-          Hova viszel? – kérdezte Kyra.

Az elmúlt negyedórában már legalább huszadjára hagyta el a száját a kérdés. Lehetőleg minél váratlanabbul próbálta a srácnak szegezni, hátha egyszer csak kiböki. De mindeddig sikertelenül járt, mert Shane csak titokzatosan mosolygott és nem válaszolt.

Ez, ha lehet, még idegesebbé tette a lányt. Indulás előtt legalább egy órát vacakolt azzal, hogy mit vegyen fel. Pedig ez aztán igazán nem jellemző rá. Nagy nehezen végül sikerült kiválasztania egy fekete, térd fölé érő szoknyát, egy laza horgolt felsőt és egy csizmát. Homokszín haját lófarokba kötötte, majd –csak a biztonság kedvéért– a drapp színű ellenzős sapkát is feltette. Azt remélte, hogy kedvenc ruhadarabja majd segít higgadtnak maradni. Hát… eddig elég pocsékul működött…

Az sem segített sokat, hogy a srác egészen elképedt, mikor meglátta.

-          Shane! Ha most azonnal nem mondod meg, hogy hova megyünk, én hazamegyek!

-          Már sehova. Megérkeztünk – felelte a fiú, és az előttük magasodó klubra mutatott.

-          Ez volt a te nagyszerű programod? – kérdezte Kyra tisztán hallható kétkedéssel a szavaiban, miközben szemügyre vette a külvárosi létesítményt, melynek homlokzatán hatalmas, villogó neonbetűk hirdették a hely nevét: Nautilus. Még ide is kihallatszott a bent üvöltő zene.

-          Hidd el, tetszeni fog – mondta Shane magabiztosan és betessékelte a lányt az ajtón.

Odabent aztán csak erősebbé vált a hangzavar. A hangszórókból teljes erővel szólt a zene, a színpad előtt egy kisebb tömeg táncolt, az egyik sarokban bárpult húzódott, a falak mellett kis boxok. Lényegében a Nautilus is csak olyan volt, mint bármelyik klub, ahova a fiatalok járnak szórakozni.

Shane az órájára pillantott és halk szitkokat morogva az orra alatt, kézen fogta Kyrát, és a színpad elé vezette, ahol még csak a hangszerek várakoztak némán.

-          Na, jó szórakozást! – még egy utolsó mosolyt küldött a megrémülő lánynak, mielőtt eltűnt volna a tömegben.

-          De… Shane! – kiáltotta Kyra, de hangja beleveszett a zajba.

A lány riadtan nézett körül. Teljesen ostobának érezte magát, amiért hagyta magát átvágni. Már épp úgy döntött, hogy jobb, ha most azonnal eltűnik innen, mikor a zene elhallgatott és egy férfi jelent meg a színpadon.

-          Hello, fiúk, lányok! – hihetetlen ováció és sikítozás érkezett lentről válaszul. – Remek, látom jó a hangulat. Hogy fokozzuk egy kicsit, itt a ma esti meglepetésünk, nagy tapsot nekik! Színpadon az Illusion! – a sikongatás az egekig csapott.

Ebben a pillanatban az egész teremre teljes sötétség borult. Aztán hirtelen feldübörögtek a dobok, a színpadon kigyúlt a fény és a banda játszani kezdett.

Kyra képtelen volt megállni. Együtt ugrált és sikoltozott a tömeggel. Egyszerűen, muszáj volt. Még soha nem hallott senkit így játszani, mint ők. Úgy érezte, a zene egyenesen belőle szól, az ő része. És most már azt is értette, hogy miért hozta ide Shane, és miért hagyta itt. Ő ült ugyanis a dobok mögött…

-          És az utolsó dalunk ma este… A karambolos lánynak szól… - konferálta fel az énekes srác.

Kyra ennek hallatán fülig pirult, hál’ istennek, vagy inkább a sötétségnek, ezt senki nem vette észre. Ahogy azt sem tudta senki, hogy a „karambolos lány” fedőnév őt takarja. Néhány perc múlva aztán lecsengett az utolsó akkord is, és az Illusion a közönség tapsától és sikolyától kísérve elhagyta a színpadot.

Kyra, még mielőtt alaposan meggondolta volna, hogy mit tesz, keresztül verekedte magát a tömegen oda, ahol a bandatagok álltak, és Shane nyakába vetette magát.

-          Egyszerűen fantasztikusak voltatok! Én… nem is tudtam… - lelkendezett, majd amint rádöbbent mit tesz, elengedte a srácot és újra elvörösödve hátrébb lépett. – Szóval… nem is mondtad, hogy te játszol…

-          Mégis mikor mondtam volna? Amikor épp nem voltál hajlandó szóba állni velem? – kérdezett vissza a fiú mosolyogva.

-          Szóval, te lennél a karambolos lány? – kérdezte az énekes srác, aki a banda többi tagjával együtt, boldog szemtanúja lehetett az előző jelenetnek. – Ted vagyok – mutatkozott be mosolyogva a lánynak, majd a többiek felé intett. – Ők Zake, Andy és Chuck.

-          Hello fiúk, Kyra vagyok… - mosolygott a fiúkra. – Tényleg, hihetetlenek voltatok!... – tette hozzá, de még mielőtt hozzáfűzhetett volna valami mást is, olyasmire lett figyelmes, amitől a torkára forrt minden további mondanivaló.

Egy magas, szőke lány jelent meg Shane mellett. A srác nyaka köré fonta a karját és olyan szemérmetlenül dörgölőzött hozzá, hogy Kyra már a látványba belepirult.

-          Shane… Nem is üdvözölsz?... – kérdezte, miközben félre húzta a fiút a többiektől.

Ez volt az a pont, hogy Kyra inkább visszafordult az Illusion többi tagja felé és minden igyekezetével azon volt, hogy ott is tartsa a figyelmét. Hirtelen nagyon ostobának érezte magát, amiért akár egy pillanatig is megfordult a fejében, hogy ő labdába rúghat Shane-nél. Hiszen itt ez a lány is… Szebb, magasabb és nyilvánvalóan gazdagabb, mint ő…

-          Rebeka… Azt hittem ezen már túl vagyunk… Vagy nem fér bele abba az ostoba kis fejedbe? – kérdezte Shane gúnyos megvetéssel, miközben lefejtette magáról a lány karjait.

-          De Shane! – csattant fel sértetten a Rebekának nevezett lány.

-          Nem! Elmennél végre? Ha nem vetted volna észre, beszélgettem valakivel… És ne gyere a közelembe többet! – ezzel faképnél hagyta a dühös-sértett lányt, és újra csatlakozott Kyrához és a barátaihoz. – Kösz, srácok, hogy elszórakoztattátok Kyrát, de nekünk most mennünk kell! Viszlát!

Shane még kezet rázott a bandatagokkal, aztán kézen fogta Kyrát és kivezette a klubból.

-          Te… Shane… Szerintem a barátnőd ennek nem fog túlságosan örülni… - szólalt meg Kyra óvatosan, alig észrevehetően bánatos hangon, mikor kiléptek az épületből. De arra már nem tudta rávenni magát, hogy kihúzza a kezét a fiúéból. Túl jó érzés volt, és szerette volna addig élvezni, amíg még teheti…

-          Hogy ki? – kérdezett vissza a fiú értetlen arccal.

-          Hát… az a magas szőke lány… ott bent…

-          Ja, hogy Rebeka! – Shane elnevette magát. – Ő nem a barátnőm. Vagyis már jó ideje nem az, csak ezt még nem fogta fel. Persze, nekem is nehezen menne, ha csak annyi eszem lenne, mint neki…

-          Ó… Értem… - suttogta halkan a lány, és lehajtotta a fejét, mikor érezte, hogy újra elpirul.

-          Szóval tetszettünk? – kérdezte hirtelen vigyorogva.

-          Mi?... – nyikkant fel a lány, rádöbbenve, hogy már percek óta csak az a mondat cseng a fülében, hogy „Ő nem a barátnőm.”

-          Azt kérdeztem, hogy tetszett a koncert… - ismételte meg jól artikulálva a kérdést a srác.

-          Fantasztikus volt! – lelkesült fel a lány. – De miért nem mondtad, hogy dobolsz? Meg, hogy van egy zenekarod?

-          Azt hittem ezt már megbeszéltük… Egész héten szóba sem álltál velem. Mikor mondtam volna?

-          Ez… igaz… - ismerte el mosolyogva.

-          Azért örülök, hogy tetszett… - viszonozta a mosolyt.

Shane hirtelen megtorpant, s az értetlenül rápillantó Kyrát finoman magához húzta, s még mielőtt a lánynak eszébe jutna tiltakozni –ami persze egyáltalán nem állt szándékában– szabad kezével finoman megcirógatta az arcát és megcsókolta…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.