-          Ááááááááááááááá! Na végre, hogy itt vagytok!

Kyrát és Shane-t éktelen sikítozás fogadta, alig hogy kiszálltak a kocsiból a kollégium parkolójában. A lány ijedten hátrahőkölt a nem várt támadástól és a fülére szorított tenyerével próbálta védeni a dobhártyáját.

Már régen elmúlt dél is, mire a függöny résén beszűrődő ébresztgetni kezdte Kyrát. A lány halkan nyöszörgött és megpróbált a másik oldalára fordulni, hogy a beszökő napsugarak ne az arcán játszadozzanak, de a művelet komoly akadályba ütközött a derekára fonódó karok képében. Még mindig csukott szemmel, félig a hátára hengeredve tapogatózott a mellette fekvő után, majd mikor elérte az arcát finoman paskolgatni kezdte.

 Aznap éjjel nem jött álom Aya szemére. A földön térdelve az oszlopnak támasztotta a homlokát és álmatlanul bámulta az ölében pihenő kezeit. Utálta bevallani még magának is, hogy fél. Jobban félt, mint eddig bármelyik rajtaütése során. Szemtől szemben állni Baldor katonáival és harcolni, ez olyasmi volt, amire fel tudott és fel volt készülve. De szembenézni magával Baldorral…

Soha senki nem látta még a Fekete Herceget az ellenállók vagy az Őrszemek közül; s aki mégis megérte, hogy lássa ellenségük arcát, már nem mondhatta el másnak, hogy milyen.

 A nap már lenyugvóban volt, mire elérték a völgyet. Kyrion megállította a lovat és az alattuk elterülő tábort figyelte, majd Ayára pillantott. A nő nem volt ébren. Delíriumos álmában szaggatottan kapkodott levegő után, a feje hátra hanyatlott a férfi vállára, a homlokán veríték gyöngyözött.

A férfi előkeresett egy bőrszíjat a nyeregtáskából és összekötözte vele a nő csuklóját. Halkan elmormolt egy varázslatot, hogy se elvágni, se eltépni ne lehessen a szíjat. Mikor ezzel végzett, újra mozgásra ösztökélte a lovat és leereszkedett a táborba.

 Az elővacsora hosszúra nyúlt és Kyra másra sem vágyott, mint hogy másnap jó sokáig aludhasson. De mint általában, ez a kívánsága sem válhatott valóra…

Alig múlt el nyolc óra, mikor is türelmetlen kopogtatás verte fel. Fájdalmasan nyüszített fel, mikor a dörömbölés csak nem akart megszűnni. Nagy nehezen végül kikászálódott a paplan alól és elvonszolta magát az ajtóhoz.

-          Mi van? – dörrent rá a kopogtatóra félig csukott szemmel.

 Kyrion könnyű ügetésbe ugratta a lovat, s noha az erdő nem épp a legalkalmasabb terep a lovaglásra, az állat könnyedén megtalálta a fák között a számára járható ösvényeket. A férfi még véletlenül sem nézett az előtte ülő nőre, hideg kék szemeit az előttük húzódó útra szegezte, de a gondolatai szüntelenül az útitársa körül forogtak.

Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára látta őt. Ha hitt volna a Sorsban, talán égi jelként értelmezi, hogy pont itt és most találkoztak újra. Az összecsapásuk után a nő és a társai szétszóródtak az erdőben, s ő valahogy érezte, hogy ezt a menekülőt kell üldözőbe vennie!

Gondolatban elmosolyodott, mikor eszébe jutott, hogyan találkoztak először…

Teljes erejéből futott keresztül az erdőn. Kezével megpróbálta félrehajtani az útjába kerülő ágakat, többnyire sikertelenül, így a visszacsapódó gallyak egyre-másra felsértették fedetlen alkarját és az arcát. Már minden izma sajgott a megerőltetéstől és egyre szaggatottabban kapkodta a levegőt. De nem, mert megállni, mert akkor az üldözői biztosan utolérnék.

Nem értette, hogyan lehetnek még mindig a nyomában. Rendszertelenül váltogatta a menekülése útvonalát, hogy lerázza őket, de mindeddig nem járt sikerrel.

Végül Shane-nek sikerült rábeszélnie Kyrát, hogy menjen el vásárolni az anyjával. Azt ugyan nem merte kérni tőle, hogy netalán még élvezze is, mint minden normális lány, ha más számlájára vásárolhat cipőt meg ruhát. Ehhez túl kedves volt az élete, és az adott szituációban Kyra valószínűleg azonnal megölte volna, tekintet nélkül a múltjukra. Mindent egybe vetve, mind Kyra, mind az anyja egy darabban és sértetlenül jutott haza este. Megrakodva legalább egy tucat szatyorral fejenként, ami arra engedett következtetni, hogy vagy szörnyen csőbe húzta Kyrát az anyja, vagy mégsem volt annyira borzasztó a dolog, és nem álltak meg az egy ruha és két pár cipő megvételénél… De persze ez megint olyasmi volt, amire Shane inkább nem kérdezett rá, mert hogy élni akart még egy néhány évtizedig…

Az elkövetkező két hétben Kyrának egy szusszanásnyi ideje sem volt. Dolgozatok, tanulás, gyakorlás, munka… Az igazat megvallva ez csak azért volt rossz, mert már egy hét után úgy érezte, hogy képtelen több életrajzot, kottát, zenetörténeti korszakot, jellemzőt vagy egyáltalán, akármit a fejébe gyömöszölni. Arra viszont kifejezetten jó volt, hogy ne kelljen az anya közelgő esküvőjére gondolnia. Ettől függetlenül nem sikerült maradéktalanul megszabadulnia sem a lidércnyomástól, amit a közelgő esemény jelentett a számára. Mikor éjszakánként az ágyába zuhant – ez többnyire hajnalban volt – azonnal eszébe jutott az esküvő, gondoskodva arról, hogy az alvásra szánt néhány órájának legalább a felét kínok közt forgolódva töltse…

Kyrának feltett szándékában állt az előtte álló hétvége egészét ágyban-párnák közt, önsajnálatba merülten tölteni. Az egész péntek esti konyhás szituáció már önmagában is szörnyen kínos és zavarba ejtő volt, anélkül is, hogy bárki meglátta volna. De így…! Ráadásul, hogy pont neki kellett meglátnia!... Szégyenében el akart süllyedni. De jó mélyre!

Kyra napokig nem tudott aludni azt követően, hogy Shane megérkezett. Egyszerre izgatott volt és közben rettegett attól, hogy valamelyik sarkon belefut a srácba. Épp, mint legelső alkalommal, mikor találkoztak. Hullámokban tört rá az öröm és a harag, amiért a fiú még ide is utána jött. Az egyik percben még teljesen meghatódott a gondolattól, hogy mi mindent kellett megtennie, hogy idejöhessen, aztán hirtelen megharagudott rá, amiért nem tudja végre békén hagyni őt!

A napok lassan csordogáltak az akadémián, és ezt Kyra hol bánta, hol meg nem. Ahhoz képest, hogy ez mennyivel komolyabb és nehezebb iskola volt, mint a Bertonwood, ahhoz képest annyival csendesebb és sok szempontból egyszerűbb is. Itt például nem kellett közelharcot vívni azért, ha az ember szabad próbatermet akart szerezni. Minden teremhez külön listára kellett feliratkozni, szoros időbeosztással, amit nem lehetett átlépni. Nem húzhattad tovább az idődet, mint ameddig feliratkoztál, mert halál pontosan rád rontott az, aki utánad iratkozott fel… De még mindig könnyebb volt így az élet, mintha minden délután meg kellett volna harcolni a gyakorlási lehetőségért. Ráadásul Kyra megtalálta a tökéletes időpontot a gyakorlásra: este kilenc és tíz között. Akár tovább is maradhatott, hisz ki az az őrült (rajta kívül persze), aki ilyen elvetemült időpontban akarna gyakorolni?...

Este Kyra visszafelé ballagott a kollégiumba a kávézóból, mikor a telefonja csörögni kezdett. Egy pillanatra még a fáradtságáról is megfeledkezett, mikor meglátta a kijelzőn Zake nevét villogni.

-          Hello! – köszönt bele a telefonba mosolyogva.

-          Hello! – érkezett a válasz nem egy, de négy hangon.

A 1087-es szoba ajtaja zajosan becsapódott. Az ágyán hasaló Quara kérdő pillantással emelte fel a fejét és a dühöngő Kyrára nézett.

-          Soha többet nem hallgatok rád! Hát kellett ez nekem? Ha még egyszer meglátom én komolyan… Áááá!... – Kyra belerúgott az első szembejövő dologba, ami történetesen az ágya fémlába volt. – Hogy az a jó, fészkes… - a lábujját dörzsölgetve leült a földre.

-          Akkor gondolom, ne kérdezzem meg, hogy sikerült… - jegyezte meg a néger lány óvatosan, mire Kyra küldött neki egy gyilkos pillantást.