Kyra napokig nem tudott aludni azt követően, hogy Shane megérkezett. Egyszerre izgatott volt és közben rettegett attól, hogy valamelyik sarkon belefut a srácba. Épp, mint legelső alkalommal, mikor találkoztak. Hullámokban tört rá az öröm és a harag, amiért a fiú még ide is utána jött. Az egyik percben még teljesen meghatódott a gondolattól, hogy mi mindent kellett megtennie, hogy idejöhessen, aztán hirtelen megharagudott rá, amiért nem tudja végre békén hagyni őt!

~Ez iszonyú, kezdek olyan lenni, mint egy hormontúltengéses kismama!~ gondolta elkeseredetten egyik este.

Az egyik zeneteremben üldögélt, s oda sem figyelve futtatta az ujjait a billentyűkön, néha-néha lejátszva egy-egy rövid futamot, de valójában a gondolatai nagyon messze jártak a gyakorlástól. Ami igazán kínos volt, mert ez lassan kezdett meglátszani a teljesítményén is… És az igazán nem volt elmondható, hogy a tanárok díjazták ilyen irányú fejlődését. Már ha nem sértés egyáltalán a fejlődés szót használni az utóbbi időben felmutatott teljesítményére…

-          Kyra! Szedd össze magad, különben úgy kihajítanak innen, hogy öröm lesz nézni és mehetsz vissza asztalt törölgetni a Mace-be! – szólt rá magára hangosan.

Megrázta a fejét, makacsul összeszorította az ajkát, és játszani kezdte az erre a hétre feladott darabját. Már vagy ötödjére rontotta el a darabot, mire ingerülten rácsap az öklével a billentyűkre.

-          Szedd össze magad! Szedd össze magad! Szedd össze magad! – mormolja magának lehunyt szemmel, majd felsóhajt.

Ahelyett, hogy újból a kötelező darabját kezdené el, inkább a Még továbbot kezdi játszani, remélve, hogy az legalább, majd megnyugtatja. Halványan elmosolyodik, ahogy a dal felidézi az emlékeit. Hallja, ahogy nyílik a terem ajtaja, de nem veszi le a szemét a billentyűkről és tovább játszik.

-          Még nem járt le az időm…

-          Nem akarlak kirakni, csak hallani akarom, ahogy játszol… - érkezik a halk válasz az ajtóból.

Kyra egy pillanatra lehunyja a szemét.

-          Shane… - suttogja.

Hallja, ahogy a fiú belép a terembe és becsukja az ajtót maga mögött, de még mindig nem pillant fel. Nevetséges módon most először érzett teljes megnyugvást azóta, hogy Ő idejött. Akaratlanul is elmosolyodik ezen. Mennyivel könnyebb lenne, ha egyszerűen csak a szívére hallgathatna…

-          Miért jöttél? – kérdezte, mikor befejezte a dalt.

Felpillantott a srácra, aki néhány lépésnyire állt tőle.

-          Mondtam, hallani akartam, ahogy játszol… - felelte szégyenkező mosollyal.

-          Tudod, hogy nem erre gondoltam. Miért jöttél ide, az akadémiára?  - kérdezte újból.

-          Miattad. Miattunk…

-          Shane! Már hosszú ideje nincs olyan, hogy „mi”. Mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha… ezt elfogadnád… - sóhajtott fel Kyra, noha mindennél jobban szerette volna, ha lenne olyan, hogy „mi”.

-          De még lehet! Kérlek, Kyra, legalább azt engedd, hogy megmagyarázzam! Tudom, hogy hibáztam, ráadásul óriásit, és tényleg semmi okod, hogy megbízz benne, de kérlek, adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy megbántam… hogy szeretném újrakezdeni… - mondta a fiú és közelebb lépett a lányhoz.

-          Ne csináldd ezt, kérlek! Semmi értelme… csak… újra és újra beletaposnánk egymás érzéseibe… Aztán meg… az apád feleségül készül venni az anyámat. Ezek után mégis mi lehetne közöttünk? Lényegében… testvérek leszünk! – tiltakozott Kyra felpattanva a zongora mellől. A szavaiban rejlő indulat azonban koránt sem a fiú ellen szólt, hanem a szüleik ellen. És ezt Shane is tudta jól…

-          Nem, Kyra! Nem leszünk testvérek. Csak az apám feleségül veszi az anyádat. Ettől mi nem leszünk testvérek…!

-          Talán nem. Talán igen… De ennek az egésznek akkor sincs értelme… - rázta meg a fejét Kyra. Levette a zongoráról a kottáit és menni készült.

-          Várj! Most mégis mit vársz tőlem? Mit tegyek, hogy újra megbízz bennem? – kérdezte a srác elkeseredetten.

-          Nem tudom, Shane… Még mindig nem tudom, miért is jöttél ide, és nekem már jó ideje nincs jogom megmondani neked, hogy mit tegyél – válaszolta a lány, anélkül, hogy ránézett volna, majd mielőtt még a srác mondhatott volna valamit, kiment.

Az után az este után sok minden megváltozott. Nem jártak újra, még csak nem is lettek kebelbarátok, de legalább elviselték egymás társaságát és képesek voltak kulturáltan kommunikálni. Igaz, ez Shane részéről nem volt akkor áttörés, mivel ő mindent megtett, hogy Kyra közelében lehessen, és visszanyerje őt. Sokkal inkább számított áttörésnek a dolog a lány esetében, hogy elviselte a srác jelenlétét és képes volt emberi hangon beszélni vele. Ami már csak azért is szükséges volt, mert Theo és Quara pillanatok alatt megkedvelte a fiút, így már legtöbbször négyen múlatták az időt akár egy moziról vagy buliról volt szó, vagy akár csak a másik három fiatal megvárta a kávézóban, amíg Kyrának lejár a műszakja és utána együtt mentek vissza a kollégiumba.

Kyra először nagyon haragudott a barátaira. Roppant nevetséges módon árulásnak érezte, amiért kedvelik Shane-t. Persze, miért is ne tehetnék, hiszen… bármennyire is küzd ellene… ő is kedveli. Sőt! Így aztán lassan megbékült a gondolattal, hogy nap, mint nap ott van a közelében, s az egész kezdett olyan lenni újból, mint mikor együtt dolgoztak a Mace-ben. Még mielőtt elvitte volna a Nautilus-ba…

-          Unatkozom…

Péntek délután volt. Kyra a szintetizátor mellett ült és fülére húzott fejhallgató miatt nem hallhatta szobatársa panaszkodását. De a néger lány nem hagyta magát figyelmen kívül hagyni.

-          Mi bajod van? – kérdezte Kyra méltatlankodva, mikor a másik lány hozzá vágta a párnáját.

-          Unatkozom… - ismételte meg a kijelentését a lány.

-          Miért nem mentél el Theóékkal moziba? – kérdezte értetlenül.

A srácok alig több, mint félórája jártak náluk, hogy megkérdezzék, van-e kedvük megnézni a Katonák voltunk-at a Retro Moziban.

-          Most csak viccelsz, ugye? – kérdezte Quara felnyögve. – Ki akar háborús filmet nézni fiúkkal? – háborgott tovább.

-          Oké, igazad van… - adta meg magát Kyra. Az órájára nézett és elvigyorodott. – Van egy ötletem! Ha a fiúk úgy sincsenek itt, csapunk egy csajos estét! A videotéka még egy óráig nyitva van. Menj és szerezz valami filmet, én pedig gondoskodom a kajáról. Úgyis ígérgetem már neked egy ideje, hogy megsütöm azt a csokitortát, amiről meséltem…

-          Rendben! – egyezett bele a néger lány csillogó szemmel.

-          Hello, srácok! – köszönt Kyra vidáman, miközben betrappolt az alagsori konyhába, ahol voltak már néhányan.

-          Hello, Kyra! Mi újság? – kérdezte az egyik lány, akivel közösen jártak kórus próbára.

-          Ó, tudod, Sarah, csak a szokásos! – válaszolta mosolyogva a lány, miközben nekilátott a sütésnek.

A következő egy órában a diák-konyhát betöltötte a nevetés és a készülő ételek illata. A többiek, mivel, hogy hamarabb érkeztek, hamarabb is kezdtek elszivárogni az alagsorból.

-          Hagyd csak, majd én elintézem… Még úgyis itt dekkolok vagy… félórát… - mondta Kyra Sarah-nak, aki épp a pultot készült letakarítani.

-          Biztos?

-          Persze, biztos, menj csak!

-          Oké, akkor majd találkozunk hétfőn a próbán! Szia! – búcsúzott a lány és kisétált a konyhából.

Kyra felhangosította a rádiót, berakta a tortát a sütőbe, majd nekiállt eltakarítani munkásságuk nyomait. A lány együtt dúdolgatott a rádióval takarítás közben. Valószínűleg emiatt nem hallotta meg, amikor kinyílt a konyhaajtó…

Quara épp azon küzdött, hogy sikerüljön összeszerelnie a kölcsönkért dvd lejátszót a szobájukban lévő kőkori tévével, amikor kopogtak.

-          Na végre, hogy megjöttél, már azt hittem meghaltál útközben vagy valami… - mondta, amint kinyitotta az ajtót, s tette mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy csak is Kyra állhat az ajtó túl oldalán.

-          Öhm… Azt hiszem ezt az üdvözlést nem nekem szántad… - mondta Shane elmosolyodva, mert hogy ő állt az ajtó előtt.

-          Ó, szia, Shane! Hát, ami azt illeti tényleg nem. Azt hittem Kyra jött vissza… Milyen volt a mozi?

-          Jó volt. De hol van Kyra? Az igazat megvallva őt keresném…

-          Ezt mindjárt gondoltam. Bár valahogy jobban örültem volna, ha engem akartál volna látni… - válaszolta a lány vigyorogva. – Elvileg még a konyhában van… Gyere, elkísérlek…

Azzal a néger lány az ágyára dobta a kezében tartott kábelt – amiről mellesleg még mindig nem tudta, hogy hova is való… - és kilépett a szobából…

-          Nocsak, milyen sokoldalú vagy, Templton… - köszönt rá Kyrára egy bosszantóan ismerős hang.

A hangtól Kyra ijedten ejtette a konyhapultra a tortát, amit épp akkor vett ki a sütőből.

-          Stanford, az isten szerelmére, mi a fenét csinálsz te itt? – toppantott dühösen a lány és a srác felé fordult.

-          Hogy te milyen ijedős vagy, Templton! A kérdésedre válaszolva pedig: csak sétáltam egyet és megláttam, hogy ég a villany a konyhában… Nincs egy kicsit késő a sütögetéshez? – kérdezte, miközben közelebb sétált a lányhoz.

-          Nem mindegy neked, hogy mit csinálok? – kérdezte a lány durcásan, és legnagyobb megdöbbenésére elpirult a srác közeledésétől.

-          Ami azt illeti, nem mindegy. A mentorod vagyok, emlékszel? És mint ilyen, felelősséggel tartozom érted… Szóval, ha netán valami olyasmit csinálnál, amivel megsérted a házirendet, azzal engem is bajba kevernél… Ezt pedig én nagyon nem szeretném…

-          Kösz, hogy szólsz. Majd igyekszem észben tartani, amikor legközelebb drogot árulok a többieknek… - válaszolta a lány gúnyosan, és megpróbált feltűnésmentesen távolságot biztosítani kettejük között, de szerencsétlenségére a pulttal a háta mögött erre nem sok lehetősége volt. Ijedten vette észre, hogy egyre hevesebben ver a szíve, ahogy a srác közelebb hajol hozzá.

-          Hogy te milyen vicces tudsz lenni… - jegyezte meg a srác egy féloldalas mosollyal, miközben a két kezével megtámaszkodott a lány két oldalán, tökéletesen sarokba szorítva őt ezzel.

-          Mit akarsz tőlem, Stanford? – kérdezte Kyra, egyre idegesebben a gondolattól, hogy alig néhány centi választja el őket egymástól.

Más esetben egészen biztosan hízelgőnek találta volna, hogy egy ilyen nők-bálványa-pasi épp őt választotta, de jelen esetben: nem. Egyszerűen képtelen volt eltekinteni a ténytől, hogy hiába a folytonos vita az esze és a szíve között, még mindig Shane-be szerelmes…

-          Hé, Kyra! – kiáltotta Quara, miközben belökte a konyha lengőajtaját, ám az elétáruló kép láttán egy pillanatra teljesen leblokkolt.

Mikor észbekapott gyorsan megfordult, hogy megakadályozza, hogy Shane is meglássa, amit ő. Tenyerét a srác mellkasára téve próbálta megállítani, s még inkább hátrálásra késztetni, de nem volt szerencséje. Pont meglátta őket, még mielőtt az ajtó becsapódott volna.

Hirtelen úgy érezte, mintha jó alaposan fejbe kólintották volna. Szerette volna azt hinni, hogy rosszul látott, de hiába csukódott be az ajtó, az a kép, mintha az agyába égett volna… Kyra, az ő Kyrája, amint azzal a másik sráccal… csókolózik…? Most már értette, hogy miért haragudott rá Kyra annyira, hogy miért nem akart szóba állni vele hetekig, mikor ő meg Rebeka… Ugyanakkor nem tudott teljes szívvel haragudni sem a lányra. Végül is… bármennyire is szeretné, hogy ne így legyen… már nem járnak. Kyra szabad lány és elég felnőtt ahhoz, hogy el tudja dönteni, mit akar…

-          Én… asszem most inkább… felmegyek… - mondta végül, nehezen préselve ki a szavakat, majd sarkon fordult és majdhogynem elrohant.

A neve hallatán Kyra ijedten rezzent össze. Az ajtó felé kapta a pillantását, de már csak azt látta, ahogy az ajtó becsapódik.

-          Engedj el, Stanford… Mennem kell… - mondta idegesen.

Igyekezett eltolni magától Ericet, ami nem bizonyult könnyű feladatnak, tekintve, hogy a srác nem adta meg magát valami könnyen, ráadásul jóval magasabb és erősebb is volt a lánynál, de végül csak sikerült kiszabadulnia a „börtönéből”. Felkapta a pultról a tortát és kisietett a konyhából.

-          Mi a fene volt ez odabent? – sziszegte Quara, amint a szobatársa kilépett a folyosóra.

-          Fogalmam sincs… Egyszer csak bejött… össze-visszabeszélt valamiről, én meg… egyszer csak azon kaptam magam, hogy sarokba szorított… - hebegte zavartan Kyra. A keze annyira remegett, hogy félő volt, elejti a tányért, ezért a másik lány gyorsan elvette azt tőle.

-          Csókolóztatok? – kérdezte a néger lány türelmetlenül.

-          Nem, dehogyis! – tiltakozott Kyra hevesen.

Quara jól hallhatóan felsóhajtott a hír hallatán. Egy percig sem tagadta, hogy Eric Stanford a legjobb pasi az egész akadémián, és ha Shane nem lett volna itt, akkor valószínűleg inkább csalódott lett volna ennek hallatán, de most egészen más volt a helyzet. Az elmúlt néhány hét alatt megkedvelte Shane-t, épp úgy, mint Theo és ők ketten szépen csendben megegyeztek abban, hogy mindent megtesznek, hogy Kyrát és Shane-t újra összehozzák. Így aztán megkönnyebbülten hallotta, hogy nem csókolta meg a suli szívtipróját…

Már majdnem a szobájukhoz értek, mikor Kyra végre feltette a kérdést, ami miatt már percek óta görcsben állt a gyomra:

-          Hé, ugye… más nem látta, hogy mi történt odalent?

-          Öhm… ami azt illeti… - most Quarán volt a dadogás sora. Nem tervezte, hogy elmondja ki volt még vele, de most hogy ő rákérdezett, hazudni sem akart a barátnőjének.

-          Ki?

-          Shane…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.