Ahhoz képest, hogy alig néhány hete köszöntött be a tavasz, verőfényes napsütésben fürdött az egész város már harmadik napja. A késő délelőtti órához méltó álmos lustasággal andalogtak az emberek az utcán.

Kivéve egyetlen embert. A lány sietősen trappolt végig az utcán, tökéletesen elbástyázva magát a külvilágtól. Nem elég, hogy az oldalán lógó táska mellett egy gitárt is cipelt a hátán, a fülhallgatójából éktelen hangosan szólt valamilyen pergő gitárdallam, ellenzős sapkáját ferdén a szemébe húzta és ahelyett, hogy a lába elé figyelt volna, a kezében tartott kottákat böngészte.

Természetesen, ahogy annak lennie kell, megtörtént a baleset. Nekiment valakinek. Az ütközést érezve gyorsan hátrébb lépett, s noha sikerült nem elesnie, a kották és füzetek kupaca a földön kötött ki, beterítve a járdát az ő és az idegen lába körül. Zavartan húzta le a fülhallgatót és szégyenkezve nézett fel az idegenre… Csak hogy szembetalálja magát a világ leggyönyörűbb fekete szemeivel.

A fekete szempár gazdája enyhén felvont szemöldökkel hordozta végig pillantását a viseletes edzőcipőtől a kopott farmeren és a barna blúzon át a drapp színű ellenzős sapkáig.

-          Öhm… Neharagudjnemfigyeltem… - hadarta a lány, miközben letérdelt, hogy összeszedje a szétszórt papírokat.

-          Na, ezt észrevettem… - felelte a srác, s noha a hangjában gúnyolódás csengett, ő is letérdelt, hogy segítsen felszedegetni az elhullajtott papírokat. – Wow! Ezt le is játszod? – kérdezte a kezében tartott kottát nézegetve.

-          Többé-kevésbé… - felelte zavart óvatossággal a lány. – Visszakaphatnám? Már így is késésben vagyok – mondta a fiúnál levő kottáért nyúlva.

-          Mégis honnan? – kérdezett újból a srác, miközben pillantását végre lassan újra a lányra fordította.

-          A suliból – felelte amaz, s kihasználva a lehetőséget, kikapta a fiú kezéből a kottát, majd egy „Viszlát!”-ot odakiáltva elsurrant mellette.

A srác egy pillanatig döbbenten nézett a lány után, aki épp ekkor fordult be a sarkon.

- Ja, neked is viszlát… - mormolt maga elé, majd a fejét csóválva tovább indult.

~Az Isten szerelmére, Kyra! Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen! Így viselkedni! Egy ilyen sráccal!~

A lány némán átkozódva –most már- rohant végig az utcákon, egészen a Bertonwood Művészeti Iskoláig. A kapun berohanva épp csak annyi ideje maradt, hogy felérjen a második emeleti zeneterembe.

- Nem késtem, tanár úr! – vágta rá köszönés helyett, de legnagyobb meglepetésére a terem üres volt.

Értetlenül nézett körül, mintha arra számítana, hogy az idős tanár valamelyik kottatartó mögött rejtőzött el, de persze nem így volt. Erre kinyitotta az ajtót, hátha talál rajta egy üzenetet, hogy Mr. Minim beteg vagy más elfoglaltsága miatt nem ér rá órát tartani, esetleg, hogy másik szobában tartják az órát. De semmi ilyesmit nem talált. Így aztán vállat vont és újra becsukta az ajtót.

-          Ezt is megértük… Én értem ide hamarabb… Wow!

Lepakolta a cuccait az egyik sarokba, majd a kottáival a zongorához sétált. Némi gondolkodás után kiválasztotta azt a kottát, amit olyan nehezen szerzett vissza attól a fiútól és kitette a kottatartóra. Beállította a metronómot és belekezdett a darabba. Az igazat megvallva nem is tudta, miért ezt gyakorolja, hiszen Mr. Minim ezt csak azért adta, hogy ha indulni akarna az évzáró zongoraversenyen, ezt tanulja meg. Már pedig neki, jelen állás szerint, esze ágában sem volt indulni azon a versenyen. Bár… tény, hogy a díjazásért igazán megérné bevállalni azokat a különórákat…

~ Ezt most azonnal verd ki a fejedből! ~ csattant fel magában, hisz így is épp elég dolga van és állandóan százfelé áll a feje.

Az elefántcsont billentyűkön táncoló ujjait nézve újra a fülében csengett az idegen fiú hangja:

„Wow! Ezt le is játszod?”

Az ajtó nyílása rázta fel gondolataiból. Gyorsan lekapta a kezét a billentyűkről. Persze ez már nem segített…

-          Nocsak, Kyra! Hát mégis úgy döntött elindul a versenyen? Igazán örvendetes! Meglátja, gond nélkül menni fog ez magának! – örvendezett az idős Mr. Minim, miközben egy jókora kupac kottát magához ölelve belépett.

-          Én… nem… igazából csak… - hebegte a lány zavartan. Az idős zenetanár szinte már a nagypapája volt. Mióta három éve beiratkozott ebbe a suliba, Mr. Minim volt, aki előrébb segítette. Már azt is nehéz volt kimondani, hogy át kell gondolnia, hogy induljon-e a versenyen. Most meg… összetörné a szívét, ha nemet mondana… - Igen, úgy döntöttem indulok… - felelte, és közben tudta, hogy ezzel nagyjából a halálos ítéletét írta alá, mert vagy innen rúgják ki, vagy a melójából…

-          Nagyszerű, nagyszerű! Akkor nézzük meg először azt a Beethovent, utána pedig elkezdünk ezen dolgozni.

Kyra szótlanul bólintott. Kicserélte a kottákat és játszani kezdett…

Négy órával később még mindig magát átkozva lépett ki az iskolából. Hogy valamennyire sikerüljön lehiggadnia, mire odaér a Mace-be, újból a fülére húzta a fejhallgatót és a lejátszó hangerejét maximumra tekerte.

Szerencsére ezúttal sikerült eljutnia az úti céljáig anélkül, hogy bárkit is elgázolt volna. A hátsó bejáraton át előbb az öltözőbe, majd miután átöltözött az egyenruhájába, előre ment. A Mace egy kávézó volt az egyetemi negyedben, és a szerecsendióval ízesített kávéjáról volt híres. A helyzetéből adódóan többnyire egyetemisták és a professzoraik látogatták, de néha még turisták is betévedtek.

Szokás szerint rá várt, hogy kinyisson az ebédszünet után. Átfordította a táblát az ajtón, majd mivel ilyenkor még jó félóráig senki nem szokott érkezni, a pult mögötti konyhába sétált, hogy elkészítse a törzsvendégek által rendszeresen megrendelt kávécsomagokat. Alig telt el öt perc, az ajtó fölé szerelt csengettyűk csilingelése jelezte, hogy vendég érkezett.

-          Egy pillanat! – kiáltott ki, majd amikor befejezte a csomagot, amin épp dolgozott, vidám mosolyt öltve kilépett a konyhából. De a mosoly szinte azonnal az arcára fagyott. – Te?

-          Nocsak, a karambolos lány…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.