ő valahogy érezte, hogy ezt a menekülőt kell üldözőbe vennie!
Gondolatban elmosolyodott, mikor eszébe jutott, hogyan találkoztak először…
Az apja módos kereskedő volt. Csak első osztályú áruval üzletelt, de azt nem átallott saját maga felkutatni. Így történt, hogy egy nyáron Ezüstvölgybe utazott az apjával, ahol a férfi kézművesekkel akart tárgyalni. Kyrion akkoriban alig múlt tizenkét esztendős, az apja mégis ragaszkodott hozzá, hogy magával vigye. Mint minden apa, ő is azt az álmot dédelgette, hogy a fia egy napon majd a nyomdokaiba lép.
Ezüstvölgyben találkozott először Sayanával. Kiszökött a fogadóból, ahol az apja a helyiekkel egyezkedett. Unatkozott és valami szórakozást akart keresni magának. Ahogy elhaladt egy kovácsműhely előtt, észrevette az asztalon elhelyezett, gyönyörűen megmunkált tőröket. Gondolkodás nélkül lépett be a műhelybe, hogy kezébe vegye az egyiket.
- Ha nem teszed azt le most rögtön, nagyon megbánod! – csattant fel mögötte egy hang.
Kyrion úgy meglepődött, hogy azonnal engedelmeskedett az utasításnak. A mai napig sem értette, hogyan lephették meg. Őt, aki olyan hiú volt a remek hallására! Megfordult, hogy szembe nézzen a hang gazdájával, és akkor szembetalálta magát az akkor tíz esztendős Sayanával. A lány sötétkék szemei harciasan csillogtak, kis kezét ökölbe szorította, hogy ha kell, hát erővel védje meg az apja remekműveit.
Kyrion csodálkozva és elismeréssel nézett a kislányra, aztán elnevette magát. A kislány is.
Hamar összebarátkoztak. A fiú apja még két teljes hónapig maradt Ezüstvölgyben, de a gyerek már egyáltalán nem bánta. Ahogy azt sem, hogy a következő évben is elkísérje az apját. Vagy az azt követőben. És ez így ment még néhány évig és Sayana minden évvel jobban várta a nyarat, ami elhozta hozzá a barátját. Aztán egy évben hiába várta. Múltak a hetek, majd lassan vége lett a nyárnak is, de Kyrionék nem jöttek el.
Csak később tudták meg, hogy a völgyet körülölelő hegyeken túl, ahonnan a kereskedő és a fia minden évben eljöttek, kitört a háború. Az a háború, amely két év múlva elért Ezüstvölgybe is és szétzúzta a világot és az egyetlen életet, ami Sayana számára fontos volt…
De ezt Kyrion nem tudhatta. Ahogy a nő sem sejthette, hogy milyen próbák edzették ilyen férfivá az ő gyermekkori játszópajtását.
- Itt megállunk éjszakára – közölte a férfi.
Az erdőben minden perccel egyre jobban sűrűsödött a homály, mikor végre megálltak egy aprócska tisztáson.
Aya összerezzent a férfi hangjára, aztán amint felfogta a szavak értelmét, szótlanul bólintott. A férfi után ő is leszállt a lóról, de alig érintette a lába a földet, a térde erőtlenül csuklott össze, s a földre rogyott volna, ha Kyrion nem kapja el.
- Elért a varázslatom, igaz? Ostoba nőszemély! Miért nem szóltál korábban? – kérdezte ridegen, dühösen.
Aya szinte el is feledkezett a karján lévő sebről, s csak most ébredt rá, hogy az egész karja fájón lüktet.
- Én… elfelejtettem… - suttogta a vérveszteségtől erőtlenül.
Kyrion morgott valamit, de Aya nem értette a szavait. Bódultan hagyta, hogy a férfi leültesse és ellássa a felkarján esett sebet, amiből még mindig szivárgott a vér.
Amikor végzett a seb ellátásával, szó nélkül kezdte kialakítani éjszakai táborhelyüket: tüzet rakott, leszerszámozta a lovat… Mindezt anélkül, hogy bármiben a nő segítségét kérte volna. Az igazat megvallva, még csak rá sem nézett. Mire mindennel végzett, a sötétség annyira megsűrűsödött a fák között, hogy a tűz által megvilágított körön túl semmit sem lehetett látni.
Aya kábultan figyelte a férfi mozdulatait. Abban, ahogy gondoskodott róla, egy pillanatra meglátta azt a fiút, akinek ő ismerte, de aztán elhúzódott tőle és a nő kezdte azt hinni, hogy csak a képzelte az egészet.
Miután elfogyasztották egyszerű vacsorájukat, Aya lefeküdt a tűz mellé. A karjában most kétszeres erővel lüktetett a fájdalom, mintha emlékeztetni akarná arra, hogy hibázott. Elfordította a fejét, és a tűz túloldalán ülő férfi vonásait tanulmányozta.
- Hová viszel? – kérdezte halkan.
Kyrion egy percig szótlanul bámult rá.
- Biztonságba. Vissza a tieidhez… - válaszolta végül.
- Az enyéimhez?
- Az Őrszemekhez?
- Honnan tudod? – ült fel hirtelen a nő, csak hogy szinte azonnal vissza is essen a karjába hasító fájdalomtól.
- Nem kéne mozognod… Egyébként meg… Ott a jelük a válladon…
- Ó…
Aya hajlamos volt megfeledkezni a tetoválásról.
Bal kezével óvatosan kitapogatta a jelet a vállán. Kyrion levágta az inget a karjáról, hogy bekötözhesse a sebét, akkor láthatta meg a tetoválást.
- Miért csinálod ezt, Kyr? – kérdezte a nő, észre sem véve, hogy a gyermekkori becézést használta.
Nem kerülte el azonban el a férfi figyelmét. Szó nélkül felállt, a táskájából elővette a takaróját, és odadobta a nőnek.
- Ostoba kérdezősködés helyett aludj inkább! Majd én őrködöm…
Aya az éjszaka folyamán többször felriadt álmából a karjában lüktető fájdalomtól. A halódó parázs fényében Kyriont kereste, de sehol nem látta a férfit. Néhány perc után mindig visszaájult a nyugtalan alvásba. Reggelre felszökött a láza.
Kyrion elégedetlenül vette tudomásul a nő állapotának romlását. Noha a vonásairól semmit nem lehetett leolvasni, erősen törte a fejét, hogy mihez kezdjenek most; közben pedig kicserélte Aya karján a kötést.
Végül döntésre jutott.
Szó nélkül állt neki összepakolni éjszakai holmijukat. Aya nagy nehézségek árán felült, s a láztól tompán csillogó szemmel figyelte a férfit.
- Most mihez akarsz kezdeni? – kérdezte halkan. – Én… Itt kellene hagynod engem… - tette hozzá.
Nem beszéltek róla, de mindketten nagyon jól tudták, hogy mit kockáztat a férfi, ha segít neki visszajutni az Őrszemekhez.
Kyrion csak egy dühös pillantással válaszolt, és folytatta a pakolást. Mikor mindennel elkészült, Ayához lépett, a karjába vette a sebesült nőt, és a lóra ültette.
- Mit csinálsz? – tiltakozott a nő, mikor megérezte a férfi ujjait a kardját tartó szíjaknál.
- Bízol bennem? – kérdezte a férfi felpillantva Ayára.
A nő pillanatokig ködös tekintettel, értetlenül bámult rá, végül lassan, a jobbik eszét félretéve, bólintott.
- Igen.
Kyrion csak bólintott válaszként. Leoldotta a nő combjáról a kardját, azután a táskát is a derekáról és betette őket a saját csomagjai közé. Aya ezúttal már nem tiltakozott. Erősen küzdött az elméjét mind jobban elborító bódulattal, próbálván kitalálni, hogy vajon mi járhat a férfi fejében?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
