A 1087-es szoba ajtaja zajosan becsapódott. Az ágyán hasaló Quara kérdő pillantással emelte fel a fejét és a dühöngő Kyrára nézett.

-          Soha többet nem hallgatok rád! Hát kellett ez nekem? Ha még egyszer meglátom én komolyan… Áááá!... – Kyra belerúgott az első szembejövő dologba, ami történetesen az ágya fémlába volt. – Hogy az a jó, fészkes… - a lábujját dörzsölgetve leült a földre.

-          Akkor gondolom, ne kérdezzem meg, hogy sikerült… - jegyezte meg a néger lány óvatosan, mire Kyra küldött neki egy gyilkos pillantást.

-          Ez egy felfuvalkodott, beképzelt, elkényeztetett istencsapása! – tört ki a lányból.

-          Szóval akkor rosszul…

-          Ezek úgy néztek rám, mintha egy darab hús lennék a hentesnél… Ráadásul az a szöveg… Komolyan, ha csak a közelembe jön, én nem tudom mit csinálok vele!... Ki kell mennem levegőzni… - azzal Kyra már be is csapta maga mögött az ajtót – újfent.

 

Hétfő reggel, az első igazi nap az új iskolában. Noha Kyra már évek óta kinőtt a gyerekcipőből, hogy így izguljon, most is hajnalok hajnalán kipattant a szeme, és bármennyire is igyekezett, nem tudott visszaaludni. Félórás eredménytelen forgolódás után végleg a felkelés mellett döntött. Csendben, a lehető legkevesebb zajt ütve felöltözött és összepakolta a holmiját és kiosont a szobából.

Rossz beidegződésként első útja a kávézóba vezetett, amint kilépett a kollégiumból. És ami a szerencséje volt: Trisha már ott volt és ki is nyitott.

-          Hello! Hát te mit keresel itt? Csak délután leszel műszakban… - üdvözölte Trisha a kollégáját.

-          Jó reggelt! Kidobott az ágy… Első nap-szindróma, vagy mi a fene… - válaszolta nevetve Kyra. – De ha már aludni úgy sem tudtam, gondoltam felkelek, és ez menthetetlenül maga után vonja, hogy kávéra van szükségem!

-          Hát, ez esetben azt hiszem, tudok segíteni – nevetett fel a másik lány is, és nekilátott kávét főzni a kollégájának. – Na és, mi hír az iskolában? Megvan már a mentorod? – kérdezte kíváncsiskodva.

-          Mi ez az egész mentorosdi? – kérdezte Kyra értetlenkedve, miközben felült az egyik bárszékre.

-          Hát, elsősorban az, aminek látszik. Az a feladatuk, hogy segítsenek eligazodni az elsőéveseknek. Mert hiába van az az egy hónapos előkészítő, az semmire nem készít fel, mivel senki nem figyel oda. Ezzel a tanárok is tisztában vannak, úgyhogy ezért vezették be a mentorrendszert. Meg aztán, abban bíznak, hogy ez elősegíti a diákok közti jó kapcsolatok kialakulását, amire akár elég nagy szükség van időnként, hiszen ide a világ minden tájáról kerülnek diákok. Aztán a másik dolog, hogy a mentorok segítenek a mentoráltjaiknak az év végi koncerteken.

-          Ó… Hát ezek igazán remek kilátások… És mondd, kötelező a koncerten együtt szerepelni a mentorral?

-          Hát, végül is nem. Bár az elsősök szinte kivétel nélkül így tesznek, mert iszonyú nyomás van ilyenkor rajtuk és könnyebb elviselni, ha nem egyedül kell kiállni. De miért ódzkodsz így attól, hogy együtt dolgozz a mentoroddal? Kit kaptál, hogy ilyen borzalmasnak tartod?

-          Eric Stanford… - felelte a kérdezett fanyalogva.

A név hallatán Trisha arca azonnal felragyogott.

-          És te még panaszkodsz? Te kaptad a főnyereményt! – lelkendezett. – Ha nem lenne elég, hogy tehetséges zenész, de gazdag és még piszkosul jóképű is. Ne mondd, hogy te nem látod! – győzködte Kyrát, miközben letette elé a kávéspoharat.

Kyra magához húzta a poharat, és miközben a másik lány által mondottakon merengett, cukrot lapátolt a kávéjába.

~Végül is… Trishának igaza van. Eric igazi szőke herceg… Kár, hogy nem fekete a haja… és fekete a szeme… és nem Shane Skylernek hívják… Hagyd abba!~

-          Jó, végül is…

-          Szép jó reggelt, hölgyeim! – csendült egy hang az ajtóból.

Kyra kis híján félrenyelte a kávéját, amikor meghallotta.

-          Hello, Eric! – üdvözölte lelkesen a srácot Trisha.

-          Az emlegetett szamár… - jegyezte meg halkan, fintorogva a kollégájának Kyra.

-          Nocsak, Templton, te nem is üdvözölsz? – kérdezte a srác olyan mosollyal, amitől a lányok kilencven százaléka ájultan omlott volna a karjaiba.

Kyra sietve visszanyelte az ingerült választ, ami már a nyelvén volt és egy angyali mosolyt varázsolt az arcára.

-          Hello, Stanford! Viszlát, Stanford! – Ezzel lecsusszant a bárszékről, felkapta a táskáját és a kávéját, és az ajtó felé igyekezett. – Szia, Trisha! Délután találkozunk! – köszönt el sietve, és kilépett a kávézóból.

 

Mikor beért az akadémiára, még mindig ott volt a homlokán az a haragos kis ránc. Leült a terem hátsó felében és olyan elszántan meredt a kávéspoharára, mintha legalábbis az tehetne a gondjairól. Vagy legalábbis erről a mostani gondjáról. Pedig ő hajlandó lett volna békejobbot nyújtani annak a…

~Mégis kit akarok átverni? Az egy felfuvalkodott, önelégült, pofátlanul magabiztos istencsapása!~ dühöngött magában.

-          Wow! Látom sikerült ballábbal felkelned! – üdvözölte nevetve Theo.

Kyra csak egy gyilkos pillantást vetett a srácra, miközben az letelepedett mellé.

-          Mégis mikor keltél? Azt hittem nem vagy az a korán kelő típus… - mondta Quara, miközben helyet foglalt a lány másik oldalán.

-          Kidobott az ágy… - sóhajtott fel Kyra. – De bár ne tette volna… - tette hozzá elhúzva a száját.

-          Miért, mi történt? – kérdezte feltámadó kíváncsisággal a néger lány.

-          Ő! – vágta rá tömören Kyra és újra haragos kifejezés suhant át az arcán.

-          A mentorod?

-          Ő! Mégis ki a pokol lehetne még? – tört ki a lányból, mire néhányan a körülöttük ülők közül furcsán pillantottak felé.

-          Oké, akkor asszem azt már nem is kérdezem, hogy mi történt… - mondta Quara a szemét forgatva.

-          Én már megint miről maradtam le? – kérdezte Theo méltatlankodva.

-          Kyra megkereste tegnap a mentorát és kicsit… zajosra sikerült a találkozó… - foglalta össze tömören a néger lány, látva, hogy a szobatársának nem áll szándékában beszámolni a dologról.

Theo már épp nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de mielőtt megtehette volna hangos cipőkopogás kíséretében egy idősebb nő vonult be a terembe, egyenesen a katedrához.

-          Üdvözlöm önöket! Augusztusban már volt szerencsénk találkozni, de azért bemutatkoznék még egyszer. A nevem Mrs. Grenson, én fogom a zenetörténeti előadásaikat tartani az elkövetkező két szemeszterben… - fogott bele a mondandójába a nő, mikor mindenki elcsendesedett, de mire idáig ért, szavait félbeszakította az ajtó nyílása.

-          Jó reggelt, tanárnő! - Kyra alig hallhatóan felnyögött, és kis híján leesett a székéről az érkező láttán. – Ez meg mit keres itt? – suttogta Quarának.

-          Miért, ki ez? – kérdezte a szobatársa értetlenül.

-          Ki csoda, ki csoda… Hát Ő! – sziszegte fojtott hangon.

-          Üdvözlöm, Mr. Stanford! Igazán örülök, hogy idén is megtisztel bennünket a jelenlétével! – üdvözölte a tanárnő némileg cinikusan a belépő srácot.

-          Természetesen, Mrs. Grenson! Eszembe sincs kihagyni a maga fantasztikus előadásait! – válaszolta vigyorogva Eric.

-          Remek, foglaljon helyet!... Tehát, mint említettem…

-          Szóval ő az? Nem hiszem el, hogy te itt dühöngsz miatta? Hiszen ez a srác egy főnyeremény! Bárcsak az én mentorom lenne… - sóhajtott fel Quara, és a teremben lévő többi lányhoz hasonlóan – Kyra kivételével természetesen – már a srác jelenlététől elájulni készült.

-          Szívesen cserélek veled… Egyébként, megtennéd, hogy nem csorgatod rá a nyáladat, legalább az én jelenlétemben… - mondta Kyra durcásan.

-          Jól van, jól van… De mégis miért vagy rá ilyen dühös állandóan?

-          Hogy mért vagyok rá dühös? Még azt kérdezed, miért vagyok dühös? – háborgott Kyra. – Az egész az Ő hibája! – dühöngött csendesen.

-          Na persze… Fogadjunk, hogy nem bírod ki egy hétig, hogy ne vessz össze vele! – vigyorgott rá a szobatársa, és a kezét nyújtotta, hogy megpecsételjék a fogadást.

-          Dehogynem! Simán kibírom! – vágta rá Kyra harciasan.

-          De az nem ér, hogy elkerülöd egy hétig! – figyelmeztette Quara.

-          Rendben – bólintott Kyra, és már azon volt, hogy kezet fogjon a másik lánnyal, de hirtelen félbehagyta a mondatot. – Várj, mit kapok, ha megnyerem a fogadást? – kérdezte.

-          Hmm… Elintézem neked, hogy másik mentort kapj! – ígérte a néger lány nagyvonalúan. A korábban látottak alapján szinte biztos volt benne, hogy Kyra nem bírja ki egy hétig, hogy össze ne vesszen a mentorával. – Viszont, ha én nyerek, hagyod, hogy új frizurát csináljak neked – vigyorgott szélesen a lány. Kyra kétségbeesett arca láttán majdnem elnevette magát. – Nyugi, van fodrász diplomám. Nem puskázom el a hajad végleg…

-          Oké, legyen – bólintott Kyra és kezet fogott a szobatársával.

Egyszerre feltűnt nekik, hogy milyen csönd van a teremben. Rosszat sejtve fordultak a katedra felé.

-          Örülök, hölgyeim, hogy végre sikerült befejezniük a teadélutánt. Ha már ennyire szeretik jártatni a szájukat, rajtam ne múljék. Jövő héten maguk tartanak előadást az őskor zenéjéről! – mondta Mrs. Grenson.

A két lány halkan felnyögött.

- Igen, tanárnő! – válaszolták kórusban a lányok.

Theo azonban nem tudta megállni, hogy el ne nevesse magát a lányok balszerencséjén.

-          Maga pedig, fiatalember, ha ilyen mulatságosnak tartja a feladatot, segíthet nekik! – nézett villámló szemekkel a svájci fiúra.

-          Igen, tanárnő – motyogta a srác, mire két barátja vigyorodott el.

-          Nos, ha ezzel végeztünk, akkor talán vissza is térhetünk az órához…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.