A nap már lenyugvóban volt, mire elérték a völgyet. Kyrion megállította a lovat és az alattuk elterülő tábort figyelte, majd Ayára pillantott. A nő nem volt ébren. Delíriumos álmában szaggatottan kapkodott levegő után, a feje hátra hanyatlott a férfi vállára, a homlokán veríték gyöngyözött.

A férfi előkeresett egy bőrszíjat a nyeregtáskából és összekötözte vele a nő csuklóját. Halkan elmormolt egy varázslatot, hogy se elvágni, se eltépni ne lehessen a szíjat. Mikor ezzel végzett, újra mozgásra ösztökélte a lovat és leereszkedett a táborba.

-         Állj! – kiáltott rájuk az őr, mikor a tábor közelébe értek.

-         Kyrion del Malor vagyok; Balor Nagyúr hadseregének magister varázslója. Azonnal beszélnem kell a tábor parancsnokával! – utasította a katonát.

A híre általában messzire megelőzte. Kevesen voltak a seregben, akik ne félték volna hirtelen fellobbanó haragját és az azt követő megtorlást.

-         Ki a lány? – kérdezte a katona, miközben bevezette őket a táborba.

-         Fogoly – válaszolta Kyrion, miközben a parancsnoki sátor előtt leszállt a nyeregből. – Gondoskodj róla… - vetette oda a katonának, majd finomnak éppen nem nevezhető mozdulattal lerántotta a nőt a nyeregből és a férfi felé taszította. – De életben legyen, különben te is követed a másvilágra! – fenyegette meg, mielőtt a ponyvát félre hajtva belépett a sátorba.

-         Kyrion del Malor… - köpte a kapitány a férfi nevét. – Minek köszönhetjük a „megtiszteltetést”?

A kapitány ugyan nem mondta ki, de leplezni sem tudta, hogy mi a véleménye Kyrionról, vagy bármelyik másik varázslóról. Ízig-vérig katona volt, így hát nem vette jó néven, ha „nyápic mágusoktól” kellett utasításokat elfogadnia. Már pedig a Nagyúr az utóbbi időben inkább a varázslók szavára adott a kapitányai helyett. S mind közül Kyrion volt a legrosszabb!

Kyrion ridegen mérte végig a kapitányt, mielőtt megszólalt volna.

-         A parancs szerint itt kell gyülekezni, miért tesz hát úgy, mint akit meglep a jelenlétem?

-         Természetesen téged köt a parancs, de ki az a ribanc, akit magaddal hoztál?

-         Fogoly. Az Őrszemek közé tartozik…

A kapitány elsápadt az irigységtől ennek hallatán. Ez a sok évnyi háború… Már rég legyőzték volna a Nagyúr ellenségeit, ha az Őrszemek nem segítenék őket! Aki élve juttat el egy fogoly Őrszemet a Nagyúr elé, az olyan jutalomban részesül, amiről korábban álmodni sem mert! S mindez most Kyrionnak jut?

Míg a kapitány magában dühöngött, a varázsló az egyik őrhöz fordult.

-         Keresd meg a gyógyítót, és kísérd a foglyomhoz. Hamarosan én is megyek. És nagyon ajánlom neki, hogy mihamarabb gyógyítsa meg! Ha nem marad életben, amíg a Nagyúr elé viszem, azt mindannyiotokon megtorlom!

A katona, mindenki máshoz hasonlóan a táborban, hallotta a Kyrion haragjáról és bosszújáról elsuttogott történeteket és nem akarta azt kihívni maga ellen. De mozdulni sem mert, amíg arra a kapitánytól nem kapott engedélyt. Feszengve állt hát a sátor bejáratánál. A kapitány végül rápillantott és egy bólintással helyben hagyta a másiktól származó parancsot. Így hát a katona eliramodott, hogy előkerítse a gyógyítót.

A kapitány ekkor Kyrionra tekintett.

-         Tehetek érted még valamit? – kérdezte gúnyosan.

-         Készítess elő nekem egy sátrat, amíg én ellenőrzöm, hogy a tehetségtelen gyógyítótok nem öli-e meg a foglyomat nagy buzgalmában… Most ha megbocsátasz… - Kyrion gúnyosan meghajolt a kapitány előtt és elhagyta a sátrat.

A kapitány halkan szitkozódva bámulta a lehulló sátorponyvát. Ha valahogy megszabadulhatna a varázslótól!

Aya arra eszmélt fel, hogy nem érzi sem Kyrion közelségét, sem azt, hogy úton lennének.

-         Kyrion… - szólította rekedten a férfit, miközben megpróbálta megmozgatni a kezét, amit furcsán zsibbadtnak érzett. Ám sem az első, sem a második próbálkozása nem járt sikerrel e téren, s ettől megrémülve nyitotta ki a szemét.

A csuklóit összekötözték és egy hosszú szíjjal, mint valami pórázzal egy oszlophoz kötözték. A lábait ugyan nem kötözték meg, de ennyi is elég volt, hogy ne tudjon elszökni. Kétségbeesetten rángatta a fogva tartó szíjakat, de csak annyit ért el vele, hogy azok fájdalmasan a húsába vágtak, újabb sebeket okozva.

Ekkor a sátor bejárati ponyvája felemelkedett és egy korosodó férfi lépett be.

-         Ki maga? És hol vagyok? – kérdezte Aya, már-már hisztérikusan az érkezőtől.

-         A nevem Horger, Riona papja vagyok. Ez pedig Baldor Nagyúr tábora – válaszolta a pap készségesen, miközben a nőhöz sétált.

-         Baldor… - suttogta a nő, s hallani vélte, ahogy a Kyrionról őrzött kép a szívében csilingelve apró szilánkokká törik.

-         Hát tényleg igaz… - motyogta Horger ámulva, amikor meglátta a tetoválást Aya vállán.

Ám a nő alig érzékelte ezt, vagy akár azt, ahogy a pap lebontja a kötést a karjáról, hümmögve szemügyre veszi a sebét, s végül a magával hozott zsákból kenőcsöt és tiszta kötést vesz elő, hogy újra bekötözze a karját.

-         Ezt idd most meg… - nyújtott Ayának egy kis üvegcsét.

A nő gépiesen nyúlt a fiola után és megitta a tartalmát, anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy mi van benne. Horger elvette tőle az üres üveget, és magára hagyta.

Másnap reggel a pap ismét eljött, kicserélte a kötést Aya karján és közben megállás nélkül fecsegett a legkülönbözőbb dolgokról, kezdve az időjárástól egészen a gyermekkoráig. Aya szótlanul hallgatta. A nap folyamán Horger még néhányszor ellenőrizte, hogy nem lázasodott-e be ismét és örömmel állapította meg, hogy gyógyulni kezdett. Más esetben Aya is örült volna a hírnek, de most semmit nem változtatott a helyzetén, ha meg is gyógyul. Akkor is itt lesz Baldor táborának a közepén, ki tudja milyen messze bárkitől, aki hajlandó lenne segíteni neki a szökésben.

Az ébren töltött órái szüntelen tűnődéssel teltek. Néha órákig is törte a fejét azon, hogy megértse, mit keres egy olyan ember, mint Horger, Baldor seregében? Hisz a pap kedves volt és figyelmes; szinte már ártatlannak gondolná néha az ember, s még csak meg sem közelítette azt, amilyen Baldor többi katonája volt…

Ám még ennél is többször tűnődött azon, hogy mi lehet Kyrionnal? Már harmadik napja volt a táborban, de a varázslónak még semmi nyomát nem látta.

Lassan elmúlt a lelkére telepedett üresség, amit a férfi árulása okozott, ám ettől még nem érezte jobban magát. Nem csökkent a férfi iránt érzett haragja sem, de magára még jobban haragudott, amiért naiv és hiszékeny módon megbízott benne.

A harmadik nap estéjén Horger szokás szerint eljött, hogy megvizsgálja a nőt. Elégedetten látta, hogy mostanra teljesen begyógyult a karján lévő seb.

-         Most már minden rendben lesz! – jelentette ki mosolyogva és megpaskolta a nő vállát.

-         Köszönöm – biccentett Aya és viszonozta a mosolyt.

Noha a helyzete ettől nem változott, hálás volt Horgernek, amiért meggyógyította.

A pap már indulóban volt, amikor fellendült az ajtóként használatos ponyva, és Kyrion belépett a sátorba, majd azonnal Ayához sétált.

A nő megszeppenve tekintett fel a férfira, de ezt egy szívdobbanás alatt elmosta a fagyos vonások láttán feltámadó haragja. Gondolkodás nélkül talpra küzdötte magát és meglendítette összekötözött kezeit, hogy megüsse a férfit.

-         Hogy tehetted ezt? Elárultál! Azt mondtad me…

Hatalmas pofon csattant a nő arcán, földre terítve őt, megakasztva a szavait és megakadályozva abban, hogy megüsse a férfit.

-         Elhallgass! Nem vagyok kíváncsi a szitkaidra. Csak látni akartam, hogy milyen állapotban vagy… Már így is túl sok időmet vesztegettem itt miattad. De ha már elég erős vagy ahhoz, hogy a bajt keresd magadnak, akkor holnap végre tovább indulhatunk.

Aya elborzadva, de még mindig dühtől szikrázó szemekkel bámult a fölé magasodó varázslóra. Kyrion azonban nem szólt többet, sarkon fordult és elhagyta a sátrat.

Horger, aki eddig földbe gyökerezett lábbal nézte végig a jelenetet, most sietve Ayához térdelt.

-         Hadd nézzem… - mondta és a nő arca felé nyúlt.

-         Hagyj! – mordult rá a nő, elrántva a fejét a pap kezeitől. Ülésbe kuporodott és letörölte a felrepedt ajkából szivárgó vért. – Ezt még megkeserülöd, Kyrion… - mormolta alig hallhatóan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.