Sho kinyitotta az Aibával közös lakásuk ajtaját, egy halk „Tadaima!”-t motyogva közben.

A lakás sötét volt, de a lejátszóból hangosan szólt a Believe, nyilvánvalóvá téve, hogy Aiba már itthon van. De Sho nem értette, hogy akkor miért nem jön, hogy egy csókkal és öleléssel üdvözölje, mint általában? A nappaliban ledobta a táskáját a kanapéra és kikapcsolta a CD lejátszót, mielőtt benyitott a hálószobájukba.

Aiba ott volt, ahogy arra számított.

-          Masaki? – szólította meg Sho lágyan, de nem kapott választ.

Közelebb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse a fiatalabb énekest.

Aiba a hasán feküdt, az ujjai olyan szorosan markolták az ágytakarót, mintha csak az élete múlna rajta. A szeme nyitva volt, de a távolba révedt és Sho biztos volt benne, hogy nem lát semmit a körülötte lévő világból. Az idősebb idol az utcáról beszűrődő halvány lámpafényben is ki tudta venni a könnyek nyomát Aiba arcán.

-          Oh, drágám… - motyogta Sho halkan, szeretettel és leült az ágyra. Lágyan lefeszegette Aiba ujjait a takaróról, hogy magához ölelhesse. – Semmi baj… Minden rendben… - suttogta megnyugtatóan, miközben óvatosan ringatta, míg nem érezte, hogy Aiba teste ellazul kissé a karjában.

Ekkor Sho óvatosan a karjába vette a fiatalabb fiút az ágyról, és a fürdőbe vitte. Aiba semmilyen ellenállást nem mutatott, mikor Sho gondosan levetkőztette, és a kádba rakta, hogy megfürdesse. Közben egész végig össze-visszafecsegett, ahogy Aiba szokott. Arról, hogy milyen aranyos gyerekeket látott a közeli parkban játszani, vagy hogy elment egy kisállat bolt mellett és a kirakatban imádnivaló kölyökkutyák ugrabugráltak… Bármiről, aminek semmi köze nem volt az Arashihoz, az idol-léthez és a munkájukhoz. Úgy beszélt és nevetett, ahogy mindig, de a szíve majd meghasad, valahányszor a pillantása találkozott Aiba érzelemmentes tekintetével.

Tudta, hogy ez az állapot csak átmeneti Aibánál. Hogy csak arra van szüksége, hogy átaludhasson egy egész napot, s újra a régi, vidám, féktelen önmaga lesz. De ettől még nem volt könnyebb, hogy ilyen állapotban kell látnia a szerelmét…

Ugyanakkor valahogy boldoggá is tette, hogy ő lehet az, aki láthatja ezt az oldalát is Aibának. A fiatalabb idol mindig nagyon odafigyelt rá, hogy még véletlenül se legyen mások terhére. Amióta csak kórházba került, félt másokra támaszkodni, félt, hogy ezzel csak több problémát okoz nekik. Mégis hagyta Shónak, hogy gondoskodjon róla, valahányszor úgy érezte, túl nagy a nyomás rajta, s az elméje feladta, hogy megbirkózzon az elvárásokkal…

Miután befejezte Aiba fürdetését, Sho gondosan megtörölgette, pizsamába öltöztette és visszavitte a hálószobába, hogy ágyba fektesse. Gondosan betakargatta, majd lefeküdt mellé és halkan dúdolt neki, amíg csak el nem aludt.

-          Semmi baj, Masaki… Én mindig itt leszek, hogy elkapjalak, ha zuhannál… - motyogta Sho Aiba puha tincsei közé, mielőtt ő is álomba merült… 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.