Végül Shane-nek sikerült rábeszélnie Kyrát, hogy menjen el vásárolni az anyjával. Azt ugyan nem merte kérni tőle, hogy netalán még élvezze is, mint minden normális lány, ha más számlájára vásárolhat cipőt meg ruhát. Ehhez túl kedves volt az élete, és az adott szituációban Kyra valószínűleg azonnal megölte volna, tekintet nélkül a múltjukra. Mindent egybe vetve, mind Kyra, mind az anyja egy darabban és sértetlenül jutott haza este. Megrakodva legalább egy tucat szatyorral fejenként, ami arra engedett következtetni, hogy vagy szörnyen csőbe húzta Kyrát az anyja, vagy mégsem volt annyira borzasztó a dolog, és nem álltak meg az egy ruha és két pár cipő megvételénél… De persze ez megint olyasmi volt, amire Shane inkább nem kérdezett rá, mert hogy élni akart még egy néhány évtizedig…

Este Shane és a testvérei film-maratont rendeztek, abban bízva, hogy ezzel sikerül majd felvidítaniuk egy kissé Kyrát az anyjával töltött nap után. A tervük sikeresnek bizonyult, mert Kyra már akkor elmosolyodott, mikor Kyle – mert hogy ő kapta a futár megtisztelő szerepét – átadta a meghívást a rögtönzött esti partijukra.

Shane és Kyra, bár mindketten mélyen hallgattak róla, újra úgy érezték magukat, mint amikor még együtt voltak. Akkoriban nem egyszer előfordult, hogy hosszú órákig néztek együtt filmeket, s noha a színvonal, Kyle-ra való tekintettel, nem volt túl magas, azért mindannyian élvezték. Épp úgy, mint most is…

-          Ez igazán rendes volt tőletek… - fordult vissza Kyra az ajtó felé menet, és Shane-re pillantott.

Már jócskán elmúlt tizenegy óra is, mire befejezték az utolsó filmet is. A három kisebb Skyler fiú már alig tudta nyitva tartani a szemét, így aztán szó nélkül indultak el a szobájukba. A srác rámosolygott.

-          Ugyan, nem tesz semmit… Csak egy kis nosztalgia… - válaszolta könnyedén és vállat vont, s a látszat ellenére hihetetlenül boldog volt, hogy sikerült örömet szereznie, vagyis szerezniük a lánynak.

-          Azért köszönöm – mondta mosolyogva, majd egy gyors puszit nyomott a fiú arcára, mielőtt kisietett volna a szobából.

Másnap reggel Kyra nyűgösen és kialvatlanul ébredt, köszönhetően az előző nap tartalmas és kimerítő programjának és a késő éjszakába nyúló mozizásnak. Ennek ellenére, mikor idáig jutott a gondolatmenetben Kyra akaratlanul is elpirult és idiótán vigyorogni kezdett. De az egész nem tartott tovább néhány pillanatig, mielőtt az álmosság újra erőt vett rajta.

Laposakat pislogva, mezítlábasan baktatott el a folyosó végén a fürdőszobába, majd röpke tíz perccel később, mikor kiszabadult onnan, csak annyival állt jobban, hogy legalább kilátott a szemén. De se a szeme alatt éktelenkedő sötét karikákkal, se az alvástól kócosan és össze-visszaálló hajával nem sikerült semmit kezdenie.

-          Kyra! Te meg hogy nézel ki? – csattant Kevin hangja, miközben a lány visszafelé lépdelt a szobájába.

Kyra némileg értetlenül nézett a lépcső felől érkező férfira, majd a saját pizsamanadrágból és spagetti pántos pólóból álló öltözékére, végül az órájára, mely szerint még csak néhány perccel múlt nyolc óra. Vele ellentétben a férfi úgy nézett ki, mint akit skatulyából húztak elő: öltöny, ing, nyakkendő, fényesre suvickolt cipő…

-          Mi van? – kérdezett végül vissza a lány cseppet sem toleráns vagy túl szociális hangsúllyal, de ezt normális ember elkönyvelte volna a korai időpont számlájára.

-          Másfél óra múlva indul a gép, és te még nem tartasz sehol! Indulj azonnal öltözni és pakolni! – utasította a férfi a tőle jól megszokott, ellentmondást nem tűrő stílusban.

Kyrában egy pillanatra eljátszadozott azzal a nagyon is csábító ötlettel, hogy megüti, de végül letett róla. A saját jól felfogott érdekében, mert hogy a férfi nála jóval magasabb és erősebb, és nem utolsó sorban, hülye lenne, ha még ezzel is tetézni akarná az anyjához fűződő remek viszonyát… Ehelyett szó nélkül elvonult Kevin mellett vissza a szobájába. Közben azon törte a fejét, hogy milyen gépről és milyen indulásról beszélt a férfi. De mivel nem jutott túl sok használhatóra, arra kellett következtetnie, hogy az anyja vagy elfelejtette ezt is megemlíteni, vagy éppenséggel pont hogy erről is órákig áradozott csak épp önvédelmi mechanizmusként, ő nem hallotta meg…

Lényeg a lényeg, alig húsz perces műveletbe telt, hogy felöltözzön és összepakoljon. Mivel öt perc tehetetlen tükörbámulás után sem tudta, hogy mit kezdjen a hajával, nemes egyszerűséggel a fejébe húzta ellenzős sapkáját, majd a táskáit megragadva kilépett a szobából. Más esetben talán elgondolkozott volna azon, hogy érdemes-e a sapkával tovább hergelnie Kevint, de mikor ez megfordult a fejében, csak azért is alapon feltette a sapkát.

-          Már kezdtem aggódni érted, úgyhogy gondoltam megnézem nem okozott-e túl nagy traumát a kora reggeli találkozás apámmal – mondta Shane, mikor a lépcsőnél összefutottak Kyrával.

-          Ugyan, ne zavartasd magad. Nem hiszem, hogy apád túl sok újjal tudna szolgálni még nekem… - jegyezte meg a lány félig nevetve, ami kifejezetten nagy teljesítmény volt tőle, így alig egy órával ébredés után.

-          Ha jót akarsz magadnak, menj és egyél gyorsan valamit, még mielőtt indulunk, addig én berakom a cuccaid a limóba – mondta a srác, miközben a bőröndökért nyúlt.

-          Limóba? És mi lesz az én kocsimmal? – kérdezte Kyra meglepetten.

-          Add ide a kulcsod és beállok vele a garázsba. Jobban jársz, ha nem azzal jössz ki a reptérre. Itt nagyobb biztonságban lesz egy hétig, mint a reptéri parkolóban.

-          Óh… rendben… - felelte Kyra, noha még mindig nem sikerült összeraknia a mozaikdarabkákat az elkövetkezendő események kapcsán. De úgy döntött, hogy egy kávé és valami kaja most fontosabb, mint a részletek. Azokat ráér a repülőn kiszedni Shane-ből; így aztán előhalászta a zsebéből a slusszkulcsot és azt is a srácnak adta, majd a konyha felé indult.

Kyra azon már meg sem lepődött, hogy Skyleréknek saját repülőgépe van. Igaz, hogy ez valahogy sosem került szóba, amíg együtt voltak Shane-nel, de nehezen képzelte el Kevint, amint egy gépen utazik az átlag emberekkel, még ha első osztályról lenne szó is. Szótlanul megcsóválta a fejét és felszállt a gépre.

Kevin Skyler természetesen most sem szándékozott elvegyülni másokkal, úgy sem, hogy az a „mások” ezúttal a saját fiait és a menyasszonya lányát jelentette. Így aztán Kevin és Annabell a gép végében foglaltak helyet, amelyet egy vékony ajtó választott el a „turista osztálytól”, ahol a gyerekek utaztak.

Kyra az ablakon bámult kifelé, amióta felszálltak, amikor is megérezte, hogy valaki leül mellé.

-          Szia, Kyle! Mi a helyzet? – kérdezte mosolyogva a kisfiútól.

-          Játszol velem torpedót? – kérdezte a gyerek angyalian mosolyogva.

-          Persze – mosolygott rá és átvette a játék egyik felét tőle.

A lány fél óra alatt már másodjára kapott ki Kyle-tól. Az igazat megvallva, ez egyáltalán nem volt meglepő, tekintve, hogy egész játék alatt Shane-t figyelte, aki elmélyülten hallgatott valamit a laptopjáról. Kyra arra tippelt volna, hogy biztos annak a srácnak a demója, akit Chuck helyére akarnak felvenni. Shane említette, hogy Ted tegnap átküldött néhány dalt, amit kaptak a sráctól.

Kyra ijedten rezzent össze, amikor Davey és Danny ordítva elrohantak mellette. Persze, nem telt bele egy perc sem, és megjelent Kevin is.

-          Mi ez a hangzavar? Nem lehet csendben megtenni egy 2 órás utat? – kérdezte a férfi Kyrához intézve a szavait, tekintve, hogy ő volt az egyetlen, akit felelősségre vonhatott a rendbontásért, mivel legidősebb fiának fel sem tűnt öccsei zajongása. – Kyra! Csinálj velük valamit, hogy ne ordítozzanak! – adta ki az utasítást a férfi, majd visszavonult a másik helységbe.

Kyra egy pillanatig döbbenten nézett a férfi után, majd felsóhajtott.

-          Kezdem úgy érezni magam, mint Wendy… - mondta Kyle-nak, miközben felállt a helyéről, hogy eleget tegyen őfelsége parancsának.

-          Ki az a Wendy? – kérdezte a kisfiú a homlokát ráncolva.

-          Wendy a Pán Péterben szerepel, ő vigyázott az Elveszett Fiúkra, mintha az anyukájuk lenne… Majd egyszer elmesélem az egész történetet… - mondta mosolyogva, majdhogynem nevetve, hiszen hogy lehet az, hogy egy gyerek ne ismerje Pán Péter történetét? Persze, ha az ember Kevin Skyler gyereke, akkor könnyen előfordulhat, hogy kimaradnak az életéből a normális gyerekkor darabkái. Igaz, ez akkor is könnyen előfordul, ha éppen Annabell Templton lánya az az illető…

Kyra ott hagyta a kisfiút, hogy valamilyen úton-módon lecsendesítse zajongó ikerbátyjait és közben elkerülte a figyelmét, hogy Shane azonnal felkapta a fejét, amint a lány felállt a székéből és az ajkán halvány mosollyal kísérte figyelemmel minden mozdulatát…

Ezt követően az utazás a hátralevő egy órában már egész nyugalmasan telt, további látogatások nélkül.

Kyra kritikus szemmel méregette magát az ajtó mellett lógó egész alakos tükörben, nem törődve a ténnyel, hogy már legalább tíz, de inkább húsz perce odalent kellene lennie az étteremben, ahol az elővacsorát tartják. Már az előkövetkezendő legalább három órás tortúra gondolatától is végigfutott a hátán a hideg. Így aztán még mielőtt jobban belegondolt volna az előtte álló rémségekbe inkább visszatért a tükörképe tanulmányozásához.

Mélyzöld koktélruhát viselt, hozzáillő magas sarkú cipővel, a haját pedig úgy fésülte és tűzte meg, hogy minél kevésbé látszódjanak benne a lila és vörös melírcsíkok, amiket Quarának köszönhetett. Végül aztán felsóhajtott, vágott egy fintort tükörbeli önmagára és menni készült.

-          Vááá!

Ijedten ugrott egyet hátra, amint kinyitotta az ajtót, ugyanis Shane állt a küszöbén kopogásra emelt kézzel. A fiú nem vitte túlzásba a kiöltözést. Fekete nadrágot és inget viselt, szigorúan nyakkendő nélkül és szintén fekete tornacipővel. A látogató egy pillanatig elakadt lélegzettel bámult a lányra, majd gyorsan összekapta magát.

-          Gondoltam megnézem élsz-e még, vagy már belefulladtál a fürdőkádba… Egyébként apa odalent tajtékzik, és ha történetesen nem a te anyádat készülne elvenni, biztos vagyok benne, hogy már rég lehordta volna mindennek… - közölte vigyorogva. – Persze, ez még így sincs kizárva…

-          Nagyon humoros kedvedben vagy ma este, Shane… - jegyezte meg Kyra némi gúnnyal a hangjában, de nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. – Ami azt illeti, mennék én, de valaki elállja az ajtómat. Nem szólnál neki, hogy húzzon az útból? – kérdezte felvont szemöldökkel.

A fiú erre csak még jobban elvigyorodott, de azért félrelépett az ajtóból, majd a karját nyújtotta Kyrának.

-          Ha már ilyen csinosan felöltöztél, kijár neked egy elegáns bevonulás – válaszolta a lány kérdő pillantására.

-          És te lennél az, aki megadja ehhez a kíséretet? – kérdezte Kyra játékos kétkedéssel a hangjában, mire mindketten elnevették magukat, majd lesétáltak az étterembe.

A vacsora végül sokkal kevésbé bizonyult megterhelőnek és kiborítónak, mint azt Kyra elsőre gondolta volna. Ebben nagy szerepet játszott, hogy mind az öt gyereket az asztal távolabbi végére száműzték az ültetésnél, valamint az, hogy a fiatalok nemes egyszerűséggel süketnek tettették magukat az unalmas köszöntők során, amelyet az összes meghívott kötelességének érzett elmondani. A tósztok sora még úgy is szörnyen hosszúra nyúlt, hogy alig tizenöten ültek az asztalnál.

Kyra eleinte megpróbált odafigyelni, és legalább részben úgy tenni, mint akit érdekel, de amikor már a harmadik pasas kezdett bele az „Emlékszem, amikor megismertem Kevint…” kezdetű beszámolójába, végleg feladta a hiábavaló próbálkozást. Már csak azért is, mert az összes történetet majdnem szóról szóra ugyanúgy hangzott…

 Kyra elfordította a pillantását az asztal túlsó végéről. Egy ideig figyelte, ahogy a vele szemben ülő ikrek egy gameboy-jal játszanak a terítő takarásában, majd a mellettük ülő Kyle-ra pillantott, akinek már most le akart ragadni a szeme. Halványan elmosolyodott a bóbiskoló kisfiún, mikor Shane meglökte a könyökét.

-          Mit akarsz? – kérdezte Kyra halkan.

-          Uuuunatkozom… - felelte a fiú szenvedő arccal.

-          És én most mégis mit csináljak veled? – kérdezte Kyra értetlenkedve, majd még mielőtt meg találna enyhülni, a rászegeződő kiskutya szemektől, inkább visszafordult a vacsorája maradékához. Persze naiv volt, amikor azt gondolta, hogy ennyivel megúszhatja a dolgot. Fél perc sem telt bele, mire a srác megint bökdösni kezdte.

-          Mi van már megint? – kérdezte a lány fojtott hangon.

-          Még mindig unatkozom… - nyafogta a srác.

-          Olyan vagy, mint egy ovis. Találd fel magad! Vegyél példát az öcséidről, nekik nincs ezzel problémájuk… - suttogta Kyra, remélve, hogy ezzel végre eléri, hogy békén hagyja, de persze ezúttal sem volt szerencséje.

-          Most meg mit akarsz? – kérdezte, most már némileg ingerülten az újabb bökdösődéskor.

-          Te jössz!

Kyra értetlenül bámult rá, aztán észrevette a tányérjaik között a kockás papírt, amin egyetlen kicsi karika árválkodott. Nem tudta megállni, elvigyorodott.

-          Ki akarsz kapni? – kérdezte felvidulva.

-          Csak szeretnéd! Ezúttal én fogok nyerni! – jelentette ki Shane magabiztosan, miközben a lány egy x-et biggyesztett a papírra.

A soron következő hat köszöntőből már egy szót sem hallottak…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.