Július utolsó napja volt. Egyben Kyra utolsó napja is a régi életéből, úgy mond. Másnap ugyanis indulnia kellett Oxfordba, ahol mint friss, elsőéves diákot, egy hónapos előkészítő várta az Oxford Music Academyn. Épp ezért Noemi és Shane az Illusion többi tagjával, úgy döntött szerveznek a lánynak egy búcsú buli a Nautilus-ba. Persze meglepetésként.

-          Shane! Mire készülsz már megint? Tudod, hogy holnap indulok és még egy csomó mindent nem pakoltam össze! – nyavalygott Kyra, mikor ajtót nyitva a barátjával találta szembe magát.

A nyavalygásának valódi oka nem annyira a félkész pakolásban volt keresendő, hanem inkább abban a több száz mérföldben, ami holnaptól elválasztja őket egymástól. Ez csak néhány hete tudatosult a lányban a maga teljes, rémisztő nagyságában. És hogy ne kelljen erre a tényre gondolnia, igyekezett a pakolásba temetkezni. Ami nem ártott, elvégre is, ki tudja, mikor tud legközelebb visszajönni ide? Oxford túl messze van ahhoz, hogy bármelyik délután kocsiba ülhessen és hazajöhessen minden alkalommal, amikor rájön, hogy itt hagyott valamit. De talán pont azért, mert Shane is tudta, milyen távol lesznek egymástól hamarosan, mindent elkövetett, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse a lánnyal, amíg az még itt van a városban.

-          Az meglepetés. De ne félj, tetszeni fog! – mondta vigyorogva.

Kyra megpróbált ugyan tiltakozni, de semmi értelme nem volt. Így hát jobb híján összekapkodta, amire szüksége lehet, és kilépett a lakásból.

Hamarosan megérkeztek a törzshelyükké vált klubba, és Kyrának nagy erőfeszítésébe került, hogy ne sóhajtson fel hangosan annak jeléül, hogy egyáltalán nem vágyik most a Nautilus zajos társaságára. De ahogy közeledtek az épület felé a lány gyanakodni kezdett. Odabentről nem szűrődött ki a szokásos dübörgő zene, s a parkolóban, ahol ilyenkor már jócskán egymás sarkát tapossák a fiatalok, hogy bejussanak, csak egy-két ember és kisebb csoport lézengett.

-          Mit találtatok ki már megint? – kérdezte gyanakodva és Shane-re pillantott.

De a srác csak vigyorgott és betessékelte a lányt az ajtón.

-          Meglepetés!

Kyra kis híján szívrohamot kapott. Még mindig a mögötte belépő fiúból próbált volna kihúzni valami használható információt, mikor meghallotta barátai kiáltását.

-          Te jó ég! Azt akarjátok, hogy ne menjek el, igaz? De ehhez nem az a legjobb módszer, ha szívrohammal kórházba juttattok! – háborgott a lány, hogy elrejtse meghatottságát.

-          Most, hogy mondod, nem is olyan rossz ötlet… Kár, hogy már használhatatlan, mert számítanál rá… - nevetett Ted, miközben megölelte a lányt. – De azért a meglepetés búcsú bulid így is remekre sikeredett, nincs igazam?

-          Dehogynem. Nagyon rendes tőletek. Köszönöm – Kyra sorban megölelte az összegyűlteket, miközben igyekezett legyűrni a torkát fojtogató gombócot. A bandatagokon kívül még Noemi és Eva is itt volt. A két lány közül az utóbbi Andy barátnője volt.

A társaság hátravonult a másik teremben, amit az ehhez hasonló privát partiknak tartottak fent. Barátai igyekeztek mindent megtenni, hogy Kyra jól szórakozzon az utolsó estéjén, amit együtt töltenek, de a lány nem tudta elengedni magát. Egyre csak a másnapi indulás járt a fejében, s most először kívánta azt, hogy bárcsak ne ő nyerte volna el az ösztöndíjat. Akkor most nem kéne elbúcsúznia a barátaitól, s leginkább nem kéne elválnia Shane-től sem…

Félrehúzódott az egyik sarokba, és elgondolkozva bámult a poharába. Alig hallotta a hangszóróból üvöltő zenét vagy a barátai nevetését.

-          Hé, kislány, ez a te bulid, nehogy már itt gubbassz a sarokban! – toppant mellé Chuck, és se szó-se beszéd, a nyakába borult.

A fiún látszott, hogy máris többet ivott a kelleténél, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy kézen fogja a lányt, és megpróbálja a többiekhez rángatni, hogy ő is táncoljon. Kyra jobbnak látta, ha nem ellenkezik. Furcsa mód valahogy soha nem tudta megkedvelni Chuckot. Nem mintha rosszabb lett volna a többieknél, de valahogy a frász kerülgette tőle, pedig a többi fiú váltig bizonygatta róla, hogy rendes srác ő, csak egy kicsit furcsa…

Egyszerre elhallgatott a zene és mindenki kíváncsian fordult Shane és Ted felé, akiknek köszönhetően csend állt be a teremben.

-          Oké, most hogy ilyen szépen összegyűltünk, van még egy kis kötelességünk! – kezdett bele Shane, de Ted befogta a száját, mielőtt folytathatta volna.

-          Szóval, mielőtt drága barátunk túl ragozná, hadd jelentsem be röviden: Kyra, szeretnénk, ha csatlakoznál az Illusion-hoz!

A lány akaratlanul is elpirult ennek hallatán. Elvégre is nem mindennap kérik fel az ember lányát, hogy csatlakozzon egy együtteshez! Ráadásul kis szerencsével őket hamarosan egész Anglia ismerni fogja!

-          Ez nagyon rendes tőletek, fiúk, de én holnap Oxfordba megyek és nem hiszem, hogy túl gyakran jöhetnék majd haza…

-          Nem baj, majd megoldjuk. Akkor igent mondasz? – kérdezte Shane izgatottan.

A fiúk olyan lelkes várakozással tekintettek rá, hogy a lány nem tudott mást mondani:

-          Hát persze…

A bejelentést kitörő lelkesedés fogadta mind a fiúk, mind a lányok részéről, majd a buli folyt tovább a maga „csendes” medrében. Kyra elgondolkozva figyelte őket egy darabig, majd egy mély levegőt véve a barátjához lépett.

-          Shane, beszélhetnénk?...

-          Oké, ez volt az utolsó…

Másnap Kyra és Noemi együttes erővel cipelték le a lány hihetetlen mennyiségű cók-mókját Kyra dzsipéhez.

-          Még jó, hogy ekkora kocsid van. Más különben fel kellene fogadnod egy költöztető céget, hogy fuvarozzák el a holmidat Oxfordba! Mondd csak, mégis mi a fenéért kell neked ennyi mindent vinned? És ha már itt tartunk, miért én cipekedek itt, amikor van egy jó kiállású, jó képű pasid is, aki alkalmasabb erre?

Noemi okos lány. Várható volt, hogy előbb vagy utóbb feltűnik neki a dolog. Elvégre is, ha valaki bizonytalan ideig elválni kényszerül a sráctól, akibe szerelmes, az igyekszik az utolsó másodperceket is kihasználni, amikor vele lehet. Ezzel szemben Kyra az utolsó másodpercekig igyekszik elkerülni, hogy találkoznia kelljen Shane-nel. Így aztán, ahogy a lány egyre mélyebbre jutott a hangos elmélkedés során annak boncolgatásában, hogy vajon miért nem Shane cipekedik itt helyette, Kyrában egyre magasabbra csapott az ingerültség és a fájdalom.

-          Nem! Noemi! Szakítottunk!

A kijelentés olyan erővel tört ki a lányból, hogy utána mindketten percekig dermedten álltak és csak bámultak egymásra. Kyra azért, mert nem akarta ezt elmondani Noeminek, Noemi pedig azért mert még álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy a májusban történtek után ez még egyszer bekövetkezhet. Hiszen a srác nem követett el semmit! Vagy legalábbis sem ő, sem az Illusion többi tagja nem tud róla…

-          De… - kezdte volna Noemi, de Kyra a szavába vágott:

-          Megnézem maradt-e fönt még valami… - Ezzel felsietett a lakásába.

Ám Noemit nem lehetett olyan könnyen lerázni. Barátnője után sietett, hogy megpróbáljon kiszedni belőle valamit, de amint meglátta a lány szenvedő arcát. Mikor Kyra már percek óta tétlenül álldogált az előszoba közepén barátnője halkan odalépett mellé és a vállára tette a kezét.

-          Elmondod mi történt? – kérdezte csendesen.

-          Semmi. Nem történt semmi. Csak szakítottunk… - felelte a lány, de a hangján tisztán érezhető volt a ráerőltetett közönyösség.

-          A semmiért nem szakít az ember azzal, akit szeret… Shane odáig van érted! És te is szereted őt! Akkor meg?

-          Noemi! Félóra múlva indulok. Több száz mérföld fog elválasztani tőle és fogalmam sincs, hogy mikor láthatom viszont legközelebb! Mindenkinek jobb így… A Bertonwood is kemény volt, Oxfordban még nagyobb lesz a nyomás. Ki tudja, mikor lesz rá lehetőségem, hogy hazajöjjek egy hétvégére? És így legalább nem azon kínlódok folyamatosan, hogy Rebeka vajon mikor mászik rá Shane-re… - Az egész úgy hangzott, mintha a lány magát próbálná meggyőzni a döntése helyességéről.

-          Remélem, nem fogod megbánni… - mondta Noemi csendesen és megölelte barátnőjét.

Kyra csak bólintott. Inkább nem kockáztatta meg, hogy mondjon is valamit, mert a torkát szorongató érzésből biztosra vette, hogy csak elsírná magát.

Összeszedett még néhány dolgot a lakásból és egy szatyorba dobálta őket. Majd kivette a pótkulcsot a lábtörlő alatti meglazult padlólap alól és Noeminek adta.

-          Nézz rá időnként a lakásra. Nem hiányzik, hogy elvigyék az itt hagyott holmimat… Vagy ha csak el akarsz vonulni otthonról… - A barátnőjére mosolygott, majd bezárta maga mögött az ajtót.

-          Jó utat! Aztán majd írj néha egy-egy levelet, hogy tudjam, élsz még… - Noemi még egyszer megölelte Kyrát, majd a lány beszállt a kocsijába és útnak indult Oxford és az új élete felé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.