-          Nem akarok visszamenni! – ellenkezett Kyra könnyes szemmel, mikor Zake végre ráakadt néhány saroknyira Shane-ék házától.

-          Ne csináld ezt, kérlek! Szükségünk van rád! Ne törődj Shane-nel, tudod, hogy milyen… - próbálta meggyőzni a lányt.

-          Na látod, épp ez az! Fogalmam sincs, hogy milyen… - dühös mozdulattal letörölt egy lecsurgó könnycseppet.

-          Nem számít. Ne foglalkozz vele! Úgy sem érdemli meg. Akármit is mondott, ne törődj vele, mert fantasztikus hangod van! És szeretsz énekelni, akkor meg mi más számít?

-          Sok minden… sok minden más is számít, de rendben van. A kedvetekért végig csinálom ezt holnap – sóhajtott fel a lány, mire a srác megölelte és visszakísérte a próbára.

 

-          Kyra! – a kiáltás váratlanul érte a lány, amint a zeneszoba felé tartottak Zake-kel.

A lány kíváncsian fordult hátra, majd Kyle láttán elmosolyodott.

-          Hello! Mi a helyzet? – kérdezte a kisfiúval, felvidulva a gyerek szemében ragyogó örömtől. Letérdelt, hogy megölelje őt.

-          Bent megvárunk – mosolygott Kyrára Zake, és magára hagyta őket Kyle-lal.

-          Hiányoztál, miért nem jössz már ide annyit, mint régen? – kérdezte a kisfiú, mikor kibontakozott az ölelésből.

-          Tudod, most egy másik iskolába járok, ami nagyon messze van innen, úgyhogy csak ritkán tudok hazajönni. De tudod mit, felírom neked a telefonszámomat egy papírra, és ha hiányzom, csak hívj fel, rendben? – kérdezte mosolyogva.

-          Az jó lenne! – lelkesült fel a gyerek.

-          Gyere…

Visszamentek a zeneszobába, ahol a lány előkerített egy darab papírt és egy tollat a táskájából, majd odaadta a telefonszámot a kisfiúnak.

-          Tessék. Most már akármikor el tudsz érni. Ha segíteni kell tanulni, akkor is hívj csak nyugodtan, oké? – kérdezte lehajolva Kyle-hoz.

-          Köszönöm – mosolygott a gyerek és megölelte a lányt.

-          Oké, ha befejezted az óvodázást, folytathatnánk a próbát? – kérdezte Chuck ingerülten.

-          Jól van, ne türelmetlenkedj már! – nézett rá dühösen Kyra. – Most menj, nekem még dolgom van a fiúkkal – búcsúzott a kisfiútól, aki bólintott és kiszaladt a szobából.

 

Kyra minden félelme ellenére sem a próba hátralevő része, sem a másnapi felvételek nem sikerültek olyan borzalmasan. Mi több, néha még élvezte is. A fiúk, főleg Ted és Zake mindent megtettek, hogy felvidítsák a lányt. A vasárnapi stúdiómunkák alatt ez olyan jól ment, hogy a végén már félő volt, hogy a nagy jókedv miatt nem lesz semmi a felvételekből.

De végül minden jól ment. Na persze, már akinek. Shane nem volt hajlandó többször Kyrához szólni a feltétlenül szükségesnél, de ha letett, még azt is elkerülte, hogy rá kelljen néznie. Kyra pedig nem tudta eldönteni, hogy ennek most örüljön, vagy sem. Az a fele, amelyik még mindig menthetetlenül szerelmes volt a srácba, kimondhatatlanul szenvedett ettől a helyzettől, de a racionálisabb fele, amelyik makacsul észben tartotta, hogy Shane megcsókolta Rebekát, szinte megkönnyebbült tőle, hogy Shane többé nem zaklatja azzal, hogy beszéljenek.

Már elmúlt négy óra, mire végeztek a felvételekkel. Kyra fáradtan, de elégedetten akasztotta a helyére a fejhallgatót.

-          Huh… Ez jó volt… Remélem, tudjátok majd használni az anyagot a cd-teken – mosolygott a fiúkra.

-          Kyra, te is benne vagy a bandában, úgyhogy ez a te cd-d is lesz – emlékeztette őt Andy.

-          Ez igaz… De ti sokkal többet dolgoztatok érte, mint én – ellenkezett a lány.

-          Butaságokat beszélsz, de majd kinövöd! – nevetett Ted és megölelte a lányt.

-          Köszi, igazán kedves vagy, vénember – civódott a lány, nyelvet öltve az énekesre, aki mindössze négy évvel volt idősebb nála. – Mindenesetre, nekem ideje lenne indulnom. Nem szeretnék a parkolóban éjszakázni, már pedig ez vár rám, ha nem érek a kollégiumba tizenegyre… Szóval… további jó munkát meg minden…

Kyra egyesével megölelte a fiúkat – kivéve Shane-t – és elindult kifelé a stúdióból. De nem jutott messzire. Még megállt elköszönni a stábtól, mikor Ted utána szólt.

-          Hé, Kyra, várj egy kicsit! Ezt meg kell hallgatnod!

A lány kérdő pillantással megnyomott egy gombot a keverő pulton, így a fiúk odabent hallhatták a hangját.

-          Oké, csak siessetek. Parkoló, emlékszel? – kérdezte mosolyogva.

De a mosolya pillanatokon belül lefagyott az arcáról. Ted mindentudó mosollyal bólintott, majd intett a többieknek. Erre némi mozgolódás támadt odabent. Ted átvette Shane helyét a dobok mögött, míg Shane az ő helyére állt a mikrofonnál.

 

Sok lány van, aki lehetne

De hozzád senki sem fogható

Most nem látod, hogy csak téged akarlak igazán

Minden, amire szükségem van

Az minden, amit teszel…

 

Egy lány sem érdekel

Mert te annyival szebb vagy

Nem kell, hogy féltékeny légy

Lehet ő szupermodell minden címlapon

Ő soha, semmit nem fog jelenteni nekem…

 

Ő nem te vagy, ó, nem

Te többet adsz, mint mit valaha is kértem

Ő nem te vagy, ó, nem

Boldog vagyok azzal, aki az enyém

Mert te vagy az, akiről álmodtam

Ő csak egy kép a magazinban

Ő nem te vagy, ó, nem…

 

Kyra képtelen volt tovább hallgatni a dalt. Annyira szeretett volna hinni benne, hogy Shane tényleg komolyan gondolja ezeket, de egyszerűen képtelen volt. Nem akarta azt a fájdalmat újra érezni, amit májusban érzett, mikor meglátta őket Rebekával. Pedig ugyanazt érezte, mikor Ted elmondta, hogy tényleg megcsókolta.

Kirohant a stúdióból, egyenesen a parkolóban álló kocsijához. Épp csak arra figyelt oda, hogy ne lökjön föl senkit. A dzsip ajtajának támasztotta a homlokát és halkan szipogott. Dühös mozdulattal törölte le az arcán lecsorgó könnyeket.

-          Kyra, kérlek!

Shane hangját hallva végig futott a hátán az ismerős borzongás, de ugyanakkor meg is ijedt tőle. Még egyszer letörölte az arcát, mielőtt szembefordult volna a fiúval.

-          Mit akarsz?... Nem volt még elég? – kérdezte fájdalmasan.

-          Beszélni szeretnék veled. Engedd, hogy megmagyarázzam! – kérte a srác.

-          Mit? Mit akarsz megmagyarázni? Azt, hogy megcsókoltad azt a ribancot? Vagy azt, hogy miért voltál olyan bunkó velem egész hétvégén? Mit akarsz megmagyarázni? – támadt neki a fiúnak.

-          Én… Mindkettőt… igen, kérlek! Adj nekem még egy esélyt…

-          Egyszer már adtam neked még egy esélyt, eljátszottad azzal, hogy akkor nem vallottad be, hogy megcsókoltad Rebekát – mondta a lány, némileg megnyugodva, szomorúan.

-          Nem is engedted, hogy megmagyarázzam! Azt mondtad, nem akarod hallani – védekezett a srác.

-          Most már úgysem számít. Menj vissza hozzá, engem meg felejts el – legyintett Kyra könnyes szemmel, majd minden további magyarázat nélkül beült a kocsiba és elindult.

Shane még sokáig bámult a kocsi után. Még akkor is ott állt a parkolóban, amikor a lány dzsipje már rég eltűnt a szeme elől. Makacsul ökölbe szorította a kezét.

-          Nem, nem fogom feladni. Még mindig szeretlek, és nem fogok harc nélkül beletörődni abba, hogy elveszítselek téged – suttogta maga elé elszántan. Persze, fogalma sem volt róla, hogy hogyan harcolhatna érte, ha több száz mérföld választja el őket egymástól. Elégedetten bólintott.

~Első lépésnek ez jó is lesz. El kell érnem, hogy ugyanott lehessek, ahol ő is…~

Újból bólintott, majd sarkon fordult és visszament a stúdióba.

 

Ha Kyra azt hitte, hogy ez a nap már nem lehet rosszabb, hát nagyot tévedett. Mint ahogy mindig, amikor azt hitte, hogy azok ott fent végre kiszórakozták magukat vele, és békén hagyják egy darabig. Még a városból sem sikerült kijutnia, mikor a telefonja megcsörrent. Először nem törődött vele, azt hitte Shane akar tovább magyarázkodni, de mikor a hívó csak nem akarta feladni sóhajtott egyet és lehúzódott az útról – ami később nagyon bölcs döntésnek bizonyult… - A kijelzőn villogó név láttán haragos kifejezés suhant át az arcán.

-          Mit akarsz, anya? – szólt bele ingerülten a telefonba köszönés helyett.

-          Szervusz, drágaságom, úgy örülök, hogy sikerült elérnem téged! – lelkendezett a nő, meg sem hallva a Kyra hangjában csengő ellenségeskedést.

-          Anya, nem érek rá, úgyhogy mondd gyorsan – sürgette a lány.

-          Jól van, jól van. Tudom milyen elfoglalt vagy állandóan. Emlékszel még Kevinre? Hát persze, hogy emlékszel, hiszen olyan jóban vagy a kisfiával… – fecsegett össze-vissza a nő, és Kyra nem volt biztos benne, hogy az anyja most Shane-re vagy Kyle-ra céloz-e, de úgy döntött, inkább nem feszegeti a kérdést. – Szóval úgy döntöttünk, hogy karácsonykor tarjuk az esküvőt és te leszel a koszorúslány! Hát nem csodálatos? – jelentette be Kyra anyja örvendezve.

A lánynak persze messze más elképzelései voltak arról, hogy mit is takar az a szó, hogy „csodálatos”, de ez megint olyasmi volt, amit az anyja úgysem értene meg soha.

-          Könyörgöm, anya, mondd, hogy csak tréfálsz! – kérlelte kétségbeesetten.

-          Nem! Dehogyis! Egyébként is, igazán nem tudom mit vagy úgy meglepődve, hisz te is ott voltál az eljegyzési partin… Más különben, Kevin nagyon rendes ember, nem értem miért nem adsz egy esélyt neki. Ha megismernéd, rögtön látnád, hogy nem akar ő rosszat sem neked, nekem meg még annyira sem… - válaszolta az anyja sértetten. Kyra úgy döntött, erre inkább nem mond semmit, úgy sincs semmi értelme. – De a lényeg, hogy huszadikára legyél itthon, akármerre is tekeregsz, hogy legyen időnk rád igazíttatni a koszorúslány ruhát. Nos, akkor természetesen még beszélünk a részletekről. Viszlát, édesem! – csicseregte a nő és letette.

Kyra percekig némán bámult a telefonra, majd hagyta, hogy a készülék kihulljon a kezéből, és a kormánynak támasztotta a homlokát.

-          Miért büntettek engem? – motyogta kimerülten.

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.