Izgatottan kereste elől a telefonját a zsebéből, miközben a lépcsőkön kapaszkodott fel a lakásába. Mikor végre sikerült megszerezni a kis készüléket, Noemi számát tárcsázta.

-          Mégis miért nem mondtad el nekem, hogy mire készülsz? – szólt bele a telefonba köszönés helyett, mikor barátnője végre felvette a sokadik csörgés után.

-          Ó, hát megkaptad az értesítőt! - Noemi hangján tisztán hallatszott, hogy vigyorog.

-          Igen, meg. De elárulnád végre, hogy hogy sikerült ezt elintézned? – kérdezte Kyra egyre türelmetlenebbül.

-          Természetesen Shane segítségével – jelentette ki a másik lány, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga.

-          Én még mindig nem értem… - jegyezte meg Kyra.

-          Shane anyja nagyobb összegekkel támogatta a Bertonwoodot még mielőtt meghalt. Amióta Shane nagykorú lett, ő is rendszeresen támogatja a sulit. Az anyja miatt… Na mindegy, kértünk egy kis szívességet az igazgatóságon és voilá!

-          Aha… Ennyi? Azért mert Shane meg az anyja támogatták a sulit, máris beleegyeztek ebbe?

-          Hát nem egészen… Shane megfenyegette őket, hogy elfelejthetik a további adományokat, ha nem egyeznek bele… - válaszolta Noemi jól hallható vigyorgással.

Kyra ennek hallatán teljesen lesápadt.

-          Könyörgöm, mondd, hogy csak viccelsz!

-          Jó, nem fenyegette meg őket. Azt mondta, nagyon „hálás” lenne, ha megtennék ezt Mr. Minim tiszteletére, valamint ez nagyon sokat jelentene az egyik legjobb tanulójuknak is…

-          Nem is tudom, hogy köszönjem ezt meg nektek! – mondta Kyra meghatottan.

-          Elég lesz, ha megnyered a versenyt – felelte nagyvonalúan a barátnője, aztán elnevette magát. – Akkor holnap találkozunk! Most mennem kell, Zake már vár. Szia!

Kyra, elhatározásától eltérően, már fél kettőkor, a verseny kezdete előtt félórával ott állt a Bertonwood kapuja előtt. Valamilyen furcsa módon egyszerre volt nyugodt és ideges. A tudat, hogy a saját darabját játszhatja, megnyugtatta és felvidította. Még abban is hinni kezdett, hogy megnyerheti a versenyt. De közben rettegett tőle, hogy esetleg valami mégis balul üt ki, elrontja a darabjait vagy akármi, és ezzel elesik az ösztöndíjtól. Vett egy mély lélegzetet és belépett a kapun.

Az iskolában a szokásos hangzavartól eltérően most csend fogadta. A versenyre való tekintettel elmaradtak az órákat, így csak néhány diák lézengett az épületben, akik vagy indultak a versenyen, vagy a közönség sorait kívánták gyarapítani.

Belépett az előadóterembe. Rajta kívül még senki nem érkezett meg, így aztán behúzódott az utolsó sor mögött a sarokba és lehunyt szemmel várt. Hallotta, ahogy nem sokkal később nyílik az ajtó és néhány beszélgető ember lép be. Az egyikük hangját megismerte, az igazgató volt, és ebből arra következtetett, hogy a többiek bírák lehetnek, akik Oxfordból jöttek. Őt valószínűleg nem vették észre, vagy legalábbis nem adták jelét, hogy észrevették volna.

Ezt követően egyre többször nyílt az ajtó és a terem lassan megtelt a várakozók izgatott zsibongásával. Kyra csak ekkor nyitotta ki a szemét. A terem már majdnem megtelt. Gyorsan vetett egy pillantást az órájára, néhány perc volt már csak hátra a verseny kezdetéig. Elmosolyodott és az első sorba sétált, ahol a versenyzők számára fenntartott helyek voltak.

Pontban kettőkor az igazgató fellépett a színpadra, mire egy pillanat alatt néma csend lett a teremben. Néhány üdvözlő szó után a férfi bemutatta az Oxford érkezett zsűritagokat, majd megkezdődött a verseny.

Kyra minden erejével azon volt, hogy ne essen kétségbe az alatt a másfél óra alatt, ami az ő szerepléséig hátra volt. De ez igen nehéz kihívásnak bizonyult. Minden versenyző el akarta nyerni az ösztöndíjat, így tudása legjavát hozta. Amikor már majdnem ott tartott, hogy kirohan a teremből, hogy nem hallja a többiek játékát, mintha régi tanárának hangját hallotta volna:

„Maga igazán tehetséges… Magának ott a helye, hogy a legjobbaktól tanuljon…”

A gondolat halvány mosolyt csalt a lány ajkára. Nem hagyhatja cserben Mr. Minimet. Most nem. Ha már idáig eljutott, végig fogja csinálni, hogy az idős férfi büszke lehessen rá!

-          A következő versenyző Miss Kyra Templton! A néhai Mr. Eduard Minim tanítványa Beethoven D-dúr zongora szonátáját és saját alkotását adja elő, melynek címe: Még tovább.

Kyra összerezzent, mikor meghallotta a saját nevét, de amint feláll, hogy a színpadon felállított zongorához lépjen, már teljesen nyugodt volt. Kizárta a fejéből az alant mocorgó közönséget, a színpadon vele szemben ülő zsűritagokat, mindenkit. Azt képzelte, hogy most is ugyanabban a kis teremben ül, ahol Mr. Minim minden zongoraóráját tartotta, s hogy rajta kívül csak az idős férfi hallgatja a zongorából előcsalogatott dallamokat…

-          Nagyon nehéz dolgunk volt, hogy kiválasszuk azt az egy diákot, aki ősztől az Oxford Music Academy hallgatói között folytathatja tanulmányait. Akiket itt ma meghallgathattunk egytől egyig tagadhatatlanul tehetséges és szorgalmas diákok. De közülük csak egyetlen egy tanúsított olyan sokoldalú tehetséget és tudást, amit mi az Oxford Music Academy diákjainál elengedhetetlennek tartunk. Nem is szaporítom tovább a szót. A verseny győztese, s ez által az akadémiánk legújabb tanulója: Miss Kyra Templton!

Aznap este telt ház volt a Nautilusban és a színpadon az Illusion játszott. Két hét telt el az óta a bizonyos zongoraverseny óta, amikor Kyra elnyerte az ösztöndíjat. A lány még most is alig akart magához térni az ámulatából. Néha arra riadt fel éjszaka, hogy ezt az egészet csak álmodta. Ilyenkor úgy érezte, muszáj felkelnie, hogy ellenőrizze: az asztala felett ott van kitűzve az ösztöndíj igazolása.

De ez az este nem az ilyen gondolatokról a szólt. A fiúk jobban játszottak, mint eddig bármikor az életükben, a közönség tombolt, Kyra és Noemi együtt őrjöngött a többi fiatallal.

-          Most pedig, fiúk-lányok, engedjétek meg, hogy az est fénypontjaként a színpadra szólítsam egy nagyon kedves barátunkat, aki két hete az Oxford Music Academy legfrissebb ösztöndíjasa. Nagy tapsot kérek neki! Kyra „A Karambolos Lány” Templton!

Kyra, noha előre tudott erről, nevetve elpirult, majd a kérésnek eleget téve a színpadra lépett Ted mellé, aki egy mikrofont nyomott a kezébe.

-          Most pedig hallgassátok meg legújabb dalunkat! Szeretnénk tudni, hogy mi a véleményetek róla…

A zene a lelkem

Hallhatom ezt

Minden nap s minden éjjel

Csak ez van bennem

A zene vezet engem

Soha nem tűnhet el

Nem, nem

Míg az én zeném megy

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.