-          De… Mi… Hogy… - Kyra képtelen volt összetenni egy értelmes mondatot.

Erőtlen próbálkozásokat tett, hogy kiszabaduljon anyja karmai közül, de nem sokra jutott. A nő magával rángatta az emeletre, s miközben össze-visszafecsegett valami hihetetlen partiról, ráadott egy halvány bézs színű estélyi ruhát.

-          Ó! Drágám, milyen csinos vagy! – lelkendezett a nő, majd behívott két nőt, hogy megcsinálják a lánya sminkjét és frizuráját.

-          Anya! Mégif mi ef af egéf? – tört ki a lányból, miközben a sminkes épp azon igyekezett, hogy rúzst fessen az ajkára.

-          Ó, hát tudod Kevin rendezett egy partit, ahol az összes ismerősének bejelenti, hogy eljegyeztük egymást. És azt szerettük volna, ha te játszol nekünk! – jelentette be diadalmasan a nő.

Kyra egy pillanatig azt hitte, hogy azért hívta ide, mert végre azt szeretné, hogy normális kapcsolatuk legyen. De mint mindig most is kénytelen volt rádöbbenni, hogy megint csak ki akarja használni.

-          Remek… - morogta letörten.

-          Tudtam, hogy örülni fogsz neki! Gyere, bemutatlak Kevin barátainak!... Vagyis, most már a közös barátainknak!...

-          Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy bemutassam a menyasszonyomat: Annabell Templton!

Felzúgott az udvarias taps a vendégek körében, majd a pincérek pezsgőt hordtak szét mindenkinek, hogy ihassanak az „ifjú” pár tiszteletére. Kyra haragosan pillantott az anyjáékra, miközben oda sem figyelve játszott egy Chopin darabot. De amint leütötte az utolsó hangokat is, úgy döntött, hogy ennyi elég is volt ma estére. Majdnem három órán keresztül kellett játszania ezeknek a sznob embereknek, úgy ítélte most már nyugodtan elmehet.

Felállt a zongorától és feltűnés nélkül az ajtó felé osont. Az alagsori lejárat előtt elhaladva megtorpant. Óvatosan lenyomta a kilincset, ami a legnagyobb meglepetésére engedett, s az ajtó kitárult. Mivel nem látta Shane-t vagy a másik három fiút a vendégek között, úgy gondolta, nincsenek itthon. De talán tévedett…

Halkan lesétált, és halványan elmosolyodott, mikor meghallotta a zeneszobából kiszűrődő eszeveszett dobolást. Úgy tűnik, valaki mégis csak van itthon… Nesztelenül a résnyire nyitott ajtóhoz óvakodott. A dobpergésben nem volt semmilyen különösebb ritmus vagy rendezettség; egyértelműen arról árulkodott, hogy a dobos nagyon-nagyon dühös és ezt ilyen formában akarja levezetni.

-          Csak nem ideges valaki? – kérdezte mosolyogva és az ajtófélfának dőlve kitárta az ajtót.

-          Kyra! Gyönyörű vagy! – Shane kiejtette a kezéből a dobverőket és a lányhoz lépett.

-          Nem válaszoltál a kérdésemre…

-          Azt hittem az csak olyan költői kérdés volt… - mondta a fiú, és még mielőtt a lánynak újból kérdezősködni támadna kedve, megcsókolta.

-          Hm… ügyes próbálkozás. De azok után, amit odafent kiálltam jár nekem annyi, hogy elmondd, miért dühöngsz te idelent? – kérdezte rendületlenül a lány, ujjaival finoman megcirógatva a srác arcát.

-          Én csak… nem hiszem el, hogy apám képes feleségül venni azt a nőszemélyt! – tört ki Shane indulatosan.

-          Az anyámról beszélsz… - emlékeztette Kyra.

-          Ne csinálj úgy, mintha te örülnél ennek a házasságnak…

-          Nem csinálok. Tényleg borzalmas, de… még is csak az anyám… - mondta a lány, a hangja mintha furcsán csengett volna.

-          Oké, értem én… - Shane egy ideig a padlót fürkészte, azon töprengve, hogy vajon miért csengett olyan szomorúan a lány hangja. – Jobb lenne, ha visszamennél, már biztos keresnek… - jegyezte meg egy kis idő múltán.

Kyra a falra kiragasztott képeket nézegette, és most megütközve fordult Shane felé. Megmagyarázhatatlanul rosszul esett neki, hogy el akarja küldeni. Hiszen… az utóbbi időben szinte alig látták egymást. A felvételek meg a próbái miatt a Mace-ben is csak hétvégén dolgoztak együtt; de néha még az is előfordult, hogy Shane szabad napot kért, hogy gyakorolhassanak a fiúkkal. Erre most…

-          Ahogy gondolod… - válaszolta higgadtságot erőltetve a hangjára.

Ellépett a fiú mellett, és minden erejével azon volt, hogy sikerüljön visszatartania a könnyeit, amíg kiér ebből a nyomorult házból.

-          Remek, már csak ez hiányzott… - morogta Kyra.

Alig hogy kilépett a házból, megdörrent az ég és mintha dézsából öntenék, szakadni kezdett az eső. Egy pillanatra az ég felé fordította az arcát, a bőrén végigfutó vízcseppek elmosták az arcán legördülő könnycseppeket.

A jelek szerint a felhőknek nem akaródzik rövidre zárni a zuhanyt, így egy sóhajt elnyomva vállára lendítette a táskáját, amibe csak nagy nehézségek árán sikerült belegyömöszölnie a ruháit – mert arra már nem pazarolta az idejét, hogy átöltözzön, csak minél hamarabb ki akart jutni a házból – és elindult.

-          Kyra!

-          Mi az? – kiáltott vissza a lány, anélkül, hogy megállt vagy visszapillantott volna. Arra vágyott most a legkevésbé, hogy Shane magyarázkodni kezdjen. Bár… legalább rájött, hogy hülye volt… vagy, ki tudja?

-          Kyra, állj már meg! Nem akarhatsz zuhogó esőben hazagyalogolni!

A fiú eddigre utolérte és a karjánál fogva maga felé fordította a lányt.

-          Mit akarsz? – kérdezte a lány durcásan, igyekezvén kiszabadítani a karját a fiú szorításából, sikertelenül.

-          Gyere vissza, maradj itt velem… Ne haragudj, hülye voltam… Veled voltam szemét, holott az apámra haragudtam. Bocsáss meg…

Kyra feladata a szabadulásért folyó – értelmetlen – küzdelmet és a srácra bámult. Mostanra sikerült Shane-nek is bőrig áznia s az arcán honoló könyörgő kifejezéssel olyan szánalmasan festett, hogy a lány minden haragja és sértettsége ellenére is elnevette magát.

-          Szörnyen nézel ki… - adta meg a feleletet a fiú értetlen pillantása láttán.

-          Mintha te jobban festenél… - vágott vissza Shane és elkente a lány arcán az elmosódott szemfestéket.

Kyra csak nemes egyszerűséggel nyelvet öltött rá, majd hagyta magát visszavezetni a házba. Még örült is neki, hogy végül nem kell hazáig gyalogolnia, mert mostanra kezdett fázni és a cipője is kezdett szörnyen kényelmetlenné válni…

-          De ugye tudod, hogy ezzel nem oldottál meg semmit… - szólalt meg Kyra, mikor már ágyban feküdt egy forró fürdőt követően.

-          Mire célzol? – kérdezte Shane magához húzva a lányt.

-          Beszélned kellene apáddal… - felelte a lány ásítva.

-          Ja, majd ha te is beszélsz az anyáddal… Ugyan, Kyra, komolyan azt hiszed, hogy meghallgatna? Te nem ismered őt… Ő… nem figyel senkire, és nem hallgat meg senkit. Engem meg különösen nem!

-          Ezt miből gondolod?

-          Nem csak úgy gondolom. Tudom. Az a baja, hogy anyára emlékeztetem őt… Ő mondta… De ha ettől jobban érzed magad, megígérem, hogy beszélek vele… majd egyszer… valamikor…

-          Jó… - mormolta válaszul Kyra, bár hogy mire, arról addigra már fogalma sem volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.