A hétvége elegendőnek bizonyult, hogy Kyra túllépjen anyja felbukkanásán, így hétfőn úgy mehetett iskolába, hogy százszázalékosan tudott koncentrálni. Ami kellett is, mert aznap végig Mr. Minimmel volt órája és a zongoraversenyre készültek. A lány ahhoz is összeszedte a bátorságát, hogy bemutassa az idős tanárnak félkész darabját.

-          Ez igazán nagyszerű, Kyra!

-          Köszönöm, tanár úr… - mosolygott meghatottan a lány.

-          Aztán, ha sikerül befejeznie… - a tanárnak félbe kellett hagynia a mondatot, mert heves köhögő roham tört rá. – Eh… ez a fránya időjárás… No, szóval, ha sikerült befejeznie, akkor újból meghallgatom! Most menjen, elengedem mára. Holnap találkozunk! – búcsúzott az öregúr.

-          Rendben! Viszlát, Mr. Minim! – mosolygott rá a lány, majd a kottáit a táskájába gyömöszölve kilépett a teremből.

-          Milyen volt a suli? Megmutattad a darabot a tanárodnak?

Kyra csak vágott egy fintort a kérdés hallatán.

-          Téged csak ez érdekel? – kérdezett vissza elmosolyodva.

-          Öhm… neeem… Ez is – felelte vidáman Shane és megcsókolta a lányt.

-          Oké, ezt most megúsztad… Egyébként, igen, megmutattam. Mr. Minim azt mondta jó lesz… Remélem igaza lesz… - mondta halkan a lány.

-          Ugyan már! Hol marad az önbizalmad? Az egy nagyszerű darab!

-          Na ja… - felelte Kyra fintorogva, majd, hogy megússza a további kérdezősködést, kimenekült a konyhából.

A délután kivételesen csendesnek ígérkezett. Az asztaloknál üldögélő vendégek csendesen beszélgettek, vagy olvasgattak a kávéjuk mellett.

Kyra épp a pultot törölgette, Shane pedig az egyik asztalnál ülő turistáknak segített eligazodni az itallap kínálatában, mikor nyílt az ajtó.  Egy férfi és egy nő lépett be, és egyenesen a pult mögött tevékenykedő lányhoz sétáltak.

-          Kyra, drágaságom!

A lány egy pillanatig azt hitte, csak hallucinál, de mikor felemelte a fejét, kénytelen volt rájönni, hogy nem. Bizony az anyja volt, már megint…

-          Anya! Megmondtam, hogy ne gyere ide! Ide végképp ne! – mondta halk, ingerült hangon a lány.

-          Jaj, kicsikém! Ne legyél már olyan morcos!... Mivel a múltkor nem értél rá eljönni vacsorázni, ezért úgy gondoltam, hogy eljövünk ide Kevinnel, hogy megismerhessétek egymást! – jelentette be a nő, mindezt olyan hangon, mintha nem is lenne jobb dolog a világon.

Kyra döbbenten pillantott az anyjára, majd a férfi felé fordult.

Shane-nek ekkorra sikerült végre dűlőre jutnia a turistákkal. A pult felé indulva azonnal észrevette, hogy valami baj van…

-          Apa?... – kérdezte döbbenten, amint barátnője mellé lépett.

-          Apa? – kérdezte egyszerre Kyra és az anyja. Az előbbi a fiúhoz hasonló döbbenettel, míg az utóbbi hangjában inkább örvendezés csengett.

-          Igen… ő az apám, Kyra…

-          Nahát, ez igazán remek, hogy már ismeritek egymást! – szólalt meg, most első alkalommal a férfi, bár egyáltalán nem úgy látszott, hogy valóban örülne a dolognak.

-          És! A legjobbat még nem is hallottátok! Kevinnel össze fogunk házasodni! – jelentette be boldogságban úszva Kyra anyja.

-          Hogy mi?! – visította a lánya hátratántorodva a pulttól. – Nekem… most ki kell… mennem… - lehelte elerőtlenedve és kitántorgott a konyhába.

-          Apa! – sziszegte Shane, és félrehúzta apját. – Ez mégis hogyan jutott az eszedbe?

-          Shane! Igazán nem gondolom, hogy a magánéletemről be kellene számolnom neked. Ellenben, hogy lásd, én igenis jó apátok vagyok… Az öcséidnek anyára van szüksége. Annabell igazán rendes asszony, jó anyja lesz a testvéreidnek – magyarázta fensőbbségesen a férfi.

-          Hét év után jutott az eszedbe, hogy a fiúknak anya kell? Azok után, hogy anya nevét sem ejthették ki a szájukon büntetlenül az elmúlt években? Igazad van… valóban remek apa vagy… - mondta a srác tömény megvetéssel a hangjában.

-          Shane! Nem beszélhetsz velem ilyen hangon! Az apád vagyok! Az öcséiddel mindent megkaptatok, soha semmiben nem kellett hiányt szenvednetek, úgyhogy nem vethetsz a szememre semmit! – csattant fel a férfi ingerülten.

-          Hát persze… - morogta a srác azzal otthagyta a férfit, hogy elkészítse a négyes asztalnál ülő három vendég rendelését.

Az apja egy pillanatig dühtől villogó szemekkel nézett a fiú után, majd karon fogta Kyra anyját és elhagyták a Mace-t.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.