Sho kinyitotta az Aibával közös lakásuk ajtaját, egy halk „Tadaima!”-t motyogva közben.

A lakás sötét volt, de a lejátszóból hangosan szólt a Believe, nyilvánvalóvá téve, hogy Aiba már itthon van. De Sho nem értette, hogy akkor miért nem jön, hogy egy csókkal és öleléssel üdvözölje, mint általában? A nappaliban ledobta a táskáját a kanapéra és kikapcsolta a CD lejátszót, mielőtt benyitott a hálószobájukba.

Aiba ott volt, ahogy arra számított.

-          Masaki? – szólította meg Sho lágyan, de nem kapott választ.

Közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse a fiatalabb énekest.

Aiba a hasán feküdt, az ujjai olyan szorosan markolták az ágytakarót, mintha csak az élete múlna rajta. A szeme nyitva volt, de a távolba révedt és Sho biztos volt benne, hogy nem lát semmit a körülötte lévő világból. Az idősebb idol az utcáról beszűrődő halvány lámpafényben is ki tudta venni a könnyek nyomát Aiba arcán.

-          Oh, drágám… - motyogta Sho halkan, szeretettel és leült az ágyra. Lágyan lefeszegette Aiba ujjait a takaróról, hogy magához ölelhesse. – Semmi baj… Minden rendben… - suttogta megnyugtatóan, miközben óvatosan ringatta, míg nem érezte, hogy Aiba teste ellazul kissé a karjában.

Ekkor Sho óvatosan a karjába vette a fiatalabb fiút az ágyról, és a fürdőbe vitte. Aiba semmilyen ellenállást nem mutatott, mikor Sho gondosan levetkőztette, és a kádba rakta, hogy megfürdesse. Közben egész végig össze-visszafecsegett, ahogy Aiba szokott. Arról, hogy milyen aranyos gyerekeket látott a közeli parkban játszani, vagy hogy elment egy kisállat bolt mellett és a kirakatban imádnivaló kölyökkutyák ugrabugráltak… Bármiről, aminek semmi köze nem volt az Arashihoz, az idol-léthez és a munkájukhoz. Úgy beszélt és nevetett, ahogy mindig, de a szíve majd meghasad, valahányszor a pillantása találkozott Aiba érzelemmentes tekintetével.

Tudta, hogy ez az állapot csak átmeneti Aibánál. Hogy csak arra van szüksége, hogy átaludhasson egy egész napot, s újra a régi, vidám, féktelen önmaga lesz. De ettől még nem volt könnyebb, hogy ilyen állapotban kell látnia a szerelmét…

Ugyanakkor valahogy boldoggá is tette, hogy ő lehet az, aki láthatja ezt az oldalát is Aibának. A fiatalabb idol mindig nagyon odafigyelt rá, hogy még véletlenül se legyen mások terhére. Amióta csak kórházba került, félt másokra támaszkodni, félt, hogy ezzel csak több problémát okoz nekik. Mégis hagyta Shónak, hogy gondoskodjon róla, valahányszor úgy érezte, túl nagy a nyomás rajta, s az elméje feladta, hogy megbirkózzon az elvárásokkal…

Miután befejezte Aiba fürdetését, Sho gondosan megtörölgette, pizsamába öltöztette és visszavitte a hálószobába, hogy ágyba fektesse. Gondosan betakargatta, majd lefeküdt mellé és halkan dúdolt neki, amíg csak el nem aludt.

-          Semmi baj, Masaki… Én mindig itt leszek, hogy elkapjalak, ha zuhannál… - motyogta Sho Aiba puha tincsei közé, mielőtt ő is álomba merült… 

-          Sho-chan! I found her!

Aiba whispered to Sho enthusiastic when he went to work next time. Arashi was in their green room that morning, preparing for filming Arashi no Shukudai-kun. Ohmiya was in their little world and jun was checking out his make-up in the mirror, humming One Love.

Sho looked at Aiba from behind his newspaper.

        1 year later; early summer

-          Yukiko! Wait here, Kaa-chan brings something to drink, ne? – the woman asked the little girl in the park.

-          Hai, mama! – The girl smiled and run off the grass to play with her ball.

The woman watched her smiling for a few minutes then went to the vending machine to buy some tea.

The two months what Johnny gave to Tia almost past and this was her last night in Tokyo. The girl sat in the window and watched the lights of the city. It was the first thing she liked in Tokyo; that it’s never sleeping. Not that she would be the clubbing type. She only likes to listen and observe; and Tokyo is a perfect subject to such activity. There’re always noises and lights. A bitter smile appeared on her lips as she looked around in the small, one-room flat. She never had too much stuff but now it all was packed in boxes waiting to the moving company to arrive tomorrow, put them on a van and take them far away from here. Only her futon, a few clothes and a CD player left out which played Aiba’s solo, Friendship again and again.

-          Sera-san? Can you come with us?

The next morning Tia was on her way to the Care Center when the four men appeared from nowhere. Though they asked her politely it was obvious that they won’t accept “no” as an answer.

The girl’s smile faded away as she nodded startled.

One of the men opened a black car’s door for her next to them. She got inside without further order.

Később Kyrion maga sem volt biztos benne, hogyan is sikerült a félig ájult lánnyal a hátán felmásznia a párkányról. Nem sokra emlékezett az éjszakai vágtából sem. Csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt: minél hamarabb biztos helyre juttatni a nőt, ahol gondoskodni tudnak róla…

-          Sayana! Sayana! Maradj ébren! Beszélj hozzám, hallod, beszélj már, az istenedet! – kiáltotta a férfi ingerülten, ahogy a nő teste elnehezült a karjában.

A nő öntudatlanul motyogott valamit, amit a férfi nem tudott kivenni, s ettől, ha lehet, még jobban aggódni kezdett, hogy esetleg nem talál időben segítséget.

-          Hisashiburi, nee, Yuuki-chan…

Almost a week spent since the restaurant “incident” and through this time Aiba suddenly appeared or at there, or at the café and now in front of the Care Center. It didn’t matter him what time is it or what’s the weather at that day. Of course it didn’t bother him, he was the Miracle Boy!

Talán a kitartásommal van baj. Vagy az eltökéltségemmel. Vagy nem is velem, csak a hellyel, idővel és körülményekkel... Mindegy. Talán nem is számít igazán. Végül is, kifogásokat mindenre lehet találni; és néha még nem is kell nagyon megerőltetned magad a megkeresésükhöz.

The next time they met happened weeks later.

Till that day Tia saw Aiba only through TV in Mago Mago Arashi or Arashi no Shukudai-kun, like normal fans do.

-          Tia-chan!

-          Hai! – She answered Tanaka-san.

-          Made up room 2 for a group of five! Hayaku! They’ll be here in maximum 20 minutes.

-          Hai!

It was late spring. The streets of Tokyo were crowded and noisy as always. Especially in the mornings.

The girl appeared from the nearest train station, running down the street. No, none was chasing her. She was simply late from work. Not that her boss would scold her for being late a bit, but she hated being late!

She managed to avoid bumping into anyone. Till now…

Tekintve, hogy nem túl valószínű, hogy az erre tévedők többsége beszélne japánul (;D) mellékelem a műben előforduló japán kifejezések jelentését:)

U.I.: Ettől függetlenül maga az egész mű angolul kerül fel, ahogy eredetileg megírtam, noha egy ideig gondolkoztam rajta, hogy magyarul tegyem-e fel vagy angolul, de végül úgy döntöttem, hogy így marad. Nem túl bonyolult a szöveg, úgyhogy kezdő angol tudással is meg lehet küzdeni vele:) Ganbatte!

Kyrion egy percig sem gondolta, hogy a kapitány egyszerűen hagyja majd őket ellovagolni a táborból. Ennél gyanakvóbb természet volt, és tisztában volt a másik férfi iránta érzett féltékenységével is. Arra azonban a legvadabb álmaiban sem gondolt, hogy egy kisebb hadsereget eresztene a nyomukba. Az üldözőik több, mint tízen voltak; némelyiküket még Kyrion is ismerte. Jók voltak mind; a legjobbak közül.

A menekülőknek egyetlen előnye maradt: az üldözőik között nem akadt varázsló. Ha lett volna, már biztosan megtapasztalták volna a jelenlétét. Valószínűleg a kapitány nem talált senkit, aki jobb lenne Kyrionnál… Vagy csak nem talált olyat, akiért ne lenne kár, ha esetleg odaveszne az üldözés közben…

Azt hiszem a hamarosan publikálásra kerülő legújabb alkotásom már előre is egy kis magyarázatra szorul.

Douzo!