Az elővacsora hosszúra nyúlt és Kyra másra sem vágyott, mint hogy másnap jó sokáig aludhasson. De mint általában, ez a kívánsága sem válhatott valóra…

Alig múlt el nyolc óra, mikor is türelmetlen kopogtatás verte fel. Fájdalmasan nyüszített fel, mikor a dörömbölés csak nem akart megszűnni. Nagy nehezen végül kikászálódott a paplan alól és elvonszolta magát az ajtóhoz.

-          Mi van? – dörrent rá a kopogtatóra félig csukott szemmel.

-          Jó reggelt! – köszöntötte Shane, büntetendően jó kedven és éberen.

-          Mit akarsz? – kérdezte a lány ismételten és igyekezett kidörgölni az álmot a szeméből, hogy sikerüljön hívatlan látogatójára fókuszálnia.

-          Vár a reggeli odalent és anyád félórán belül látni akar, hogy elkezdhessetek készülődni az esküvőre… - közölte a srác, elgyönyörködve Kyra alvástól gyűrött vonásaiban.

-          Mi van? A szertartás csak kb. hat óra múlva kezdődik! – háborgott a lány, akinek a hír hallatán azonnal elszállt az álmossága.

-          Hát, ezt már vele kell megbeszélned… - vont vállat Shane, és mivel érezte a közeledő veszély előszelét, jobbnak látta minél hamarabb lelépni. – Na jó, akkor majd a reggelinél találkozunk… - azzal már ott sem volt.

Kyra egy pillanatig morcosan nézett az eltrappoló fiú után, de aztán rájött, hogy nem Shane az, akire haragudnia kell, így aztán bezárta az ajtót, majd egy gyors öltözés után csatlakozott a fiúkhoz a reggelinél.

Reggeli után Kyra épp azon töprengett, mivel is üthetné agyon az időt az elkövetkező néhány órában, mikor újfent csak kopogtattak az ajtaján. Már előre mosolyogni kezdett, sejtve, hogy megint Shane-nek köszönheti, hogy nincs nyugta. Persze, ezt a fajta zaklatást valahogy nem túlzottan bánta.

-          Mi van már megint? – kérdezte vidáman, ahogy ajtót nyitott. – Ó, te vagy az?

-          Igen, én. Mégis kit vártál? – kérdezte az anyja némileg felháborodottan. A nő fésülködő köpenyben állt az ajtó előtt, a haja pedig bizarr frizurába rendezve trónolt a feje tetején, hajcsavarókkal teletűzdelve. – Mivel úgy tűnik Kevin fiára alig, ha számíthatok, nekem kellett idejönnöm. Már egy órája rád várunk a fodrászommal! – magyarázta az anyja felháborodottan, miközben megragadta a lány csuklóját és esélyt sem hagyva neki a tiltakozásra, átvonszolta a maga szobájába.

-          Anyaaaa! – nyafogott Kyra felháborodottan, miközben a kezét rángatta annak reményében, hogy sikerül kiszabadulnia. Sikerült is, miután a másik szoba ajtaja becsukódott mögötte…

Az anyja szobája egy katasztrófa sújtotta övezet és egy szépségszalon furcsa ötvözetét mutatta. Kevin még egy hajszárítóburát is hozatott! Kyra már csak a látványtól is frászt kapott, így aztán feltűnésmentesen megpróbált az ajtó felé osonni. De persze, ez sem jött be…

-          Ó, végre megérkezett a kisasszony is! Remek, akkor hozzá is láthatunk a frizurakészítéshez! – toppant elé a fürdőszobából a fodrász.

-          Milyen frizurakészítéshez? Hiszen még van vagy hat óra az esküvőig! Nem akarok egészen addig úgy ülni, mint aki karót nyelt, csak hogy ne menjen tönkre a frizurám! – méltatlankodott a lány. – Majd visszajövök két órával a szertartás előtt. Az is bőven sok arra, hogy valami idétlen dolgot műveljetek a hajammal.

-          Két óra? De hát az nem lesz elég! – sopánkodott a fodrász.

-          Mégis mit akar maga a hajammal, amire nem elég két óra? – kérdezte Kyra jól hallható szkepticizmussal a hangjában.

-          Először is be kell festenünk. Ezek a borzalmas csíkok nem mennek a ruhádhoz. Aztán kell belőle vágni is helyenként, mert most sehogy nem néz ki és persze be is kell dauerolni aztán pedig jöhet a végleges frizura… - közölte az anyja olyan hangon, mintha egy fogyatékoshoz beszélne.

-          Ki van zárva! Nem festitek, nem vágtok belőle és nem bogyorítod be nekem, mint valami uszkárnak! – tiltakozott Kyra hevesen.

-          Csak annyit kértem tőled, hogy ezt tedd meg értem, életem legfontosabb napján és te erre sem vagy hajlandó? Nálad hálátlanabb lányt még nem szült anya erre a földre! – tört ki az anyja drámaian, mire Kyra csak megforgatta a szemét. Már várta, hogy mikor kezdi megint eljátszani a hattyú halálát. Beletörődően felsóhajtott.

-          Nincs vágás és nincs festés. Dauerolja be és csinálja meg úgy, hogy ne látszódjanak a melírcsíkok – ajánlotta Kyra és a fodrászra pillantott.

-          De hát… - kezdte volna amaz a tiltakozást.

-          Nincs de! Azért kapja a pénzét Kevintől, hogy azt csinálja, amit mondanak magának. Mesterfodrász, vagy nem? Oldja meg! Három óra múlva visszajövök, addig találja ki, hogyan csinálja… - közölte Kyra nemes egyszerűséggel, majd sarkon fordult és kivonult a szobából.

Három órával később Kyra az ígéretéhez híven visszatért az oroszlán barlangjába és természetesen nem volt olyan szerencséje, hogy túl nehéz feladványt adott volna a fodrásznak. Hamarosan egy forgószékben találta magát, miközben a fodrász azon fáradozott, hogy olyan frizurát varázsoljon neki, amiért sem az anya, sem a lány nem fogja utólag meggyilkolni… Igaz, erre nem sok reménye volt, tekintve, hogy Kyra elszánta magát, hogy bármit művelnek is a hajával, utálni fogja…

Az alig pár órányi kínlódás után – ebbe persze a frizura készítésen túl a lány kisminkelése is beletartozott – Kyrának már csak arra volt ideje, hogy gyorsan magára kapja a ruháját, mielőtt az esküvőszervező bekopogott volna, jelezve, hogy ideje lemennie. Így hát Kyra vágott egy utolsó fintort a tükörképére és kivonult az ajtón.

-          Milyen… csinos vagy… - üdvözölte Shane, és sikerült nem elnevetnie magát közben.

-          Kösz, már majdnem elhittem. Viszont ez rólad egyáltalán nem mondható el… Hogy nézel ki?... – kérdezte Kyra a fejét csóválva. – Fogd ezt meg! – Azzal a srác kezébe nyomta a csokrát, amit alig egy perce kapott valakitől a folyosón, hogy ezzel vonuljon be. – Látom, apádnak nem sikerült megtanítania, hogyan kell felöltözni… - jegyezte meg, miközben megigazította a nyakkendőjét.

-          Ő mindent megtett, ahogy én is, csak én épp azért, hogy még véletlenül se jegyezzek meg a prédikációiból akár egy szót is… - válaszolta a fiú büszkén vigyorogva.

-          Ez esetben gratulálok, mert sikeres akció volt… - mondta Kyra és egy fintorral igyekezett leplezni a mosolyát. – Rendben, most már nem lesz annyira gáz megjelennem veled… - közölte a lány fölényesen és visszavette a fiútól a csokrát.

-          Örülök, hogy nem hozok szégyent a flancos zenesulis énedre… - válaszolta Shane nevetve.

-          Kyra! Shane! Indulhattok! – csattant a rendezvényszervező kurta parancsa.

-          Inkább ezt a nőt kellene apádnak elvennie. Pont olyan, mint ő… - súgta Kyra vigyorogva, mire Shane csak bólintott, és elindultak.

A srác egész úton idióta vicceket és a vendégekre vonatkozó megjegyzéseket sugdosott a lány fülébe. Kyra igyekezett az ajkát harapdálva visszafogni kitörni készülő jókedvét, de valljuk be, ez bizony nehéz feladat, ha Shane egyszer belelendül az idiotizmusba… De aztán Kyra megpillantott valakit a vendégek között, s a látványtól egy pillanat alatt elfújták a jókedvét. Persze ez Shane figyelmét sem kerülte el, s minden további próbálkozása arra, hogy mosolyt csaljon a lány arcára, sorra kudarcba fulladtak, s a fiú nem értette, hogy hirtelen mi baja lett a lánynak. De közben megkezdődött a szertartás, így nem kérdezhette meg a lányt…

Öt órával később Kyra már majd’ meghalt az unalomtól. Már túl voltak a szertartáson, a bájvigyorral megtámogatott gratulációkon, a fényképezkedésen, a gyomorforgató köszöntőkön és a vacsorán is. Mondhatnánk, hogy eljött a legizgalmasabb része az estének: a tánc, de Kevin és az anyja szervezésében ez megint csak olyanra sikeredett, ami még köszönő viszonyban sem volt a lány ízlésével. De hát oda se neki, elvégre is, ez nem az ő esküvője… Az este folyamán egyszer megfordult a fejében, hogy talán jobban viselné az eseményeket, ha leinná magát, de sajnos a pincérek nem voltak hajlandóak a köszöntőkhöz felszolgált pezsgő után több alkoholt adni a lánynak, így Kyra kénytelen volt józanul és egyedül kínlódni.

Shane-t az apja elrángatta, hogy bemutassa az összes munkatársának és üzleti partnerének, mint a Skyler-birodalom jövendőbeli feje. Az ikrek még a vacsora után megléptek valahova; Kyra feltételezte, hogy felmenekültek a szobájukba, és egy ideje már Kyle-t sem látta, de úgy vélte, ő is felment az ikrekkel. A lány szívesen követte volna a példáját, de valahányszor megpróbált lelépni vagy az anyja, vagy valaki más mindig az útjába állt és húsz perces bájcsevegést követően megint a kijárattól a lehető legtávolabb találta magát.

Mostanra Kyra a sorsába beletörődve ült az asztalnál és egy szelet süteményt tologatott kedvetlenül a tányérján.

-          Kyraaaa…

A lány ijedten rezzent fel a gondolataiból.

-          Mi az? – kérdezte és a mellette álldogáló Kyle-ra pillantott, akinek nyűgös arca – meg az óra – arról árulkodott, hogy a kisfiúnak bizony már rég ágyban lenne a helye. Kyra magában mindennek elhordta Kevin Skyler-t, amiért ennyire figyelmetlen volt. – Gyere, ideje lefeküdnöd… - mondta a kisfiúnak, majd felállt és a gyereket kézen fogva kiindult a teremből.

-          Kyra, drágám, hova készülsz? Épp most akartalak bemutatni egy nagyon kedves barátnőmnek… - toppant eléjük az anyja hirtelen.

-          Később, anya. Ha egy percig másra is figyelnél, mint ez az kirakati mulatság, talán feltűnt volna, hogy Kyle-nak már órákkal ezelőtt le kellett volna feküdnie. Eszedbe jutott akár egy pillanatra is ma este, hogy már ezeknek a srácoknak az anyja vagy? Neked kellene odafigyelned rá, hogy Kyle ágyba kerüljön, mielőtt alva fordul le az egyik székről! – zúdította anyja nyakába minden, az unalomból haragját a lány. – Ha visszajöttem, még beszélünk. Gyere, Kyle… - azzal Kyra elsétált az anyja mellett, kézen fogva az álmosságtól botladozó kisfiúval.

A kisfiú az ikrekkel osztozott a szobán, s ahogy azt Kyra korábban sejtette, a bátyjai idefent üldögéltek, azon versenyezve, hogy megdöntsék a rekordjukat a PlayStation-ön. A lány sóhajtva megcsóválta a fejét, majd inkább nem tette szóvá, hogy miért nem figyeltek oda Kyle-ra. Átöltöztette pizsamába a kisfiút és ágyba fektette.

-          Kyra! Azt ígérted, hogy mesélsz Wendyről és Pán Péterről… - motyogta a kisfiú, már inkább alva, sem mint ébren.

-          Majd legközelebb. Most aludj, már nagyon késő van – mondta a lány elmosolyodva és egy puszit adott a kisfiú arcára. – Ne maradjatok fenn sokáig! – szólt rá az ikrekre kifelé menet.

-          Persze! – vágták rá a fiúk kórusban, de Kyra erősen kételkedett abban, hogy tudnák is, hogy mibe egyeztek bele.

Kyra kelletlenül baktatott vissza a lagzira. Abban reménykedett, hogy ha még néhány percig mutogatja magát odalent, talán végre az anyja is megnyugszik és megengedi neki, hogy végre lelépjen. Alig hogy belépett az ajtón, az anyja máris ott termett.

-          Kyra, drágám! Végre, hogy visszajöttél! Szeretnélek bemutatni valakinek… Kevin egyik üzleti partnerének a lánya, veled egykorú, biztosan jól megértitek majd egymást! – lelkendezett az újdonsült Mrs. Skyler, miközben átkarolta a lánya vállát és vezetni kezdte. – Nézd csak, ő az! – mutatott egy lányra, aki az egyik asztalnál üldögélt.

Kyra kezdeti lelkesedése egy pillanat alatt lefagyott.

-          Anya! Erre semmi szükség! Biztos, hogy semmilyen közös témánk sincsen… - vágta rá a lány sietve, és megpróbált kiszabadulni az anyja karmai közül. Sikertelenül…

-          Ne butáskodj már! Nagyon kedves lány… - még mielőtt Kyra bármi egyebet mondhatott, vagy tehetett volna, célhoz értek… - Rebeka, kedvesem! Hadd mutassalak be a kislányomnak!...

Kyra ennél a pontnál bekapcsolta a önvédelmi rendszerét, angyali mosolyt varázsolva az arcára, egyszerűen úgy tett, mint aki nem hallja az anyja további szavait. Az egész helyzet annyira abszurd volt, hogy Kyra legszívesebben sírva fakadt volna. Miért kell az anyjának állandóan szervezkednie? (Jelen esetben azt, hogy összebarátkozzon valakivel.) És ha mégis muszáj, miért pont vele?

-          Igazán örülök, hogy találkoztunk, Kyra – nyújtott kezet Rebeka, mintha még nem ismernék egymást, a másik lány nem tehetett egyebet, mint hogy kezet fogjon vele.

-          Én nem is zavarok tovább! Biztosan sok közös témátok van, hagylak is titeket csacsogni! – örvendezett Kyra anyja.

-          Köszönjük, Mrs. Skyler! – mosolygott Rebeka.

-          Ja, kösz, anya… - mondta Kyra, észlelhetően kevesebb lelkesedéssel.

-          Látom megjött az eszed… - mondta Rebeka megvetően, mikor Kyra anyja magukra hagyta őket.

-          Mégis miről beszélsz? – kérdezett vissza a másik lány értetlenül.

-          Ha! És még rólad mondták a fiúk, hogy milyen okos vagy! – Rebeka lenézően mérte végig a riválisát. – Csak arra céloztam, hogy végre kinyílt a szemed és leszálltál Shane-ről… Hidd el, mindenkinek jobb ez így…

-          Ja, persze. Gondolom első sorban neked, mert újra kivetheted rá a hálódat… - Kyra igyekezett gúnyos hangot megütni, de most valahogy egyáltalán nem érezte úgy, hogy egyenlő felek lennének ebben a vitában. És persze nem ő fölényeskedik…

-          Ne legyél így elkeseredve… Az is csoda, hogy azt a néhány hónapot kibírta melletted… - folytatta Rebeka, kiélvezve a nyilvánvaló győzelmét a másik lány felett.

-          Persze, meg ahogy azt te gondolod… - morogta Kyra alig hallhatóan. – Tudod mit, nem vagyok kíváncsi rád… Ez a nap már nélküled is épp elég pocsék, úgyhogy szállj le rólam végre! – mondta a lány dühösen.

-          Azt elhiszem. Mivel Shane apja elvette az anyádat, köztetek már nem lehet semmi… Még akkor sem, hogy Shane történetesen visszafogadna téged… - adta meg a szőke lány a kegyelemdöfést Kyrának, mire ő lány szó nélkül sarkon fordult, azzal a feltett szándékkal, hogy most azonnal visszamegy a szobájába, reggel pedig az első dolga lesz visszajutni valahogy a kollégiumba. Akárhogy!

-          Na végre, hogy megvagy! Már nem tudtam, hol keresselek… Hé, mi a baj?

Kyrának majdnem sikerült kijutnia a teremből, mikor az ajtóban összeütközött valakivel. Történetesen épp Shane-nel…

-          Semmi! El akarok menni! – válaszolta a lány ingerülten.

-          Ki van zárva! Egész este apámat meg a sznob haverjait kellett hallgatnom. Legalább egyszer táncolnod kell velem, mielőtt elmész csicsikálni! – jelentette ki Shane határozottan, igyekezvén a szavaival mosolyt csalni a lány arcára.

-          Nem akarok táncolni… - hazudta a lány, ismét megpróbálva kimenni a fiú mellett.

-          Nem számít nincs más választásod! – mondta Shane nevetve, majd kézen fogva a lányt, a táncparkettre vezette.

Kyra egy picit még húzódozott, de végül engedett a srác – és a saját – akaratának. Néhány pillanat alatt sikerült a fiúnak elfeledtetni vele Rebekát meg a csípős nyelvét. Most csak az számított, hogy itt vannak mind a ketten…

Halványan elmosolyodott és engedve a kísértésnek, Shane vállára hajtotta a fejét, úgy hallgatta, ahogy a fiú össze-vissza nyavalyog az apjával töltött órákról. Halk kuncogással válaszolt csak a fiúnak, de még mielőtt túlságosan élvezni kezdhette volna…

-          Shane…

Kyra egy pillanat alatt kijózanodott a nyávogó hang hallatán. Neki ugyan nem, de Shane-nek annál nagyobb meglepetéssel szolgált a másik lány megjelenése.

-          Rebeka! Mi a fenét keresel te itt? – kérdezte teljesen ledöbbenten, s ahogy a másik lány felé fordult az ölelése meglazult Kyra derekán. A lány nem akart tanúja lenni a következő jelenetnek és óvatosan elhúzódott a fiútól.

-          Az apád hívott meg… Igazán kedves volt tőle, hogy gondolt rám is, nem gondolod? És neked is csak szívességet tett azzal, hogy engem is meghívott, nem gondolod?

-          Nem, nem gondolom! – csattant fel a fiú, s fordult volna vissza Kyrához, értetlenül bámulta annak hűlt helyét.

-          Pedig Shane, hidd el, hogy mindenkinek jobb lenne, ha mi újra együtt lennénk… - győzködte Rebeky a fiút, miközben a karjait a nyaka köré fonva közelebb húzódott hozzá. – Felejtsd el azt a kis szerencsétlen pincérlányt… Elhiszem, hogy szórakoztató volt, de ő nem való hozzád…

-          Te nem tudod, mit beszélsz! Hányszor kell még elmondanom neked, hogy hagyj békén engem és Kyrát is! – mondta a fiú, jól érthetően tagolva a mondatot, és lefejtette magáról a lányt.

-          De Shane!

-          Hagyj békén! – ismételte a fiút, majd kitérve a lány elől, elrohant, hogy előkerítse Kyrát. Újból…

Kyra elkeseredetten csapta be maga mögött az ajtót. Próbálta meggyőzni magát, hogy semmi oka féltékenykedni. Meg nincs is mire. Elvégre is ő lökte el magától Shane-t…

Dühösen húzgálta ki a csatokat és hajtűket a frizurájából.

-          Csak magadnak köszönheted ezt az egészet… - motyogta magának. – Sokkal egyszerűbb lehetne az életed, ha soha nem is kezdesz el járni vele… - folytatta a monologizálást, miközben az asztalra dobálta a hajtűket.

Ám ekkor türelmetlen dörömbölés zavarta meg.

-          Mi van már megint? – kérdezte ingerülten, ahogy feltépte az ajtót, de a dühe egy pillanat alatt megszeppenésbe váltott át, mikor meglátta az ajtó előtt a lihegő, elszánt tekintetű Shane-t.

-          Nem fogom hagyni… hogy még egyszer… csak így elrohanj… az életemből… - közölte tényszerűen.

Azzal még mielőtt Kyra bármit is reagálhatott volna, a lány tarkójára csúsztatta a kezét, s magához húzva a döbbent lányt, hosszan megcsókolta. A lány néhány szívdobbanásig dermedten hagyta magát, de a csók lassan elmosta mind a meglepetését, mind a tiltakozását. A kezei maguktól indultak meg, hogy a srác mellkasán végigsimítva, a nyaka köré fonva a karját, viszonozza a csókot…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.