Hétvége… Kyra boldogan élvezte ki azt a félórát, amennyivel többet vacakolhatott a felkeléssel. A szombatnak köszönhetően csak tízkor nyitott a Mace, úgyhogy elég volt kilencre odaérnie az egyetemi negyedbe. De mikor aztán már nem halogathatta tovább, kimászott az ágyból, majd egy gyors öltözést és reggelit követően görkorcsolyát húzott a lábára és már otthon sem volt.

Az egyetemi negyed pont olyan volt, mint amilyennek előző este lefestette Shane-nek. Alig voltak az utcákon, de talán csak a hétvégi korai időpont volt az oka… Mikor a kávézóhoz ért, Shane-nek még nyoma sem volt. Ezen a lány akaratlanul is elvigyorodott.

~Még a végén kiderül, hogy van, aki még nálam is többet tud késni…~ gondolta gonoszkodva, miközben a konyhába sétált.

Egy ideig pakolászott a csészék és kávés dobozok között, rendszeres időközönként az órájára pillantva. Már majdnem tíz óra volt, és az új fiúnak még mindig nyoma sem volt. És ez kezdte idegesíteni a lányt.

-          Ezt nem hiszem el! – kiáltotta a konyhaasztalra vágva egy doboznyi brazil kávét.

-          Mit nem hiszel el?

-          Az istenért, Shane! Miért kell neked így settenkedned? És hol a pokolban voltál? Már egy órája itt kellene lenned! – kiáltotta az ajtóban megjelenő srácnak.

-          Nyugi! Hiszen itt vagyok, vagy nem? Nem kell rögtön úgy kiakadni… - csitítgatta fölényesen a lányt.

-          Mondd, mégis mi a pokolnak jelentkeztél ide dolgozni? Mert, ahogy elnézlek, nem hiszem, hogy pénzre lenne szükséged… Dolgoztál egyáltalán valaha is? – kérdezte Kyra lemondóan, de mikor a srác válaszolni akart, egy intéssel beléfojtotta a szót. – Hagyd, nem érdekel… Ki kell nyitnunk…

Ez a nap is tipikusan olyan volt, amiért Kyra utálta, hogy hétvégén is dolgoznia kell. Egész nap alig tízen tévedtek be a kávézóba, közülük is ketten csak útba igazítást akartak. Már majdnem négy óra volt, s egy órája senki nem tette be a lábát az üzletbe. A pincérlány jobb híján előhalászta a pult alól a számlakönyvet, és nekiállt átnézni.

-          Mit csinálsz? – kérdezte Shane, mikor végzett a ma használt néhány csésze elmosogatásával, és kijött a konyhából.

-          Ne tegyél úgy, mintha érdekelne… - felelte a lány, fel sem pillantva a könyvből.

-          Most meg mi bajod van?... Ne mondd, hogy még mindig azért vagy dühös, mert késtem egy kicsit…

Kyra azt hitte, menten elájul ennek hallatán.

-          Ezt most inkább hagyjuk… Beszélnem kell Mr. Mason-nel… - azzal félretolta az útjából a fiút, és hátrament az irodába.

Shane értetlenül bámult a lány után, már épp utána akart menni, mikor megszólalt az ajtó felett lógó csengettyű, így kénytelen volt maradni és a vendéggel foglalkozni.

-          Üdv! Mit adhatok? – kérdezte, bár a hangsúlyából az érződött, hogy ha jót akar magának, most azonnal forduljon meg és sétáljon ki azon az ajtón.

-          Hello! Én Kyrát keresem, a barátja vagyok. Itt van?

Shane összehúzott szemmel mérte végig a pult túl oldalán álló srácot. A fiú magabiztos fellépése és kiállása egyáltalán nem tetszett Shane-nek.

-          Nem, sajnálom. Ma nincs bent – hazudta szemrebbenés nélkül.

-          Hát, rendben… Pedig azt mondta egész hétvégén dolgozik…

-          Hát, most még sincs bent…

-          Oké, akkor… Kösz, és viszlát! – mondta a srác némileg összezavarodva.

-          Viszlát! – vigyorodott el gonoszan Shane, mikor a másik fiú már ajtón kívül volt.

-          Kivel beszéltél? – kérdezte Kyra, aki épp ekkor ért vissza.

-          Én?... Csak egy turistával. Nem találta a múzeumot…

-          Hihetetlenek ezek a turisták! Hogy még itt is képesek eltévedni… Na jó, Mr. Mason azt mondta, hazamehetsz. Ha ennyire nincs forgalom, fölösleges nyitva tartanunk.

-          Rendben. Akkor hétfőn találkozunk!

-          Kyra! Kyra, várj!

-          Ó, hello, David! – mosolygott a lány a suli folyosóján utána loholó srácra.

-          Szia! Meg akartam mutatni neked ezt… - mondta a lánynak nyújtva egy cd-t. – Kerestelek már szombaton is a Mace-ben, de az az új pincérgyerek mondta, hogy szabad napos vagy.

-          Mi? Hogy mit mondott? – kérdezte a lány döbbenten.

-          Hát… azt mondta, nem vagy bent… - mondta a srác a vállát vonogatva.

-          Megölöm! Esküszöm, megölöm! – morogta Kyra duzzogva.

-          Valami baj van? Tudod, hogy nekem elmondhatod… - mondta a srác, közelebb húzódva a lányhoz.

-          Az az idióta, az a bajom… Bocs, David, de most mennem kell…

A lány dühöngve tépte fel a Mace ajtaját.

- Shane! – kiáltotta, vagyis inkább, üvöltötte, miközben az öltöző felé rohant.

- Mi a baj? – kérdezte az öltözőből kilépő fiú, az ingén lévő utolsó gombokkal bajlódva. – Időben itt voltam. Még nálad is korábban érkeztem!

- Nem érdekel, mikor érkeztél! Mit mondtál David-nek? – támadt neki dühösen.

- Hé, hé, álljunk csak meg! Ki az a David, egyáltalán?

- Ne csináld ezt, úgy se veszem be. A srác, aki szombaton itt volt, és engem keresett. Azt mondtad neki, hogy nem dolgozom. Mégis honnan vetted magadnak a bátorságot?

- Ugyan, Kyra, ne csináld már! Te jobbat érdemelsz, mint az a majom!

- Mi van? – nézett fel a fiúra Kyra, most már teljesen értetlenül.

- Hát, ha neked egy olyan fiú kell… Te tudod… - Shane ezzel lezártnak tekintette a dolgot a maga részéről, és faképnél hagyta a lányt.

- De hát… Én nem is járok David-del… - mondta halkan, de a távozó fiú azért még így is meghallotta és a szavak elégedett mosolyt csaltak az ajkára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.