Kyrion egy percig sem gondolta, hogy a kapitány egyszerűen hagyja majd őket ellovagolni a táborból. Ennél gyanakvóbb természet volt, és tisztában volt a másik férfi iránta érzett féltékenységével is. Arra azonban a legvadabb álmaiban sem gondolt, hogy egy kisebb hadsereget eresztene a nyomukba. Az üldözőik több, mint tízen voltak; némelyiküket még Kyrion is ismerte. Jók voltak mind; a legjobbak közül.

A menekülőknek egyetlen előnye maradt: az üldözőik között nem akadt varázsló. Ha lett volna, már biztosan megtapasztalták volna a jelenlétét. Valószínűleg a kapitány nem talált senkit, aki jobb lenne Kyrionnál… Vagy csak nem talált olyat, akiért ne lenne kár, ha esetleg odaveszne az üldözés közben…

De nem maradt idejük arra, hogy a kapitány terveit találgassák, mert az üldözőik ekkor felbukkantak a fennsík szélén, s gyorsan közeledtek. Túl gyorsan…

Aya gyors egymásutánban útjára engedett négy nyílvesszőt a kis nyílpuskából. Mind talált. Ketten azonnal meghaltak, de a másik kettő miatt sem kellett a továbbiakban aggódniuk; a nyílhegyeket borító méreg gondoskodik majd róluk is. Kyrion kisebb varázslatokkal próbálta ritkítani az ellenfeleiket, de a felrajzolt rúnakör miatt óvatosan kellett bánnia a varázserejével, így nem sok sikert ért el.

Ellenségeik feladatára elég hamar fény derült: megölni Kyriont és Ayát visszavinni a táborba.

Épp ezért a legtöbben Kyrionra rontottak, s Ayának csak hárommal kellett szembe néznie. Talán nem tekintették valódi ellenfélnek, vagy csak féltek, hogy ha bántódása esik azt a kapitány később rajtuk torolná meg; mindenesetre hamar meg kellett tanulniuk, hogy ne értékeljék alul az Őrszem nőt. Alig néhány perc telt el; hármuk közül az egyikük halott volt, s a másik kettő is több sebből vérzett. Igaz, Aya sem maradt sértetlen.

Kyrion amennyire tehette, igyekezett szemmel tartani a nőt, hogy a segítségére lehessen, ha szükséges, de minden igyekezete csak oda vezetett, hogy mindegyre rést hagyott a védelmén, amit a támadói rendre ki is használtak.

Aya legalább ugyanennyire aggódott a férfi biztonságáért, de benne erősen élt az Őrszemek nevelés. Azzal senkinek nem segít, ha a figyelmetlensége miatt megölik. Így aztán minden figyelmét a mostanra egyre fogyatkozott támadójára koncentrálta. Túlságosan is…

-          Sayana!

Kyrionnak fogalma sem volt, hogy hogyan vagy mikor keveredett Aya és a támadója a fennsík szélére; az egyetlen, amit tudott, látott, hogy a meredély szélén egyensúlyát vesztő katona Ayát is magával rántja a mélybe.

A látványtól a vér is megfagyott az ereiben, s egy pillanatig arról is megfeledkezett, hogy mi is történik körülötte, s csak dermedten bámult arra a pontra, ahol a nőt eltűnni látta.

Azonban a vállára lesújtó kardlap fájdalmasan emlékeztette a valóságra. Az ütés erejétől kihullott a kezéből a kard és térdre esett.

Egyetlen szívdobbanásra az egész világ megtorpanni látszott, s a következő pillanatban Kyrion minden erejét összeszedve talpra küzdötte magát, s kitárt karral, egyetlen kiáltásba sűrítve szabadjára engedte a rúnák által megkötött varázserőt.

A porba rótt jelek felragyogtak, s hatalmas robbanás rázta meg a fennsíkot, hátrataszítva a Kyriont körülvevő katonákat.

A varázsló erőtlenül rogyott újra térdre. Szédelegve tekintett végig a pusztítás nyomain. A rúnakörtől kiindulva a föld megrepedezett, a fennsíkot halott és haldokló katonák és elszórt fegyverek borították. Kyrion lova sehol nem volt látható.

A férfi küszködve talpra állt és a meredély széléhez botorkált.

-          Hála az isteneknek… - sóhajtotta a varázsló.

Néhány méterrel lejjebb egy keskeny párkány futott, ami megakadályozta, hogy Aya a szakadékba zuhanjon. A támadóját Kyrion nem látta sehol, ő valószínűleg nem esett olyan szerencsésen, mint a nő…

A férfi hangját hallva Aya felemelte a fejét és feltekintett rá.

Kyrion egy pillanatig meg akarta kérdezni, hogy jól van-e, de ostobaság lett volna, hisz a vak is láthatta, hogy nincs így. A halántékán, a bal karján és combján vérző sebek éktelenkedtek, a jobbját és a törzsét több helyen is lehorzsolta és a bokája is kificamodhatott, ha csak el nem törött…

Kyrion szó nélkül megfordult és elbotorkált, hogy megkeresse a lovát és a holmijukat. Biztos volt benne, hogy az állat valahol a közelben lesz. Okos ló és hűséges. Megvan a magához való esze, hogy elmeneküljön a harcból, de nem megy messzire, hogy a gazdája később megtalálhassa.

Ám még így is majd’ egy órába tellett, mire Kyrion botladozva, szédelegve rábukkant a hátasára az erdőben.

Már kezdett besötétedni, mire Kyrion visszaért a fennsíkra.

Mostanra valamelyest kezdett múlni az elméjét és a testét uraló gyengeség, amelyet a túl erősre sikeredett varázslat okozott.

-          Sayana! – kiáltott le a nőnek, ahogy a meredély szélére kuporodott. Alig tudta kivenni a sebesült alakját a szakadékban gomolygó homályban.

A párkányról erőtlen, nyöszörgő hang szállt fel, de olyan halkan, hogy Kyrion egy pillanatig nem is volt biztos benne, hogy valóban hallotta-e vagy csak képzelte a hangot.

-          Sayana! Ne merészelj elaludni! Hallottad? – kiáltotta, a hangjában érezhetően keveredett az aggodalom és a düh.

Halkan szitkozódva egy sziklakiszögelléshez csomózta az egyik nyeregtáskából előkerített kötelet, majd óvatosan ereszkedni kezdett a homályba burkolózó párkány felé.

-          Sayana! Sayana! Ébredj fel, hallod? Most nem alhatsz el! Most még nem!…

A nő halkan nyöszörögni kezdett, ahogy Kyrion finoman az ölébe vonta és megpaskolta az arcát.

-          Sayana! Fel kell ébredned, hallod? Beszélj hozzám! – szólongatta a varázsló, miközben megpróbálta óvatosan felültetni.

-          Mmm… Nem megy… fáradt vagyok… aludni akarok… - nyöszörögte a nő.

-          Tudom, tudom, de ébren kell maradnod még egy kicsit…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.