Már régen elmúlt dél is, mire a függöny résén beszűrődő ébresztgetni kezdte Kyrát. A lány halkan nyöszörgött és megpróbált a másik oldalára fordulni, hogy a beszökő napsugarak ne az arcán játszadozzanak, de a művelet komoly akadályba ütközött a derekára fonódó karok képében. Még mindig csukott szemmel, félig a hátára hengeredve tapogatózott a mellette fekvő után, majd mikor elérte az arcát finoman paskolgatni kezdte.

-          Shaaaaneeee… - nyüszögte a lány. – Menj arrébb…

-          Nem akarok… - mormolta a srác és az arcát a lány nyakába fúrta, mire az kuncogni kezdett. – Hány óra van?

-          Nem tudom… - válaszolta a lány.

-          Akkor nézd meg… - nyafogta álmosan a fiú.

Kyra erre válaszul csak szusszantott egyet, de azért kitapogatta a telefonját az éjjeliszekrényen, majd mikor sikerült megszerezni, résnyire nyitotta a szemét, hogy megtudja, hány óra.

-          Mindjárt negyed kettő… - adta meg végül a választ, a telefont a hasára ejtette, és visszacsukta a szemét.

-          Fel kéne kelni… - állapította meg Shane.

Kyra hümmögött valamit, amit akár válaszként is lehetett értelmezni, ettől függetlenül egyikük sem mozdult, hogy felkeljen. Tehették ezt büntetlenül egészen addig, amíg valaki nem kopogtatott az ajtón. Kyra elégedetlenül elfintorodott a hang hallatán, Shane pedig nemes egyszerűséggel úgy tett, mint aki nem hallott semmit, remélve ezzel, hogy nem kell felkelnie. De nem volt szerencséje…

Kyra nagy nehézségek árán kinyitotta a szemét, de csak azért, hogy meglökdösse a mellette fekvő fiút.

-          Kelj fel és nyiss ajtót…

-          Nem akarok… Ez amúgy is a te szobád… - nyafogott a fiú félig alva.

-          Nem érdekel, kelj fel és nyiss ajtót, különben be fogják törni… - mondta neki a lány, mert hogy az erélyes kopogtatás egy pillanatra sem maradt abba.

-          Jól van, jól van… - adta meg magát Shane és nagy nehezen kikászálódott az ágyból.

Útban az ajtó felé magára rángatta a nadrágját és vetett még egy morcos pillantást Kyrára, aki a hasára fordulva a párnájába fúrta az arcát azzal a feltett szándékkal, hogy visszaalszik.

-          Mi van már? – kérdezte Shane morcosan, az alvástól gyűrött arccal, ahogy kinyitotta az ajtót.

-          Te meg mit keresel itt, fiam? – kérdezte az ajtóban álló Kevin, jól érezhető megdöbbenéssel a hangjában, ahogy végigmérte lengén öltözött fiát.

-          Nem találtam a szobámat… - válaszolta gúnyosan. – De elárulnád, hogy miért kellett felkeltened, vagy egyszerűen mehetek vissza aludni?

-          Ne feküdj le újból. Este hazamentek az öcséiddel és Kyrával. Kezdjetek összepakolni…

-          Jó… - felelte Shane, és egy laza mozdulattal rázárta az ajtót az apjára.

Egy szívélyesnek ugyan nem mondható, de annál rövidebb búcsúzkodás és jó pár órányi utazással később Kyra és a fiúk végre újra a Skyler villa falain belül tudhatták magukat, ezúttal – hál’ Istennek – felnőtt felügyelet nélkül… Rögtön az érkezés után, testületileg a konyhába vonultak, hogy valami vacsorának valót keressenek maguknak. Sem az indulás előtt, sem az utazás alatt nem volt lehetőségük enni, így aztán mostanra a három kisebb fiú egymást túl harsogva nyafogott a közelgő éhhaláláról. Shane csak azért nem állt be a kórusba, mert átvonult telefonálni a nappaliba.

-          A srácok átjönnek holnap… - közölte Shane, mikor visszament a konyhába.

-          Oh…

Kyra, mint egyetlen nő jelenleg a házban, magára vállalta a vacsora készítés feladatát, így mindössze ennyit reagálta a bejelentésre, de a hangja csalódottnak tűnt a dobos számára.

-          Mi az? – kérdezte, miközben odalépett a lányhoz a mosogató mellett, hogy segítsen megmosni a salátához szánt zöldségeket.

-          Holnap vissza kell mennem a kollégiumba… Megígértem Quarának és Theónak, hogy ott leszek a szilveszteri bulin… - válaszolta a lány.

-          De addig még majdnem egy hét van! Egyébként én is megígértem, hogy ott leszek. Szóval ennél valami jobb kifogással állj elő! – válaszolta vigyorogva a fiú. – Egyébként meg, nem mintha lenne választásod… Több okból is… - közölte határozottan.

-          Ó, igen? – kérdezte a lány és elmosolyodott.

-          Igen. Az első: hogy a fiúk éhen halnak, ha elmész, mert nincs, aki főzzön ránk… - erre az indokra Kyra nem túl gyengéden bokán rúgta Shane-t, aki halkan felszisszent, de azért folytatta az okok felsorolását: - Másodszor: megígértem Kyle-nak a nevedben, hogy szilveszterig minden este te fogsz neki esti mesét olvasni…

-          Milyen nagyvonalú vagy, ha mások nevében kell ígérgetned… - szúrta közbe Kyra cinikusan, ámde mosolyogva. További érvekre nem is lett volna szüksége, hiszen eszében sem volt megtagadni ilyesmit a kisfiútól, és végül is ráér még visszamenni a suliba…

De Shane folytatta:

-          Nem utolsó sorban pedig meg kell ismerkedned Ian-nel…

-          Őt találták Tedék Chuck helyére? – kérdezte Kyra.

-          Ja. És még mielőtt elfelejtem: Noemi is jön…

-          Oké, oké! Értettem… Maradok… - adta be a derekát Kyra nevetve.

-          Remek! – mondta Shane vigyorogva és egy puszit nyomott Kyra arcára, mire a lány nevetve kizavarta a konyhából, hogy ne lábatlankodjon ott neki, amíg vacsorát készít.

Másnap az Illusion tagjai embertelenül korai, „hajnali” kilenckor rárontottak a Skyler-rezidenciára.

-          Jó reggelt fiatalok! – kurjantotta Ted, alig hogy átlépte a többiekkel a zeneszoba küszöbét.

-          Hol jó az a reggel, ahol a te ordibálásodra ébred az ember? – kérdezte Shane vigyorogva a barátját.

-          Remek, látom még mindig önmagad vagy… - fintorgott az énekes és inkább ott hagyta a dobost, hogy helyette megölelgesse Kyrát (ami egyértelműen jobb programnak bizonyult, mint szópárbajt vívni a másik sráccal…) – És… nézzétek, mit hozott a Mikulás!

Ted nekiállt a táskájában kutatni, miközben a többiek beszélgetni kezdtek. Mikor a fiú megtalálta, amit keresett, felegyenesedett, s egy percig aztán úgy is maradt, és gyanakodva méregette Kyrát. Pontosabban, azt, ahogy a lány a mellette álló Shane vállába rejtette az arcát, miközben a többiek őt heccelték, a dobos pedig ösztönösen átölelte a lány derekát és közelebb vonta magához.

-          Óóóóóóóóó! Csak nem újra együtt az álompár? – kiáltott fel lelkesen, mire mindannyian előbb rá, majd a Kyra-Shane párosra néztek.

-          Ember! Ne üvölts már állandóan! – mondta Shane, és a szabad kezével befogta az egyik fülét. – A kérdésedre válaszolva pedig: igen – tette hozzá vigyorogva.

Kyra erre kicsit elpirult és újra Shane vállába rejtette az arcát.

-          Ezt örömmel hallom. Tudod, már kezdtünk aggódni, hogy megint csak elpuskázod… - mondta Zake vigyorogva, mire Noemi-től kapott egy nem túl finom tarkólegyintés, Shane-től pedig egy sértett pillantást.

-          Ha befejeztük a magánéletünk kitárgyalását, meg tudhatnánk végre, hogy mit hozott a Teddy-mikulás? – kérdezte Kyra, akit kezdett zavarni, hogy már megint az ő szerelmi életük a téma…

-          Köszönöm! Azt hittem már senkit nem érdekel… - mondta Ted.

-          Mintha nem te lettél volna, aki eltért a tárgytól… - szúrta közbe Shane cinikusan.

Ted erre csak lebiggyesztette a száját, majd nekiállt ajándékot osztogatni, ami nem volt más, mint a saját lemezük legelső elkészült példányai.

-          Wow! Ez nagyon profi! – lelkendeztek a bandatagok, ahogy a kezükbe kapták a cd-t.

-          Még nincs teljesen kész. A héten részt kell vennünk egy fotózáson, hogy elkészítsék a borítót, aztán, ha minden jól megy, januárba már a boltokban lehet! – jelentette be Ted.

A hírt általános örömujjongás fogadta.

-          Na, akkor, ha ezzel megvoltunk, talán kezdhetnénk is próbálni. Még pedig… ezt! – ezzel a bejelentéssel együtt Ted nekiállt, hogy kottákat osszon szét a bandatagok között.

Majdnem egy teljes óráig elszöszmötölt mindenki, a maga részével, míg nem úgy döntöttek, hogy megpróbálják összerakni.

Itt a szerelem, ma éjjel

Ahogy mindenki álmodik

Egy jobb életről

Ezen a földön

Félelemtől megosztva

Hinnünk kell abban

Hogy van oka, hogy itt vagyunk

Van oka, hogy itt vagyunk…

Mert ezekért a napokért érdemes élnünk

Nekünk ezek az évek jutottak

Ez a mi pillanatunk

Ez a mi időnk

Éljünk hát az eséllyel…

Lásd meg az igazat körülötted

A hűségünket összetörhetik

A kezünket megköthetik

De nyisd ki a szíved

És töltsd meg az űrt

Semmi nem állíthat meg minket

Nem éri-e meg ez a veszélyt?

Nem éri-e meg ez a veszélyt?

Még ha össze is törik a remény

Tudom, hogy nem számít

Mert ez a mi pillanatunk

Ez a mi időnk

Éljünk hát az eséllyel…

Három nappal később, a fotózáson találkoztak újra. Mindannyian igyekeztek úgy tenni, mintha ez az egész olyan természetes lenne, de közben mind halálra voltak rémülve. Még a stúdiózások alkalmával sem voltak ilyen idegesek. Akkor mindig azzal nyugtatgatták magukat, hogy az is csak olyan, mint mikor az első demójukat készítették egy számítógéppel, meg egy házilag összebarkácsolt felvevővel…

De ez…

Ez az egész most hirtelen sokkal komolyabbnak tűnt. És soha nem gondolták volna, hogy egyszer így megrémíti őket, hogy valaki valóra váltja az álmukat.

De végül a fotózás sokkal szórakoztatóbbnak bizonyult, mint amilyennek várták. Ráadásul teljesen profiknak érezhették magukat: saját öltözőt kaptak, meg sminkest Kyrának… Valamint most találkozhattak először a menedzserrel, akit az ügynökség kirendelt melléjük, s hogy az életüket még jobban felforgassa, rögtön magával is hozta az elkövetkező hónapok menetrendjét. A januári lemezmegjelenéssel közel egy időben részt kell majd venniük legalább féltucat interjún és sajtótájékoztatón, valamint a lemezeladási statisztikák függvényében már most kilátásba helyeztek nekik egy turnét is a nyárra.

-          De én hogy járok suliba majd, hogy majd nem minden héten itt kell lennem? – kérdezte Kyra döbbenten, a kezében tartott papírra meredve. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy kimaradjak az iskolából, mert akkor elveszítem az ösztöndíjamat! – mondta rémülten, s a tekintete idegesen ugrált a barátai és a menedzser arca között.

-          Ne aggódj, Kyra… Majd én intézkedem ez ügyben. Küld el az órarended, és majd ahhoz igazítom a dolgokat. Ez nem szentírás…

-          Köszönöm! – mosolyodott el hálásan a lány, de ettől még nem múlt el minden aggodalma. Így is autózhat majd eleget, hogy részt vegyen az interjúkon.

Még egy darabig egyeztették a legközelebbi tennivalókat, majd elbúcsúztak, és ki-ki ment a maga dolgára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.