Másnap reggel az előkészítőre érkezett, alig harminc fiatalnak már nyolckor jelenése volt az akadémia nagytermében. Amikor Kyra és Quara nagyokat ásítozva belépett a terembe, Theo azonnal felpattant és hevesen integetve hívta a lányokat.

-          Foglaltam nektek helyet!

-          Kö… öszi… - válaszolta Kyra egy ásítást közbeiktatva.

-          Nem vagytok az a koránkelő típus, igaz? – vigyorgott a srác.

-          Mondd, hogy lehet ez ennyire éber? Svájcban nem divat az alvás, vagy mi? – nyögte a néger lány, és tüntetőleg a tenyerébe temette az arcát.

Kyra megengedett magának egy halk kuncogást és levetette magát a két új barátja közt üresen maradt székbe.

-          Ha már ilyen éber vagy azt is tudod, hogy mégis mi miatt kellett felkelnünk hajnalok hajnalán? – kérdezte Quara motyogva.

-          Hát… nagyjából… Azt hiszem… - Theo nem fejezhette be a mondandóját, mert abban a pillanatban kinyílt az ajtó és vagy egy tucat ember vonult fel a színpadra.

-          Üdvözlök mindenkit az Oxford Music Academy nyári előkészítőjén! Ti, akik most itt ültök, az akadémiánk legújabb tanulói vagytok. Mind tehetséges, szorgalmas diákoknak bizonyultatok és ezért lehettek most itt. De ne feledkezzetek meg róla, hogy nagyon sok tehetséges és szorgalmas fiatal közül választottunk ki titeket, akik örömmel járnának ide, ha valamelyiktek méltatlannak bizonyulna az őt ért megtiszteltetésre. Az én nevem Mr. Edward Jenkins, és én vagyok az akadémia igazgatója; ők pedig itt mellettem a leendő tanáraitok, mentoraitok, a vezetőitek. Az elkövetkező egy hónap során megismerkedhettek velük, az akadémia rendjével és múltjával. Takarodó és kapuzárás a kollégiumban minden hétköznap tízkor, hétvégente tizenegykor. Erről ne feledkezzetek meg, ellenkező esetben, a parkolóban éjszakázhattok. Azok, akik ösztöndíjjal lehetnek itt köztünk, kérem, keressenek meg engem még a mai nap folyamán. Mára ennyi lenne. Kifelé menet ne felejtsétek el magatokhoz venni az előkészítő beosztását. Köszönöm, és viszlát!

-          Kíváncsi vagyok ki van itt ösztöndíjjal… Vagy jól lefizették a szülei a sulit vagy piszkosul tehetséges lehet… Az első esetben, mért adnak ösztöndíjat a pénzeseknek? Ha meg olyan jó, minek jár ide? – kérdezte Quara felháborodottan.

Kyra elkerekedett szemekkel, szinte már rémülten bámult a szobatársára.

-          Attól, hogy valaki mondjuk nagyon tehetséges, még akarhat tanulni. És ha elég jó ahhoz, hogy itt tanulhasson, miért ne tenné? – kockáztatta meg óvatosan a lány.

-          Kyrának igaza van – értette egyet Theo is a lánnyal. – Mi van, csak nem lecsúsztál az egyik ösztöndíjról? – kérdezte vigyorogva.

-          Oké, amíg ti itt marjátok egymást, én mentem… - szólt közbe Kyra elmosolyodva.

Kyra kifelé menet felkapott egyet az előkészítő ütemtervéből. A háta mögött még hallotta, ahogy Quara és Theo tovább vitatkoznak valamin – már rég nem az ösztöndíjasok helyzetéről –, aztán a fejét csóválva becsukta maga mögött az előadóterem ajtaját és az ütemtervet nézegetve tartott kifelé az iskolából. Olyan kevés programjuk volt, hogy nem is értette, minek erre egy egész hónap. Naponta csak egy-két órát vettek el a tájékoztatók és egyéb izgalmas programok.

-          Nem baj, legalább lesz időm valami munkát keresni… - jegyezte meg magának félhangosan.

Ahogy felpillantott a táskájából, szinte szembejött vele, amit keresett. A bejárati ajtóra egy nagy plakát volt kiragasztva, mely szerint az egyetemi kávézóba munkaerőt keresnek. Kyra ezt látva akaratlanul is elvigyorodott. Bárki, bármit mond: ez egy jel! A táskájából előhalászott tollal a tenyerére firkantotta a kávézó címét azzal az elhatározással, hogy még aznap, de legkésőbb holnap benéz hozzájuk és érdeklődik a meló iránt. De addig is… előbb beszélnie kell Mr. Jenkinsszel.

Felballagott az igazgatói irodához és bekopogott.

-          Szabad! – hallatszott odabentről, mire a lány belépett.

-          Jó napot! A nevem Kyra Templton, az ösztöndíj miatt jöttem… - mondta a lány.

-          Üdvözlöm, Miss Templton! Maga nyerte az ösztöndíjat a bertonwoodi versenyen, igazam van? Miss Holdson és Mr. Gordon nagyon elismerően beszéltek önről.

-          Igen, uram, így van. Köszönöm – mosolyodott el a lány.

-          Ami az ösztöndíjat illeti: Szükségünk van az ön számlaszámára, ahova átutalhatjuk majd, valamint néhány papírt aláírni arról, hogy átvette az összeget. Félévenként fogjuk elküldeni magának a pénzt. Itt írja majd alá, kérem!

-          Rendben – bólintott a lány. Megadta a kért számot, aláírta a papírokat és már kész is volt! Vidám mosoly jelent meg az ajkán. Végre úgy érezte, hogy minden rendben lesz! – Akkor, köszönöm, uram, és viszlát! – A lány biccentett, majd elhagyta az irodát.

Az igazgatói irodából kilépve megcsörrent a telefonja. A kijelzőn Ted neve villogott. Kyra halványan elmosolyodott, ahogy fogadta a hívást.

-          Hello, Ted! Mi a helyzet ott messze északon?  - kérdezte vidáman az énekestől. Örült, hogy valaki keresi otthonról. Igaz, a szíve mélyén jobban örült volna, ha az a valaki Shane és nem ma, de még tegnap hívja, de ezt még magának sem igazán akarta beismerni.

-          Hello, kislány! Én is pont azt akartam kérdezni, hogy milyen ott délen? Milyen a suli? Ha bántanak, csak szólj, megyünk és megverjük őket! Itthon csak a szokásos unalom van…

-          Milyen jó, hogy ilyen sok bátyám lett hirtelen – nevetett Kyra. – Miért hívtál? Ne mondd, hogy csak az érdekelte, hogy sikerült berendezkednem, mert még a végén meghatódom.

-          Természetesen ez is érdekel, de nem ezért hívtalak első sorban. Megmondtuk a lemezcégnek, hogy téged is be akarunk venni a bandába és lenne néhány dal is, amit veled énekelnénk fel a lemezre. Beleegyeztek, de neked is alá kéne írnod velük a szerződést. Szóval, ha nem nagy gond, vissza kellene jönnöd néhány napra elintézni a papírokat, és ha már itt vagy, megcsinálhatnánk a felvételeket is… - A srác hangján hallatszott, hogy tart a lány válaszától. – Persze csak, ha nem kavar be a suliba és az sem nagy gond, hogy egy-két napig össze lennél zárva az én Shane haverommal… - fejezte be óvatosan.

Kyra, amilyen gyorsan felvidult a hívástól és attól, ahogy a beszélgetés kezdődött, most legalább olyan gyorsan el is szállt a vidámsága. Összezárva Shane-nel egy stúdióban egy-két napig? Ez még úgy is ijesztő volt, hogy tudta, az Illusion többi tagja, valamint nagy valószínűség szerint Noemi és Eva is ott lesz. Nem akart találkozni a fiúval. Még nem. Tudta magáról, hogy ugyanolyan szerelmes, mint egy hónappal ezelőtt és, hogy a srác ugyanolyan dühös lesz még legalább egy hónapig, mint két nappal ezelőtt…

A lány erőtlenül rogyott le az ablakpárkányra az egyik lépcsőfordulóban. Fogalma sem volt róla, hogy mit is mondhatna. Nem akarta megbántani a fiúkat azzal, hogy most azt mondja, nem akar a banda tagja lenni. De azt sem mondhatta, hogy várjanak karácsonyig, majd akkor hazamegy és elintézik ezeket. Mert ha minden jól megy, karácsonyra már a boltokban lehet a srácok, az ő lemezük. És a fiúk olyan sokat dolgoztak ezért! Megérdemlik, hogy végre megkapják…

-          Kyra? Ott vagy még?... – kérdezte Ted óvatosan.

-          Öhm… igen, persze… Várj egy kicsit, megnézem, mikor tudnék hazamenni… - előhalászta a táskájából az ütemtervet. Utolsó mentségként abban reménykedett, hogy az előkészítős program megakadályozza, hogy még augusztusban vissza kelljen mennie, de pechje volt… - Két hét múlva csütörtök este haza tudok menni és maradhatok vasárnap estig. Hétfő reggel nyolctól eligazító van, arra mindenképp vissza kell érnem… Ez így megfelel? – kérdezte sóhajtva.

-          Remek lesz! Egy angyal vagy, Kyra! – Ted hangján hallatszott, hogy megkönnyebbült, amiből a lány arra következtetett, hogy nem lehet túl rózsás a helyzet odahaza. Emlékeztette magát, hogy fel kell hívnia Noemit és kifaggatni… De mégis mi történhetett két nap alatt? Valami nagy baj lehet…

-          Rendben. Viszont most le kell tennem, dolgom van. Akkor két hét múlva találkozunk. Ha van valami változás, hívj fel! – mondta Kyra és már tette volna le, de Ted hangja megállította.

-          Várj! Lenne még valami…

-          Mondd!

-          Ez a dolog Shane-nel… Mennyire komoly?...

-          Ezt hogy érted? Lehet egy szakítás komolytalan? – Kyra igyekezett, hogy a hangja se nem remegjen, se nem legyen túl éles. Szerencsétlenségére az előbbit nem tudta leküzdeni.

-          Ha csak az a baj, hogy te ott vagy, ő meg itt, az nem lehet elég indok rá. Erre lehet találni megoldást… Mondjuk…

-          Hé! Te mióta lettél lelki segély szolgálat? – csattant fel a lány némileg ingerültebben, mint ahogy szerette volna.

-          Amióta szakítottál a legjobb barátommal, minden látható ok nélkül! – vágott vissza a srác, hasonló hangnemben. – Kyra, gondold ezt át. Teljesen ki van borulva azóta. Elég régóta ismerem már, de még soha nem láttam ilyen állapotban. Na jó, talán májusban, amikor Rebeka bekavart, de akkor legalább tudta, hogy hülye volt, amiért megcsókolta a csajt… vagy a csaj őt…

-          Mit mondtál?  - Kyra úgy érezte, mintha egy jégtömb csúszott volna le a gyomrába.

-          Hát hogy… Uram, atyám… Shane meg fog ölni… Hogy én mekkora egy barom vagyok! - nyögött fel Ted, mikor rájött, hogy mit mondott.

Kyra megpróbált higgadtságot erőltetni a hangjára, de nem nagyon ment.

-          Oké, akkor vedd úgy, hogy ezért szakítottam vele… Két hét múlva találkozunk, viszlát! – ezzel a lány bontotta a vonalat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.