-          Shane! Figyelj… - Noemi gondolkodás nélkül kihasználta, hogy Kyra ledöbbenve bámulja a házat.

Barátnőjét hátrahagyva besietett a házba, hogy előkerítse a fiút. Fojtott suttogással nagyjából összefoglalta, hogy mi történt indulás előtt és milyen is Kyra kapcsolata az anyjával. Elég jól ismerte már a barátnőjét ahhoz, hogy tudja: ilyen állapotban még képes és valami hülyeséget csinál, ami esetleg a Shane-nel való kapcsolatába kerül. Már pedig ezt nem akarta. Mert Kyra hihetetlenül boldog volt az elmúlt héten és ezt csak a fiúnak köszönhette…

-          A fenébe! Ha ezt tudom, nem ma tartjuk a bulit…

-          Nehogy lefújd, vagy akármi. Kyra azt szeretné, ha ma ünnepelnétek, ahogy elterveztétek. Csak… figyelj oda rá, nehogy valami hülyeséget csináljon! És ne adj a kezébe piát! Pillanatok alatt kiütné magát; soha nem iszik…

-          Oké, kösz, Noemi!

-          Nincs mit. Csak vigyázz rá!

Kyra nagy nehezen felöltötte legragyogóbb mosolyát, a Mace-ben már hozzászokott, hogy akkor is mosolyogni kell, mikor legszívesebben elsírná magát. Így aztán tettetett vidámsággal lépett oda az Illusion tagjaihoz, hogy gratuláljon nekik a közelgő lemezszerződésükhöz. Aztán, mikor letudta a kötelező udvariassági köröket (és Noemit is bemutatta Zake-nek), Shane közelébe húzódva próbálta túl tenni magát az anyja legújabb felbukkanásán. Ez egy ideig egész jól ment, hisz a fiú is arra törekedett, hogy felvidítsa a barátnőjét. De mégis csak ő volt a házigazda, és amennyiben azt akarta, hogy a ház akkor is így nézzen ki, mikor az apja és a testvérei hazajönnek, nem maradhatott végig Kyra mellett. Bármilyen kellemes is lett volna…

Shane fel-alá rohangált a házban, így aztán Kyrának nem maradt más lehetősége, mint leülni az egyik sarokban. Néha-néha felfedezte a tömegben barátját vagy Noemit, amint Zake-kel táncol, beszélget; de valahogy egyre rosszabbul kezdte érezni magát, s egyre jobban haragudott az anyjára, amiért elrontotta az estéjét. Ennyi erővel akár elmehetett volna arra a hülye vacsorára. Akkor is ugyanilyen pocsékul érezné magát… Végül aztán nagy nehezen rávette magát, hogy ha már legalább itt van, körülnéz egy kicsit a házban. Némi téblábolás után aztán lekeveredett az alagsorba, s más házaktól eltérően Shane-ék nem a megunt kacatokat tartották itt. Ó, nem! Valami olyasmit, ami az este folyamán először csalt őszinte mosolyt a lány ajkára.

Az alagsori folyosóról három ajtó nyílt: egyre jobbról, egy balról és egy a folyosó végén. A két oldalsó közül az egyik egy hálószobába vezetett, a másik ki a garázsba. De a harmadik volt az, ami megmosolyogtatta a lányt. A mögött ugyanis egy szépen berendezett kis zeneszobát talált! Az egyik oldalon dobok, két elektromos gitár, szintetizátor és egy keverő pult; a másikon pedig a leggyönyörűbb zongora, amit Kyra valaha is látott. A lány a zongorához lépett, ujjait olyan lehelet finoman húzta végig a csillogó, fehér felületen, mintha csak attól tartana, hogy elillan, mint valami álom. Vetett egy pillantást az ajtó felé. Ide csak egész halkan hallatszott le a fenti zene és a beszélgetések zaja. Szinte már csönd volt, így aztán vette magának a bátorságot, hogy leüljön a hangszer elé…

Az elmúlt napokban elkezdett dolgozni a szabadon választott darabján. Ugyan senki nem mondta, hogy a szabadon választott azt jelentené, hogy saját kezűleg alkotott, de ő a fejébe vette, hogy saját alkotással vesz részt a verseny. Persze, ezt kigondolni sokkal egyszerűbb volt, mint megvalósítani. De eddig nem is tűnt teljesen reménytelennek a vállalkozás.

-          Hát itt vagy! – Kyra ijedten rezzent össze a hangra, ujjai lecsúsztak a zongora billentyűiről förtelmes hangot kicsalva ezzel a hangszerből. – Már mindenütt kerestelek… Azt hittem bezártam az alagsori ajtót. Úgy tűnik tévedtem…

-          Ne haragudj, nem tudtam, hogy nem szabad lejönni ide… - felelte védekezően a lány.

-          Ugyan, Kyra, ne csináld már! Neked egyébként is szabad… Úgyis én lakom idelent a patkánylyukban, ahogy apám hívja… Azt nem hagyta, hogy elköltözzem, de így legalább mindketten megkaptuk, amit akarunk: én itthon lakom, de mégis, ez szinte egy külön lakás… Már csak azért is, mert a legtöbbször bezárom a föntről nyíló ajtót, és úgy már csak kívülről lehet hozzám férni. Ehhez meg apám többnyire lusta… - magyarázta a srác a zongorára támaszkodva. S Kyra meglepődve fedezte fel a hangjában, hogy mennyire igyekszik közönnyel leplezni a fájdalmat. – Mi volt az, amit játszottál? – kérdezte hirtelen témát váltva.

-          Ó… Ez… semmi különös… Csak… - a lány dadogva megvonogatta a vállát.

-          Szóval?

-          Hát tudod, lesz ez a zongoraverseny az év végén… és van egy kötelező darab meg egy szabadon választott… és én úgy gondoltam, hogy… szóval elkezdtem megírni ezt… - felelte zavartan a lány, ujjaival finoman simogatva az elefántcsont billentyűket.

-          De hisz ez fantasztikus volt! Játszd el újra! – kérte a srác fellelkesülve, miközben az egyik szekrényből ceruzát meg kottapapírt bűvölt elő.

Kyra egy pillanatig habozott, de aztán engedve Shane sürgető kérésének újból belekezdett a darabba, s fel-felpillantva döbbenten látta, hogy a fiú az ő játékával egyidőben halkan dúdolva kottázza a darabot. Akaratlanul is elmosolyodott, ahogy nézte őt. Munka közben a homlokát ráncolta és összepréselt ajkakkal rajzolgatta a kis tyúklábakat a kottapapírra.

-          Ennyi… eddig ennyi van meg… - mondta abbahagyva a játékot.

-          Ez hihetetlenül jó! Már csak egy rész hiányzik itt a végére… - mutatta a lány felé a papírt.

-          Furcsa, így leírva sokkal komolyabbnak tűnik… - mondta a lány elgondolkozva. – Hogy tudtad csak így, hallás után leírni? – kérdezte a srácra pillantva.

-          Jártam zenesuliba, még mikor… anya élt… az ő kedvéért - feleli csendesen rándítva egyet a vállán, mintha az egész nem számítana. – És én írom az Illusion számait is…

-          Mi történt? Anyukáddal?... – kérdezte Kyra csendesen, Shane kezét megfogva közelebb lépett hozzá.

-          Rosszindulatú daganatot találtak nála. Megoperálták, de már nem tudták megmenteni… Ennek már… hét éve…

-          Sajnálom… - suttogta a lány és átölelte Shane-t. A fiú kezei automatikusan fonódtak a lány derekára és a nyakába fúrta az arcát.

-          Csak a srácokat sajnálom. Főleg Kyle-t. Ő még csak kilenc éves, szinte nem is ismerte anyát… Apa meg… amióta anya elment még csak azt sem engedi, hogy beszéljünk róla. Szerintem soha nem is szerette őt… Pedig csodálatos asszony volt… és a fiúknak nagyon hiányzik… - kibontakozva az ölelésből a falon lévő egyik fotóhoz vezette Kyrát. – Látod, ő az…

-          Gyönyörű volt… És biztosan büszke lenne most rád, amiért lemezszerződést kaptatok… - mosolygott bátorítóan a srácra. Egyszeriben olyan gyerekesnek tűnt, hogy így kiborul az anyja miatt. Mert egy ilyen anya talán jobb, mint ha valakinek egyáltalán nincs… - Gyere, menjünk vissza a buliba, még mielőtt hiányolni kezdenének téged!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.