A hét hátralevő részében Kyra kereken megtagadta, hogy szóba álljon akár David-dal, akár Shane-nel. Az előbbivel, mert azt állította, hogy járnak, holott már vagy ezerszer megmondta neki, hogy nem akar tőle semmit és nem fog járni vele. Shane-nel meg azért nem akart szóba állni, mert… leginkább is mert szégyellte magát előtte. Vagy ki tudja. De úgy döntött, jobb, ha most egy ideig inkább nem áll szóba vele. Persze ezt kivitelezni már sokkal nehezebb volt. Hiszen mégis csak egy helyen dolgoztak, és ebből kifolyólag a nap nagy részét együtt kellett tölteniük. De így is sikerült a beszélgetéseiket a „Vidd ezt ki a hatos asztalhoz!”, „El kéne mosogatnod…” és az „Állj félre az utamból!” típusú mondatokra korlátoznia.

Péntekig egész jól állta a sarat, ami igazán elismerésre méltó, mert bizony Shane nem hagyta magát olyan könnyen figyelmen kívül hagyni. David-del ezt könnyebben megtehette Kyra, hisz csak az iskolában találkoznak, s ott is csak keveset, mert közös órájuk gyakorlatilag nincs is. De a legnehezebb kihívás csak ezután jött: a szombat.

-          Mondd, Kyra, mégis meddig akarod még ezt csinálni?

-          Mégis mit? – kérdezett vissza a lány, fel sem pillantva a kávéfőző szereléséből, ami félórával ezelőtt úgy döntött, hogy márpedig ő most tönkremegy. – A kávéfőző-szerelést? Lehetőleg, amíg nem sikerül…

-          Tudod jól, hogy nem erre gondoltam… - vágott a szavába a fiú.

Kyra sóhajtva feladta a küzdelmet a kávéfőzővel.

-          Oké, szóval szerinted mégis mit kellene abbahagynom? – kérdezte Shane felé fordulva.

-          Hát ezt, hogy nem állsz szóba velem, kivétel, ha ki kell vitetned a szemetet…

A lány akaratlanul is elmosolyodott. Igen, az tényleg elég mókás volt. Soha nem fogja elfelejteni a srác arcát, mikor egyik záráskor közölte vele, hogy neki kell kivinnie a szemetet… Szép volt…

-          Az vicces volt…

-          Ja, igazán… - grimaszolt Shane. – Akkor most már újra beszélsz velem?

-          Esetleg…

Shane vágott egy grimaszt, majd elmosolyodott.

-          Szóval… Te a Bertonwood-ba jársz, igaz?

-          Mi? Ezt meg honnan tudod? – kérdezett vissza a lány meglepetten.

-          Hát… Nem volt nehéz kitalálni. Minden második nap gitárral jelensz meg itt, és ez kicsit nehéz ahhoz, hogy hobbiból cipeld magaddal mindenhová… Aztán meg, a Bertonwood az egyetlen olyan suli a városba, ahol tartósan szükséged lehet gitárra… - magyarázta a fiú halálosan komoly arccal.

-          Igen, oda járok… De talán már nem sokáig… - felelte a lány elgondolkozva, miközben a pultra könyökölt.

-          Miért mondod ezt?

-          Kicsit… kemény suli… Állandóan kétszáz százalékos teljesítményt kell nyújtani, és ahogy arra te is rávilágítottál: ez az egyetlen ilyen suli a városban. Úgyhogy ennél fogva, elég hosszú a jelentkezők várólistája…

-          Ugyan már! Ez még nem jelenti azt, hogy ki fognak rúgni… Persze, igazából nem tudhatom, mert fogalmam sincs, hogy mennyire vagy jó… - mondta a srác mosolyogva, és a lány mellé támaszkodott.

-          Jó nagy önbizalmad van… - mondta Kyra mosolyogva, és Shane felé fordult. Csak épp arra nem számított, hogy a fiú ilyen közel van hozzá. Alig egy centi választotta el az arcukat egymástól. Elakadt lélegzettel bámult a srác fekete szemeibe…

Az ajtó feletti csengettyű veszett csilingelésbe kezdett, amint Noemi berobbant az ajtón. Kyra frászt kapva a hirtelen nagy zene-bonától, elhúzódott Shane-től és a belépőre pillantott.

-          Noemi! Hát te mit keresel itt? – kérdezte, hangjában egyszerre volt öröm és ingerült ség. Örült, hogy látja a barátnőjét, de a lehető legrosszabb pillanatot választotta az érkezésre.

-          Ó, én csak meg akartam nézni, hogy élsz-e még anyukám! – mondta vigyorogva a lány, miközben a pillantása ide-oda cikázott Kyra és Shane között.

-          Oké, én asszem keresek még valami mosogatnivalót… - szólalt meg Shane, rettegve attól, hogy valamilyen elvetemült női csevely fültanúja legyen, aztán már csukódott is mögötte a konyhaajtó.

-          Ő az, igaz? Mondd, hogy ő az! – suttogta fojtott hangon Noemi, miközben letelepedett az egyik bárszékre.

-          Ki csoda? – tettette az értetlent Kyra, de az arcát elöntő pír elárulta.

-          Hát, aki miatt elrontottad a darabot a Senor óráján! Ő az, igaz?... Tudtam! – diadalmas vigyor ömlött el a lány arcán. – Persze… Teljesen megértelek… Kit érdekel a Senor, ha neki ilyen szemei vannak! És hogy hívják? Mondj el mindent! – könyörgött türelmetlenül.

-          Hogy te milyen ijedős vagy… - Kyra vigyorogva állt meg a konyha ajtajában, miután Noemi elment.

-          Én egyáltalán nem vagyok ijedős!... De a női fecsegés köztudottan ártalmas az egészségre… - felelte duzzogva a fiú.

-          Á, szóval csak az egészséged félted… - vigyorgott Kyra továbbra is.

-          Még szép! Egyébként… Van programod estére? – kérdezte ő is elvigyorodva.

-          Nincs… - felelte Kyra, s dühösen vette észre, hogy elpirult.

-          Rendben, akkor most már van… Fél nyolckor itt találkozunk a kávézó előtt… - vágta rá elégedetten Shane. – Remek, lejárt a munkaidőm! Este találkozunk! – mielőtt kilépett volna, Shane vetett még egy vigyorgó pillantást Kyrára, aki pirulva, értetlenül még mindig a konyhaajtóban állt, szigorúan a padlót bámulva.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.